Rázendül-e a szíved?
Krisztus
feltámadt! Valóban feltámadt!
Harsan
a szó, s felujjong rá szívünk.
Széles
mezőkön tavasz fénye árad.
Újult
lélekkel így ünnepelünk.
Friss
szelek fújnak. Elsodornak bátran
Üdvösnek
vélt, számító tetteket.
Csak
hitben lehet igaznak maradni
Béklyóvá
kövült ritmusok helyett!
Reánk
az Isten karja vár, kitárva,
a
keresztről. Sugárzó kegyelem,
áldozat,
amely nem marad halálba
roskadó
kín, de győzelmet terem.
Világnagy
hír ez! Rázendül-e szíved?
Késztet-e,
hogy a múlt kötéseit
mind
veszni hagyd, s próbáló szenvedések
útján
is járj, ha Krisztus megszólít?
Hogy
semmi, semmi meg ne tántorítson,
míg
megismered azt a szent erőt,
amely
vezet a tövisverte úton
feltámadt
életben meglátni őt.
Bácsi
Sándor
Tavaszi virág
„És származik egy vesszőszál Isai
törzsekéből
És gyökeriből egy virágszál
növekedik…”
És
11:2
Nézd
már kivirul a halálból az élet,
és
nyílik a lombbal a téli reményed,
száz
tarka virággal szívedből a hála
és
lelki jövődben a mennyei pálma!
De
jusson eszedbe az égi Virágszál,
Kit
nem mindig vársz, Kit nem mindig vártál.
Bár
virágvasárnap: hű leszel – fogadod,
s e
drága Virágot virággal fogadod,
másnap
már tövisből nyomsz rá rút koszorút,
te,
aki azt mondtad, szívedbe bevonult!
Alig
sarjadt benned: „Feszítsd meg! Ki vele!
-
kiáltod, s megöli szíved vad hidege.
De
újra kisarjad, mint húsvét Virága!
Testvér,
ez ünnep legyen hiába!
Zengje
szíved velem: „Örök, szent Szeretet,
Megváltó
Jézusom, töltsd be a szívemet!
S így
nekem szent szépség, örök virág maradsz,
Örök
Feltámadás, Élet, örök Tavasz!”
Balog Miklós
Feltámadott!
Feltámadott!
– ezt zengje ajkatok!
Értelmet
ad, ha nemcsak angyalok
jó
híre jő. csodálkozó szívek,
kiknek
e jel több volt, mint bárkinek
az
üres sírt ámulva érik el –
Péter
kiált, s a szívem énekel.
Feltámadott!
– Ezt zengje ajkatok!
ezt
vallom én, nemcsak az angyalok.
Feltámadott!
Én hitetlen hitem,
nehéz
öröm elhinni ezt híven.
Ellene
mond tudás, tapasztalat,
nem
volt ilyen soha az ég alatt,
de
szemtanuk szent bizonysága szól.
(ők
sem értik) Tamás felém hajol:
„Figyelj
reám, hogy roskadoztam ott,
de
Jézus élt, sebeket hordozott.”
Feltámadott!
Dobogj riadt szívem!
Feltámadott!
Én Uram Istenem!
Feltámadott!
– Kiáltják századok,
Értelmet
ad, hogy nemcsak angyalok
zengik
e hírt: kétkedő emberek,
csodálkozó
de meggyőzött szívek!
Pál
is beszél, ötszázat hoz, tanut,
csodát
jelez a damaszkuszi út.
Új
életét le nem tagadhatod:
élő
Úr volt, kivel találkozott.
Nem
semmi ez, de megnyílt nagy titok,
hogy
Jézus él, Jézus feltámadott!
Feltámadott
s élete győzelem!
Bűn
és halál, nincs dolgotok velem!
Az
elmúlás az utolsó adó,
mert
ez a test bűnös és rothadó,
de
épp mint Ő, majd új életre kel,
velünk
az Úr egyszer még remekel,
kilépünk
majd, s a széttört istenarc
ragyog…
ragyog… Mert győztes volt a harc,
melyet
Urunk érettünk megvívott!
Élsz
én Uram! Krisztus feltámadott
Fejes Ádám (Csak világítva
szabad járni, 66.old)
Ne sírj!
Csukva
a sírbolt, benne a Mester.
Koporsó
száját nehéz kő zárja.
Bérelt
vitézek őrizik a sírt,
Éjjel
és nappal vigyáznak rája.
Elült
már a zaj, csendes lett a táj,
A
Názáreti a sírban pihen.
Bús
tanítványok haza széledtek,
Kétség
s bánat dúlt mindegyik szívben,
Fájt
a lelküknek a nagy vesztesség,
Hiába
volt hát a hit s a remény?
Koldussá
lettek, elhagyatva,
Mert Jézus
nélkül éltük oly szegény.
De ne
sírj szívem, félre csüggedés!
Harmadik
napnak kora reggelén;
Jézus
feltámadt, kijött a sírból,
Nem
szégyenült meg sem hit, sem remény;
A
Máriáknak, kik sírhoz mentek,
A
nagy csodáról már Angyal regél;
Aztán
ők mentek, hogy elhirdessék:
Jézus
feltámadt! Jézus újra él!
Félre
fájdalom, félre csüggedés,
Már
szívemben is bíztat e remény:
Én is
ott leszek, ahol Jézusom!
A
feltámadás dicső reggelén!
Vad
Lajos
AZ ÉLET DIADALA
Sötét a sírnak éjszakája,
Sötét a bánat és a gyász,
Sötét ott a szív birodalma,
Hol nincs senkinek nyugodalma,
S nem hallik más, csak zokogás.
A Mester meghalt a szégyen fáján!
A kétség ott ül sok tanítványán:
Kialudt hát a szent Világosság?
Romba dőlhetett a nagy Igazság?
Egy áruló csók bitóra vitte,
S a nép, mely sokszor Illésnek hitte:
Megkorbácsolta, földig alázta,
Arcul verdeste, szidta, gyalázta!
Elhamvadt tűz lett az örök Élet?
Elhervadtak az üde remények?...
Csak állnak, várnak bús imádsággal,
Királyt sirató szomorúsággal...
Nagy fájdalmukat, ó, ki érti meg?
A Mester hallgat, -
Az ajka néma, a teste hideg.
Kajafás főpap s cinkostársa mind
Kaján mosollyal és dőre gőggel
Az elcsendesült Golgotára int:
,,Aki szerette, most menjen vele!
Fusson az kinek ő volt Istene,
Most ott pihen a halottak között,
Nem uralkodik Izráel fölött...
Ki mindig tudott máson segíteni,
Miért engedte magát felfeszíteni?’’
Bár sír takarja a nagy halottat,
A rút irigység örömmel kongat,
S hol önző, tévedt emberszív dobog
A gyűlölet még mindig föllobog:
De Kajafások,
Ne siessetek!
Messiástiprók,
Ne tapsoljatok!
Csak három napig
Várva várjatok!
Hallgassatok el kereszt-ácsolók,
Hamis vádolók, gonosz csácsogók!
Ne gyűljetek lakomára, ne még4
Ne bántsátok a megfélemlített
Tanítványoknak örök Istenét!
Bús tanítványok,
Emlékezzetek!
Az élő Mester
Mit mondott nektek?...
Szükség volt, hogy Ő testben meghaljon,
Hogy harmadnapra az Írás betelvén:
Föltámadhasson!
Az égi Atya akarta így ezt,
Áldozatoltár volt a fakereszt,
Hol bűneinket mosta el vére!
Most álom borult kedves szemére...
Tekintsetek föl - bízva - az égre!
Múlnak a napok és az éjjelek,
S harmadik hajnal bíborfényében
megnyílnak az egek!...
Ne sírjatok és ne féljetek már,
Csak higgyetek!
Minden zord télre rügyfakadás jön,
Szomorúságra támad az öröm;
Sziklák mozdulnak, a kripta nyílik,
Isten hatalma elhat a sírig,
Sűrű homályból világosság lesz,
Ó, nem káprázat, szent valóság ez;
Sötét üregben
nincs már halott,
Angyal hirdeti: az Isten Fia
Föltámadott! Föltámadott!
Az egész világ
Hittel csodálja,
Tavaszi szellő
Ezt orgonálja...
,,Halál, hol a te fullánkod éle?
Hol a győzelmed, koporsó mélye?’’
Vissza, kísértők! Félre, csüggedők!
Gátat szaggatnak titkos, nagy erők,
S eltörpül minden emberi gazság,
Mert a halálon diadalt arat
Az Élet, az Út és az Igazság!
Nyíljatok ki mind, fehér virágok,
Illatozzátok be a világot,
Minden bús szívben öröm fakadjon,
Ének zendüljön minden hű ajkon,
Magasba törő, ujjongó ének:
Győzött a Krisztus,
Győzött az Élet!
Somogyi Imre (Mustármagok c. verskötetből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése