HA
NYELVEMRE VIGYÁZNI TUDNÉK
Ha nyelvemre vigyázni tudnék,
Nem érne annyi kínzó gyötrelem,
Okot botrányra soha nem adnék,
S lenne sokaknak bennem védelem.
Ha nyelvemre vigyázni tudnék,
Senkiről rosszat nem szólnék soha,
Csak azt mondanám mindig, mi igaz,
Panaszra számnak nem lenne oka.
Ha nyelvemre vigyázni tudnék,
Nem rabolnám el másnak idejét,
Csak azt mondanám, mi nagyon fontos,
S nem törnék össze sok jó, víg kedélyt.
Ha nyelvemre vigyázni tudnék,
Nem vétkeznék úgy, mint ennek híján,
tökéletesen járnám utamat,
Szép lenne arcom s a szívem vidám.
Ó, én Istenem, tégy ajkamra zárt,
igazolj mindent szót az ajkamon,
Ki ne engedjen őrizetlenül. . .
Ó, legyen mindig zár az ajkamon!
Dénes Ferenc
CSAK
SZÉPET...
Csak szépet mondj mindenkinek,
rosszat sose mondj senkinek!
Azoknak, kik sok rosszat kapnak,
mi értelme is lenne annak,
hogy azt még te is megtetézzed?
Mondj inkább mindenkinek szépet!
Szerezz örömöt jó szavakkal,
vigaszt adókkal, bíztatókkal.
Erre vágynak az emberek.
Rosszat sose mondj senkinek!
Hézser Zoltán
IGAZ MESE A NAPSUGÁRRÓL
Ismerek egy fényes
napsugarat.
Naphazája meleggel volt tele.
Naphazában otthon mégse
maradt.
Megszánta a dermedt
rügyecskéket,
Napkeletre menekült
fecskéket.
Szánta a sok hallgató
madárkát.
Fájt szívének a fagyos
kopárság.
Elgondolta: „Megyek és
leszállok.
Tudom én azt, hogy telet
találok.
De mire a világot bejárom,
Virág virul minden merev
ágon…
Virág virul, meleg tavasz
támad!
Odahagyom napfényes hazámat.”
Leszállott a jégbevont
patakra,
Meleg szóval hívta,
szólongatta.
De a patak kemény, hideg
maradt
S tovább aludt a jégpáncél
alatt.
Szép napsugár búsan repült tovább
Keltegetni kankalint,
ibolyát.
„Kis ibolya, dugd ki kék
fejecskéd,
illatodat messze eregesd
szét,
hirdess vidám tavaszi
mosolygást!”
Kis ibolya álmodik még
folyvást.
Szép napsugár felröppen a
fára,
Téli fának lombtalan ágára,
Simogatja mind rügyecskéket,
De mi haszna, ha egyik se
ébred.
Hallgatnak a madarak az ágon.
Alszik minden az egész
világon.
Szép napsugár, menj vissza az
égbe!
Láthatod, hogy hiába jöttél
le.
Ez a föld a halál birodalma.
Nem bírsz vele, oly nagy a
hatalma…
„Ha nem használ egy
simogatásom,
használni fog száz
simogatásom,
s fakad a rügy, tűnik a tél,
széled.
Halál felett mégis győz az
élet!
Egy meleg szó ha talán hiába,
Száz meleg szó majd nem lesz
hiába,
Kifakasztja fák, mezők
virágit.
Lesz még egyszer virágos
világ itt!”
Szép napsugár virágtól
virágig
Repül egyre, szólongatja
váltig.
Némelyik már ébred a szavára.
Tavasz is lesz, tudom,
nemsokára.
Ismerek egy fényes
napsugarat.
Naphazája meleggel volt tele.
Naphazában otthon mégse
maradt,
Jézusunk az. Ő mosolyog
rátok.
Ti vagytok a szunnyadó
virágok.
Bár az első hívogató szóra,
Új életre mind kivirulnátok!
Tárjátok ki szívetek
előtte!
Hadd jelentsen tavaszt a
lejötte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése