Áldott szép napot kívánok! Kata

Napi áhíttat

Ma Május 31. Kedd, Angéla, Petronella napja van.

Atyának szólíthatta


Olvasmány: Zsolt 89,20–38

Isten hűséges szeretete nemcsak Dávidot illette, de minden mai gyermekét is.
„Egykor látomásban így szóltál híveidhez: Segítséget nyújtottam egy hősnek, kiemeltem a nép közül egy kiválasztottat.
21Megtaláltam szolgámat, Dávidot, szent olajommal fölkentem őt.
22Kezem állandóan vele lesz, karom erőssé teszi őt.
23Nem csalja tőrbe ellenség, nem nyomja el álnok ember.
24Kiirtom előle ellenségeit, és leverem gyűlölőit.
25Hűségem és szeretetem vele lesz, és nevem által emelkedik hatalma.
26Ráteszem kezét a tengerre, jobbját a folyókra.
27[Így nevez majd engem: Atyám vagy, én Istenem, szabadító kősziklám!]
28Én pedig elsőszülöttséggel ajándékozom meg, felséges lesz a földi királyok között.
29Örökké megtartom szeretetemet iránta, és szövetségem állandó lesz vele.
30Mindenkor gondoskodom utódairól és trónjáról, míg csak meglesz az ég.
31Ha fiai elhagyják tanításomat, és nem élnek törvényeim szerint,
32ha megszegik rendelkezéseimet, és nem tartják meg parancsolataimat,
33akkor bottal büntetem meg őket vétkükért, és csapásokkal bűnükért.
34De szeretetemet nem vonom meg tőle, és nem csalom meg, mert hűséges vagyok.
35Nem szegem meg szövetségemet, nem másítom meg, ami a számon kijött.
36Megesküdtem egykor szentségemre, és nem fogok hazudni Dávidnak:
37Örökké lesz neki utódja, trónja előttem lesz, mint a nap,
38megmarad örökre, mint a hold, a fellegek közt lakó igaz tanú. (Szela.)”

Magyarázat:
Dávid megtanulta azt a tényt, amit egyszer valaki így fogalmazott meg: Isten nem a felkészülteket hívja el, hanem felkészíti azokat, akiket elhív. Isten elhívta Dávidot. Miért őt? Nem tudjuk. Talán mert ő volt a legkisebb és leg­esélytelenebb a testvérei közül.
A kiválasztottság elkísérte egész életében. Dávidra is igaz, hogy amikor fenn volt, akkor nagyon fenn, amikor lenn volt, akkor pedig nagyon lenn. Voltak sikerei, voltak kudarcai. Nagyon jól vezette hadseregét és népét, de családját kritikán alul. Bátran kiállt Góliát elé, amikor mindenki más lapított, és kitartóan nézett a szemébe, de ugyanúgy kitartóan bámulta Betsabét is, felebarátja feleségét. Amikor Istenre nézett, dőltek a „Góliátok” az életében, amikor magára, akkor pedig ő csúszott el – írja Max Lucado.
Mégsem olvasunk arról, hogy Isten szeretete is ilyen hullámzó lett volna Dávid felé. („Örökké megtartom szeretetemet iránta.”) Szerette, és ebbe a szeretetbe a fegyelmezés is belefért. Sőt, mivel szerette, leállította pusztító ámokfutásaiban.
Keze valóban vele volt, és erőssé tette őt (22. v.). Ezt mi is átélhetjük, akik sok mindenben hasonlítunk Dávidhoz, de olyan jó lenne, ha nemcsak a gyenge Dáviddal tudnánk azonosulni, hanem igaz lenne ránk is, hogy Isten szíve szerint való férfiak/nők vagyunk.

(Floch Gábor Barnabás)

Forrás: napiahitat@baptist.hu

Református énekek

Református énekek

56. Kegyelmezz meg nekem, én Istenem

Könyörgés üldöztetésben
Genf, 1562

1. Kegyelmezz meg nekem, én Istenem, Mert az ember igen kerget engem, Nagy hatalommal támad elle -nem, Hogy engem elejthessen. Sok ellenségim háborgatnak szörnyen, Elszánták, hogy bényeljenek hirtelen, Úr Isten, én ilyen nagy félelmemben Benned reménységem!
2. Én az Úr Istenben dicsekedem, Szent Igéjében nem kételkedem. Mit tehetne az ember énnekem, Aki kerget engemet? Visszafordítják az én beszédemet, És naponkint abban hányják eszüket, Hogy nékem szerezzenek veszedelmet, Csak gonoszt gondolnak. 
3. Énellenem ők összejárulnak, Hogy megkapjanak, azon forgódnak, És életemtől megfoszthassanak: Ez minden ő szándékuk. A gonoszságban nagy ő bizodalmuk, Azt vélik, hogy jól leszen minden dolguk, De haragod ha esik, Uram, rajtuk: Őket mind levered. 
4. Minden futásimat megemlíted, Könnyhullatásim tömlődbe szeded: A te könyveidbe fel is jegyzed Minden én ínségemet. Könyörgésemet midőn hozzád nyújtom, Ellenségimet ottan futni látom, Mert velem vagy, és te vagy megtartásom, Kegyelmes Istenem! 
5. Úr Isten, Fölségedet dicsérem, És szent igédet nagynak becsülöm; Áldom az Urat, míg lesz életem, Bízván ő beszédében. Reménységemet vetem az Istenben, Irgalmasságára nézek szüntelen, Azért félelmem senkitől nem leszen: Ki árthatna nékem? 
6. Szent fogadásom tartja azt nékem, Hogy jóvoltodért neved dicsérjem, Mert kegyelmesen megmentéd lelkem A halál köteléből. És lábaimat megtartád eséstől, Hogy én élhessek tenéked kedvesül; Az élők fényes világában szentül Járjak teelőtted. 
Béza T., 1519–1605

57. Irgalmazz, Uram, irgalmazz nekem

Bizodalom veszedelemben
Genf, 1562

1. Irgalmazz, Uram, irgalmazz nekem, Mert tebenned bízik az én lelkem! Több segedelmem sehol nincsen nékem! Szárnyadnak árnyékában védelmem, Míg veszedelmem eltávozik tőlem.
2. Én a felséges Istenben bízom, Ki jóra vezérli minden dolgom; Segedelmet küld alá ínségemben. Az ellen lészen nékem oltalmam, Aki engem kerget, hogy benyelhessen. 
3. Én nyelvem és lantom már serkenj föl, Véletek ím a hajnalt keltem föl! Jó reggel én is ágyamból fölkelek, És éneklek nagy dicsőségedről. Téged, Uram, minden népnek hirdetlek!
4. Mert nagy jóvoltod, örök irgalmad És igazságod az égig fölhat! Nagy dicsőséged láttasd meg az égen, És jelentsd meg nagy hatalmasságod Az embereknek mind az egész földön!
Béza T., 1519–1605

58. Ti tanácsban ülő személyek

Igaztalan ítélkezés ellen
Genf, 1562

1. Ti tanácsban ülő személyek, Kik zúgolódtok ellenem: Mondjátok csak meg énnekem, Ha igaz e, amit beszéltek, És ha igazat ítéltek, Ádámtól származott népek?
2. Sőt ha ember jól megtekinti: Álnoksággal jár szívetek, Mér hamis fonttal kezetek; Nincs dolgotoknak tökéleti. A gonoszok eltévedtek, Mihelyt anyjuktól születtek. 
3. Végre is azt mondhatja minden, Hogy jó az igaznak dolga, Sok és nagy az ő jutalma. Azt vegye mindenki eszében, Hogy Isten mindent megítél, Aki gonoszul vagy jól él. 
Béza T., 1519–1605

59. Szabadíts meg engem, Úr Isten

Könyörgés szorongattatásban
Genf, 1562

1. Szabadíts meg engem, Úr Isten, És tarts meg ellenségim ellen! Mentsd meg azoktól életem, Kik feltámadtak ellenem! Oltalmazz meg a hamis néptül, Ki én veszedelmemnek örül És szomjúzik ártatlan vért! Ments meg attól szent nevedért!
2. Én ellenségimnek ereje, Kezedben minden tehetsége. Benned bízom, én Istenem, Mert te vagy én segedelmem. Az Isten jóvoltát jelenti, Nyavalyámnak elejét veszi, És megláttatja énvélem, Hogy elvész én ellenségem. 
3. Mert te vagy, Uram, én oltalmam, Reménységem és bizodalmam: Azért, ó, én erősségem, Mindenütt neved dicsérem, Hogy nekem az én szükségemben, Segedelmem vagy ínségemben; Te vagy én erős kőváram, Kegyességed nagy énhozzám. 
Béza T., 1519–1605

Áldott szép napot kívánok! Kata

Napi áhítat

Ma Május 30. Hétfő, Janka, Zsanett napja van.

Atyai nagyrabecsülés

Olvasmány: 2Móz 4,19–23

Státuszod nem érdem, de ilyen státusszal ne élj akárhogy!
„Az ÚR ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged. 20Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. 21Mert ezt mondta az ÚR Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, 22[de te ezt mondd a fáraónak: Így szól az ÚR: Izráel az én elsőszülött fiam.] 23Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon nekem! Ha te vonakodsz elbocsátani, akkor én megölöm a te elsőszülött fiadat.”

Magyarázat:
Isten gyermekével nem történhet akármi és bármi! Gondoljunk anyatigris-ismerőseinkre, hogyan védik gyermeküket, és kiállnak mellettük egyszerűen csak azért, mert a gyermekükről van szó.
Ez státusz, nem érdem! A jó szülő nemcsak a jó gyermekét szereti, hanem a gyermekét. Minket sem azért szeret Atyánk, mert annyira jók vagyunk és szeretetreméltók, sokkal inkább azért, mert „mérhetetlenül rászorulunk az ő szeretetére.” (Cseri Kálmán)
Isten nem olyan, hogy gyönyörködik bennünk, amikor kedvesek vagyunk, és letagad, amikor szégyent hozunk rá. Ő tökéletes Atya, aki szeret, és kész. (Aki megérti ezt, azt nem felelőtlen életre sarkallja ez a felismerés, hanem szerető engedelmességre.) Semmit sem tehetünk, hogy jobban szeressen, és semmit se tehetünk, hogy kevésbé.
Isten nem feledkezett meg Izraelről, elsőszülött fiáról sem a fogság alatt, sem utána. Akkor sem, amikor hálásak voltak a mannáért és fürjért, és akkor sem, amikor magukon kívül ugráltak az aranyborjú előtt. Természetesen fájt neki, de akkor sem szerette őket kevésbé.
Isten ragaszkodik hozzánk, és kitart mellettünk! E tény indítson arra, hogy Atyád örömére élj! Isten gyermeke, jöjj ma reggel Atyádhoz, és dicsérd őt, bármennyire is tartasz a mai naptól.
Vele a hétfő is más!

(Floch Gábor Barnabás)

Forrás:  napiahitat@baptist.hu

Igésképek

Keresztény versek

Arányi Norbert

ANGYALSZÁRNYAK

Születtem
Mint bőgő árva
Omladozó falak közé zárva
Otthonom volt a jászol
Mely ma már gyászol

Réseket ütöttek a falakba
Jót akaró szentek és jómagam
Kint robbant sok-sok akna
Elhalkult a lépések zaja

Nesztelenül jöttek
Fejvadász tömegek
Bűnvesszőkkel lőttek
És dörögtek az egek
Mint meggyújtott gyutacsok

Átfúrták bőröm a bűnök
És hiába tűrök
Mérgeznek, amíg élek
Amíg sóhajt hallat a lélek

Világ:
Ma romlott, hervadó virág
Gőgösen elhagyta Istenét
És azt hiszi: üdvözülni fog
Neki elég az alkohol, a drog

Nekem nem kell ez az egész
Elég az az apró rész
Melyben ott ragyog Jézus
Abban a szemben

Láttam más szemet is
Hirtelen jött metamorfózis
Nem az ember volt benne
A sátán kutyái táncoltak
Minden jót lesáncoltak

Én nemet mondok
Azt hiszitek: bolondok
Akik ezt teszik
Tévedtek

Egy nap
Majd megtudja minden nép
Hogy csak az a szép
Ami az égből jön
Legyen az áldás vagy könny

Én tudom már rég
De küzdök a bűnökkel még
Harcom elkeseredett
De beragyogja az angyal-termet

Szárnyaim megtépték
Ellenséges lépést meglépték
Most kezdődik a csata
Sejtjeim azonban készek
Akár a jó, daliás vitézek

A hét parancsszót tudom
Felvettem pajzsom, kardom
Melybe ezt vésték a mennyben:
Gyűlöld a bűnt,
De szeresd az elesett bűnöst

Így indul az árva
Angyalszárnyak közé zárva
A végső csatába
És tudom: nem hiába

HAJNALI IMA

Pislákoló hajnalon
Mikor még alszanak a fák
Izzani kezdenek a szempillák
És felpattan a szemhéj
Pedig még uralkodik az éj
Nagy szemekkel nézek a tájra
És a mindenható Királyra
Hitem által látom őt
A Teremtőt

Én nem vagyok több
Csak egy zavarodott teremtmény
Egy bonyolult, elvont költemény
Szemem könnybe lábad
És eltörik a mécses: látom hibámat
Gyertyát gyújtok
S vérző szívet nyújtok
A kegyelmet adó
Úrnak

Imám mégsem magamért szól
Hanem egy lányért
Aki Téged jobban ért
Neki erőt és boldogságot kérek
És, hogy a félelem-féreg
Ne rágja lelkét soha
Én nem kérek mást, elég a csoda
A kegyelem tőled
Istenem

Szűkülő szemem lecsukódik
A gyertya csonkig ég
Egyetlen csillag világít még
Jézus rajtam tartja tekintetét
És vigyázza lelkem szerelmét
Aki még mély álmot alszik
És a szeretet patakzik
Alszom és nevetek
Veletek angyalseregek
Köszönöm, Uram

NEM FÉLEK

”Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi
bajtól, mert Te velem vagy” (Zsoltárok 23, 4)

Démonokkal teli sikátorban
Érzem igazán
Mily forró a földi katlan
Nem vehetem lazán
Hiszen farkasok között várom
Én elveszett bárány
Hogy véget érjen az álom
Elmúljon a hiány
És megtaláljon a pásztor
Mint már sok százszor

Körbevesz a sötétség
Hirtelen nem is látszik az ég
A vakság nem fogad magába
Így is megroggyant már lába
De eltűntetné fényem hamar
És ahogy a földet az avar
Betakarna örökké
S hideg méreggel oltaná el
Fáklyám, melynek égni kell

Érces hangok marják fülem
És bűnnel táncoló ütem
Menekülnék messze
Ha lelkemnek nem lenne esze
Tudja jól: hiábavaló futni
De csak egyet kell tudni
Elég egyet, ami az
Egyetlen biztos tény
Egyetlen felemelő fény

Démonok, farkasok között
Mikor a világba tél költözött
Nem félek, nem félek én
Lehetek a szakadék szélén
Már nem félek
Bátor lett a gyenge lélek
És csodálatosan erős
Nem félek, mert Te velem vagy
Jöhet hó, jöhet fagy

Nem félek
Mert Te velem vagy

ÚTVESZTŐBEN

Hittem
Hogy tombolnom kell
Hogy méreg töltsön el
Hogy éljek úgy
Mint a többi állat
Lerángatva gőgös láncokat
Eljárva izzadó táncokat
Könnyebb utat járni
Könnyű életre várni
De eltörtek a karjaim
S kinőttek karmaim
Állat lettem
Mindent elvesztettem
Amit egykoron
Hajdanán magaménak hittem
Most nincs más: por és korom
A hamut csak elhintem

Hazugság lenne mondani
Hogy nem új utat kutattam
Másoknak mást mutattam
Én mégis ráléptem a bűnre
Biztos lábakkal lángoló fűre

Hittem
Szép lesz, jó lesz
Aztán mégis robbant a repesz
És csattant a retesz
Az ajtó bezárult
Eddig volt mesés a múlt

Dörömbölt, ordított a lelkem
Testembe zárva
Sírdogált a megvakult árva
Kinek rémálom lett az álma
A bűn láncait hordta
Ostorral csapkodták
De nagy volt benne a dac
Nem, nem
A gőg volt nagy benne
Pedig csodás angyal lenne

Most próbálok, harcolok
Igét karcolok bőrömbe
És csomagolok a bőröndbe
Visszatérek az útra
Amit mutattál
Visszatérek újra
És el nem hagyom soha
Hisz csak neked köszönhetem
Hogy létezem
Hogy itt van e csoda

Bocsáss meg
Tékozló fiú vagyok
Kit most megtaláltak
Az angyalok
Bocsáss meg
Leteszem lelkem eléd
A tiéd
A tiéd vagyok

Imádság

Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek s nehéz szivem
oly könnyű, könnyű lesz.


Mihail J. Lermontov versét fordította: Áprily Lajos

Református énekek

50. Az erős Isten, uraknak Ura

Az igazi hálaáldozat
Bourgeois L., Lyon, 1547

1. Az erős Isten, uraknak Ura, Szól és e földet mind elő hívja, Támadatról és napenyészetről, Nagy szépséggel a Sion hegyéről Eljő az Isten ő fényességében, Semmit el nem hallgat ítéletében. 
2. Emésztő tűz mégyen őelőtte, Nagy forgó szélvész lészen körüle; Szólítja az eget és a földet, Hogy megítélje minden ő népét, Mondván: gyűjtsétek ide a híveket, Kik áldozattal vették kötésemet!
3. Az egek hirdetik igazságát Az Istennek, mert ítél igazat. Én népem, hallgasd meg, szólok neked, Mert bizonyságot teszek ellened, Én tenéked erős Istened vagyok, Áldozatiddal keveset gondolok. 
4. Szükségben tőlem segítséget kérj, Én megsegítlek, hogy engem dicsérj! A gonosznak mond Isten: de mire Vészed törvényem a te nyelvedre? Kötésem szájjal vallod, de gyűlölöd Intésemet, és igémet megveted. 
5. És mikoron a lopót te látod, Együtt futsz véle, dolgát javallod; A paráznákkal örömest mulatsz, Rossz társaságnak gyakran helyet adsz; Szájaddal szólasz nagy sok gonoszságot, Nyelveddel szerzesz sok háborúságot. 
6. Leülsz és atyádfiát megszólod, Az anyád fiát is rágalmazod; Ezt míveled, de én csak hallgatok. Azt véled, én is csak olyan vagyok, Mint szintén te, de téged előveszlek, És szemlátomást bűnödről megfeddlek. 
7. Ezt mostan eszetekbe vegyétek, Kik az Istenről elfelejtkeztek, Hogy mentség nélkül el ne rántsalak! Az becsül engem, aki hálát ad; Mond Isten: az ily ember jár jó úton, És segedelmem néki jelen vagyon!
Marot K., 1496–1544

51. Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem

Dávid bűnbánati imádsága (Negyedik bűnbánati zsoltár)
Bourgeois L., Genf, 1551

1. Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem, És kegyelmedből könyörülj énrajtam, Bűne-imből tőled megtisztíttassam, Nagy irgalmaddal végy körül engem! Törüld el az én nagy bűneimet, Mosogass jól meg fertelmességimből, Amikkel fertéztetem éltemet: Tisztítsad el nagy kegyelmességedből!
2. Mert ismerem jól gyarló voltomat, És bűnöm mindenkor forog előttem, Melyet csak teellened cselekedtem, Mely miatt tészek én nagy siralmat. Vétkeztem a te szemeid előtt, Melyért engemet méltán megbüntethetsz, Rám vethedd kemény ítéletedet, Mindazonáltal igazán ítélhetsz.
3. Mert íme, látom, nyilván jól értem, Hogy én a gyarlóságban fogantattam, Vétekben az én anyámtól származtam, Szüleim bűnös véréből lettem. De te az igazságot szereted, És igen kedveled a tiszta szívet, És a te titkos bölcsességedet Nagy kegyelmesen nékem megjelented. 
4. Hints meg, Uram, engemet izsóppal, És én azontúl tisztán megújulok; Moss meg engem, és szépen megtisztulok, És fejérb lészek a tiszta hónál. Hogy örvendezhessen az én szívem, Add, hogy megértsem te nagy irgalmadat, És megvidul minden én tetemem, A te haragod melyet összerontott. 
5. Színedet rejtsd el vétkeim elől, Fertelmes bűneimet ne tekintsed, Haragos orcád énrólam elvégyed, Tisztíts meg engem minden bűnömből! És teremts tiszta szívet énbennem, Dolgomat mindig jóra vezéreljed, Az erős lelket újítsd meg bennem, Hogy kedves légyen életem előtted!
6. Ne vess el engem szent színed elől, És ne vedd el szent Lelkedet éntőlem, Sőt szerezz teljes örömet énbennem, Tégy bizonyossá engedelmedről! Indíts szívemben nagy vigasságot, És engem vidám lélekkel erősíts, Értsem örömmel nagy irgalmadat, Kegyelmességgel engemet bátoríts!
7. És példa lészek erről mindennek, A bűnösöket utadra tanítom, Bűnükből hozzád térésre indítom, Hogy csak tebenned reménykedjenek. Ó, én Istenem, én idvességem, Szabadíts meg e vérrel buzgó bűntől, Hadd énekeljen örökké nyelvem Te igazságos szent ítéletedről!
8. Nyisd meg azért az én ajakimat, Hogy az én szájam dicsérhessen téged! Ha az áldozat kedves volna néked, Nem kíméleném áldozatomat, De nem kell néked égő áldozat: Az alázatos lelket te szereted, Az tenálad a kedves áldozat; A töredelmes szívet meg nem veted. 
Marot K., 1496–1544

52. Mit dicsekedel gonoszságban

Jaj a gonosz nyelvnek!
Genf, 1562

1. Mit dicsekedel gonoszságban, Te hatalmaskodó? Mit fuvalkodol fel magadban, Nagyravágyakozó? Mert az Istennek jóvolta A jókat megtartja.
2. Én téged örökké dicsérlek, Mert megtartál engem, És a te nevedben remélek, Míg leszen életem, Mert jó a te híveiddel Lakoznom örömmel. 
Béza T., 1519–1605

53. A bolond így szól az ő szívében

A balgák megbűnhödnek
Bourgeois L., Genf, 1542

1. A bolond így szól az ő szívében: 'Nincs Isten', azért nagy gonoszságban él; Utálatos bűnt teszen, semmit nem fél. Ez egész földön aki jót tegyen, Senki nincsen.
2. Az Úr az égből alátekinte E földön az emberek fiaira, Hogy meglássa, ha kinek esze volna, Ha valaki az Istent keresné És tisztelné. 
3. De azt jól látja dicsőségében, Hogy a jó útról eltértek mindenek, Mindnyájan fertelmes bűnben hevernek; Aki az Istent tisztelné híven, Csak egy sincsen. 
4. A Sionról vajon ki jövend el, Ki a szent Izráelt megszabadítja? Ha Isten fogságból népét kihozza, Örvend a Jákób és az Izráel Teljes szívvel. 
Marot K., 1496–1544

54. Tarts meg, Uram, én Istenem

A hit diadalma
Genf, 1562

1. Tarts meg, Uram, én Istenem, És szent nevedért védelmezz meg, Ártatlan ügyemet tekintsd meg, Hatalmaddal támadj mellém! Kérem te szent Felségedet, Hallgass meg én könyörgésembe' És kegyesen vedd füleidbe Az én szájamnak beszédét!
2. Mert ellenségim kevélyen Reám támadnak és kergetnek, És engem halálra keresnek, Eszükbe sem jut az Isten. De az Isten megtart engem, Kegyelmességét megmutatja, És segedelmét hozzám nyújtja, Jóra vezérli életem. 
3. Ez nékem szánt nagy nyavalyát Én ellenségimre téríti, És ezt nékiek megfizeti, Megmutatván igazságát. Akkoron neked víg szívvel Hálaadásokat áldozom, És szent nevedet magasztalom, Mert teljes vagy kegyességgel. 
Béza T., 1519–1605

55. Hallgasd meg az én könyörgésem

Könyörgés hamis atyafiak ellen
Genf, 1562

1. Hallgasd meg az én könyörgésem, Úr Isten, ne fordulj el tőlem, Imádságom vedd füleidbe, Mert nagy kínokat szenvedek, Szívemben igen kesergek, Előtted panaszlok reszketve!
2. Kesereg szívem nagy ínségben, Élek halálos félelemben, Teljességgel elszomorodtam; Rettegek, félek, gyötrődöm, Reszketvén szörnyen vesződöm, Úgy, hogy immár sokszor kívántam: 
3. Szárnyaim, ó, ha lehetnének, Mint a galamb, ha repülhetnék: Én elrepülnék messze földre, Elmennék e népek közül. Pusztát keresnék, ezektül Ahol nyugodalmam lehetne. 
4. Mind este, reggel őt óhajtom, Délkorban is őtet kiáltom, És meghallgatja könyörgésem, Megtart engem békességben Minden ellenségim ellen, Kik seregbe gyűltek ellenem. 
Béza T., 1519–1605

Áldott vasárnapot kívánok! Kata

Napi áhítat

Ma Május 29. Vasárnap, Magdolna napja van.

Atyai meg­nyilvánulások


Olvasmány: Lk 15,11–32

Bármelyik fiú is vagy,  Atyád vár haza. Nála vagy otthon!
„Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. 13Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. 14Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.” 17„Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20És útra kelve el is ment az apjához. [Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.] 21A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! 23Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.” 25„Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. 26Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. 27Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. 28Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. [De az apja kijött, és kérlelte.] 29Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. 31Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. 32Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
Adjunk hálát a vasárnapi iskolai munkáért!
 (Péld 22,6)

Magyarázat:
Minden korszak vallásos „szentfazekait” zavarja, ha Jézus olyanokkal foglalkozik, akikkel szerintük nem kellene. A példázat bevezetőjében is azt olvassuk, hogy a lenézett, szétcsúszott életű­ek kapaszkodnak Jézusba, és ez felháborított néhány farizeust. Nekik mondta el Jézus a tékozló fiúk példázatát. (Mindketten tékozoltak: a kisebbik az atyai háztól távol, látványosan, a nagyobb otthon „szolgált” duzzogva, megkeseredetten.)
A példázat főszereplője az apa. A megbántott apa, aki várta haza fiát. Az otthontól (Isten jelenléte) távol csak tékozolni lehet, és törvényszerű a vályúnál kikötött szolgaélet. Ezt ismerte fel a kisebbik, és 180 fokos fordulatot véve hazament, ahol az apja már várta. A státusza helyreállt: nem béres lett, hanem fiú maradt. Ahogy hazaért, a duzzogó báty került – saját döntéséből – a házon kívülre. Az apa hozzá is kiment. Nem tudjuk a történet folytatását, de azt tudjuk, hogy az atyai házban testvérként kell élnünk! Rendezzük ma, amit rendeznünk kell, akár Atyánkkal, akár a testvérünkkel, hogy jogos, tiszta legyen az örömünk, ünneplésünk.

(Floch Gábor Barnabás)

Igéskép

Keresztény vers

Ó, MIT TEHET? 

Ó, mit tehet kicsiny kéz,
Kedvest, Uram, Neked?
Kicsinyke kéz sokat tehet,
Segítve a szegényeket;
Így áldd meg gyermeked!

Ó, mit tehet kicsiny száj,
Kedvest, Uram, Neked?
Rebeghet éneket s imát,
S mi szép, ha nyájas szót is ád;
Így áldd meg gyermeked!

Ó, mit tehet kicsiny szem,
Kedvest, Uram, Neked?
Tekinthet Jézusára föl,
Tanulhat szent Igéjéből;
Így áldd meg gyermeked!

Ó, mit tehet kicsiny szív,
Kedvest, Uram, Neked?
Ha Isten Lelke ihleti,
Jézust, Urát szeretheti;
Így áldd meg gyermeked!
Ford.: Varga Tamás

GYEREKEK INTEGETNEK

Gyermekkoromban
a töltés mellett ibolyáztunk gyakran,
s idegen emberek villantak el
a robogó vonatban.
Mi akkor vígan integettünk.
S gyenge füvön mosolygó ibolyát
gondtalan szedegettünk.

Nemrégiben a villamos felé
lobogott gyermekkézben fehér kendő.
S akkor elém ködlött a múlt,
elém derült a napfényes jövendő.
Zakatolt, zakatolt a villamos.
Derűs alakja tovatűnt hamar
az integető, idegen gyereknek,
mégis csak zakatolt:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."

Akkor még olyan hosszú volt a nap,
estétől reggelig, reggeltől az este,
mától a holnap, tavasztól a tél...
Azóta elkapott az élet sodra
s most visz a vonat minket is robogva,
kit északnak, kit délnek, kit keletnek.
Egyhangúan zakatol... zakatol:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."

Mostmár olyan rövidek a napok.
Egymást éri az este és a reggel.
Versenyre kelve szállnak éveink
széllel, viharral, vándorfellegekkel.
Tovamaradnak öröm percei...
tovamaradnak bánat percei...
s akik gyűlölnek és akik szeretnek...
lombhulló ősz, virágos tavasz...
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."

De drága lett most óra, pillanat!
De közeljött az öröklét partja.
Hajtja-viszi a vitorlánk a szél.
Lelkünk a vágy is odafelé hajtja.
Szívünkben boldog előre-dalok,
de szent, nagy felelősség minden percér'.
Sietünk. Von már, ami odafenn vár
és nem tart vissza, ami idelenn ér.
Krisztus felé szállunk akármi szárnyon,
röptén viharnak, vágtató szeleknek.
Sürgető, biztató már a szó:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
Túrmezei Erzsébet


SZERESD A GYERMEKET! 

Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok közt vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva- 
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját.
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyam a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!
Móra Ferenc
Mint a gyermekek
- Sohse legyek én gazdagabb,
mint kicsinyeink, ha játszanak.

Vidáman kezdik el.
Korlátlan a hitel.
Az egyik vesz, a másik árul.
A pénzt bokorról, fárul
ingen szedik, hisz ezerszámra nő.

,,Mondja, kérem" - kérdi a kis vevő - 
,,Egy kiló vajnak mi az ára?
Mibe kerül a friss saláta? - 
de ugye, nem várat sokáig?"
S a kereskedő úgy látszik
rosszul számol, vagy téved itt-ott,
mert most elkér ezer forintot,
s ugyanannyi kilóért újra
tíz fillért kér egy óra múlva.

De Mária, a kis vevő, ezen
sohse csodálkozik egy percet sem.
Erszényét újra tölti pénzzel,
jármin-, vagy orgonalevéllel.
Nincs ár, mely zavarba hozná,
s nem fél, otthon mit szólnak hozzá.

Bizony, sohse legyek gazdagabb,
mint kicsinyeink, ha játszanak.
Mindegyik gondtalan, vidám,
s úgy nő nekik a pénz a fán.

Ha meg is nőttünk, ne mernénk mi
ugyanilyen gondtalanul élni?
Égi Atyánk kezéből szüntelen
ezernyi áldás nekünk nem terem?

Ha mindent sokkal gyermekibben vennénk,
mindennap sokkal boldogabbak lennénk!
Túrmezei Erzsébet



Ne aggodalmaskodj!
Ezer madár vígan csengő
Énekétől zeng az erdő.
Nem is vetnek, mégse félnek,
Könnyű szívvel vígan élnek.
Ezer virág tarkán, szépen
Hajladozik künn a réten.
Sziromruha libben-lebben.
Ki öltözik náluk szebben?
Virágillat, madárének
Örvendezve száll az égnek:
Van jó Atyánk, nincsen gondunk!
Reggel este hálát mondunk!
Madárdallal, illatszárnyon
Énekünk is szállva szálljon:
Van jó Atyánk, nincsen gondunk.
Reggel-este hálát mondunk.
Aki Fiát adta értünk,
Vele mindent megad nékünk.
Van Megváltónk, nincsen gondunk.
Reggel-este hálát mondunk.
Túrmezei Erzsébet

VENDÉGVÁRÓ KISLEÁNY

Vakolatlan volt a ház.
Semmi szépség, semmi máz.
Deszka, állvány és vödör,
létra és meszesgödör.
De Csöppike látta már:
mesekastély! mesevár!
Csupasz falak álltak ott.
Ő szép házról csacsogott.

Most igazán szép a ház.
Tovatűnt a létraváz.
Tisztaság kívül-belül.
Sok tarka szőnyeg terül.
Függöny minden ablakon.
Künn a kertben sok virág.
Látni édes, pici fát...
gyorsan gyökeret ereszt.
Megkeresi az ereszt
messziről jött fecskenép.
Ó, hát hogyne lenne szép!

Kismadár és kisgyerek
Csacsog, cseveg, csicsereg.
S a kiskapun Csöppike
Ki-ki néz: érkezik-e?
- Nagyra, négyévesre nőtt.
Minden étkezés előtt
összeteszi kis kezét:
,,Jézus, vendégünk Te légy!" - 
Most szalad és kitekint.

Milyen csalódás megint!
Hát hiába tartogat
illatos virágokat?
Hát hiába segített,
adni tányért, poharat,
Ó, mennyiszer kiszaladt
az égi Vendég elé.
Hát nem jön errefelé?
,,Anyukám, mikor jön el?"
,,Csöppikém, csak hívni kell!"

Délután. Ragyog a nap.
A homokban játszanak
odakint a gyerekek.
Építenek hegyeket, 
városokat, tornyokat.
Édesanya varrogat.
Egyszerre csak... ott terem
a kicsi lábujjhegyen.
Összeteszi két kezét:
,,Jézus, vendégünk Te légy.
Jöjj el hozzánk, légy velünk.
Áldd meg a mi ételünk!"
S bizakodva mosolyog.
,,Miért ezt imádkozod,
Csöppikém, most délután?"
,,Nagyon várom, Anyukám!"

Ó, hogyha így keresik,
Jézus jön, nem késhetik.
Jön és tovább se siet.
Beragyog házat, szívet.
Őrködik azok felett,
akiknek vendége lett.
,,Csöppikém, megérkezett,
És itt van, nem érezed?"
Fekete szemcsillagok
mélyén hit fénye ragyog...
Még a nap sugara is
bearanyozza a kis
imára kulcsolt kezet...