Keresztény versek

Arányi Norbert

ANGYALSZÁRNYAK

Születtem
Mint bőgő árva
Omladozó falak közé zárva
Otthonom volt a jászol
Mely ma már gyászol

Réseket ütöttek a falakba
Jót akaró szentek és jómagam
Kint robbant sok-sok akna
Elhalkult a lépések zaja

Nesztelenül jöttek
Fejvadász tömegek
Bűnvesszőkkel lőttek
És dörögtek az egek
Mint meggyújtott gyutacsok

Átfúrták bőröm a bűnök
És hiába tűrök
Mérgeznek, amíg élek
Amíg sóhajt hallat a lélek

Világ:
Ma romlott, hervadó virág
Gőgösen elhagyta Istenét
És azt hiszi: üdvözülni fog
Neki elég az alkohol, a drog

Nekem nem kell ez az egész
Elég az az apró rész
Melyben ott ragyog Jézus
Abban a szemben

Láttam más szemet is
Hirtelen jött metamorfózis
Nem az ember volt benne
A sátán kutyái táncoltak
Minden jót lesáncoltak

Én nemet mondok
Azt hiszitek: bolondok
Akik ezt teszik
Tévedtek

Egy nap
Majd megtudja minden nép
Hogy csak az a szép
Ami az égből jön
Legyen az áldás vagy könny

Én tudom már rég
De küzdök a bűnökkel még
Harcom elkeseredett
De beragyogja az angyal-termet

Szárnyaim megtépték
Ellenséges lépést meglépték
Most kezdődik a csata
Sejtjeim azonban készek
Akár a jó, daliás vitézek

A hét parancsszót tudom
Felvettem pajzsom, kardom
Melybe ezt vésték a mennyben:
Gyűlöld a bűnt,
De szeresd az elesett bűnöst

Így indul az árva
Angyalszárnyak közé zárva
A végső csatába
És tudom: nem hiába

HAJNALI IMA

Pislákoló hajnalon
Mikor még alszanak a fák
Izzani kezdenek a szempillák
És felpattan a szemhéj
Pedig még uralkodik az éj
Nagy szemekkel nézek a tájra
És a mindenható Királyra
Hitem által látom őt
A Teremtőt

Én nem vagyok több
Csak egy zavarodott teremtmény
Egy bonyolult, elvont költemény
Szemem könnybe lábad
És eltörik a mécses: látom hibámat
Gyertyát gyújtok
S vérző szívet nyújtok
A kegyelmet adó
Úrnak

Imám mégsem magamért szól
Hanem egy lányért
Aki Téged jobban ért
Neki erőt és boldogságot kérek
És, hogy a félelem-féreg
Ne rágja lelkét soha
Én nem kérek mást, elég a csoda
A kegyelem tőled
Istenem

Szűkülő szemem lecsukódik
A gyertya csonkig ég
Egyetlen csillag világít még
Jézus rajtam tartja tekintetét
És vigyázza lelkem szerelmét
Aki még mély álmot alszik
És a szeretet patakzik
Alszom és nevetek
Veletek angyalseregek
Köszönöm, Uram

NEM FÉLEK

”Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi
bajtól, mert Te velem vagy” (Zsoltárok 23, 4)

Démonokkal teli sikátorban
Érzem igazán
Mily forró a földi katlan
Nem vehetem lazán
Hiszen farkasok között várom
Én elveszett bárány
Hogy véget érjen az álom
Elmúljon a hiány
És megtaláljon a pásztor
Mint már sok százszor

Körbevesz a sötétség
Hirtelen nem is látszik az ég
A vakság nem fogad magába
Így is megroggyant már lába
De eltűntetné fényem hamar
És ahogy a földet az avar
Betakarna örökké
S hideg méreggel oltaná el
Fáklyám, melynek égni kell

Érces hangok marják fülem
És bűnnel táncoló ütem
Menekülnék messze
Ha lelkemnek nem lenne esze
Tudja jól: hiábavaló futni
De csak egyet kell tudni
Elég egyet, ami az
Egyetlen biztos tény
Egyetlen felemelő fény

Démonok, farkasok között
Mikor a világba tél költözött
Nem félek, nem félek én
Lehetek a szakadék szélén
Már nem félek
Bátor lett a gyenge lélek
És csodálatosan erős
Nem félek, mert Te velem vagy
Jöhet hó, jöhet fagy

Nem félek
Mert Te velem vagy

ÚTVESZTŐBEN

Hittem
Hogy tombolnom kell
Hogy méreg töltsön el
Hogy éljek úgy
Mint a többi állat
Lerángatva gőgös láncokat
Eljárva izzadó táncokat
Könnyebb utat járni
Könnyű életre várni
De eltörtek a karjaim
S kinőttek karmaim
Állat lettem
Mindent elvesztettem
Amit egykoron
Hajdanán magaménak hittem
Most nincs más: por és korom
A hamut csak elhintem

Hazugság lenne mondani
Hogy nem új utat kutattam
Másoknak mást mutattam
Én mégis ráléptem a bűnre
Biztos lábakkal lángoló fűre

Hittem
Szép lesz, jó lesz
Aztán mégis robbant a repesz
És csattant a retesz
Az ajtó bezárult
Eddig volt mesés a múlt

Dörömbölt, ordított a lelkem
Testembe zárva
Sírdogált a megvakult árva
Kinek rémálom lett az álma
A bűn láncait hordta
Ostorral csapkodták
De nagy volt benne a dac
Nem, nem
A gőg volt nagy benne
Pedig csodás angyal lenne

Most próbálok, harcolok
Igét karcolok bőrömbe
És csomagolok a bőröndbe
Visszatérek az útra
Amit mutattál
Visszatérek újra
És el nem hagyom soha
Hisz csak neked köszönhetem
Hogy létezem
Hogy itt van e csoda

Bocsáss meg
Tékozló fiú vagyok
Kit most megtaláltak
Az angyalok
Bocsáss meg
Leteszem lelkem eléd
A tiéd
A tiéd vagyok

Imádság

Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek s nehéz szivem
oly könnyű, könnyű lesz.


Mihail J. Lermontov versét fordította: Áprily Lajos