Ó, MIT TEHET?
Ó, mit tehet kicsiny kéz,
Kedvest, Uram, Neked?
Kicsinyke kéz sokat tehet,
Segítve a szegényeket;
Így áldd meg gyermeked!
Ó, mit tehet kicsiny száj,
Kedvest, Uram, Neked?
Rebeghet éneket s imát,
S mi szép, ha nyájas szót is ád;
Így áldd meg gyermeked!
Ó, mit tehet kicsiny szem,
Kedvest, Uram, Neked?
Tekinthet Jézusára föl,
Tanulhat szent Igéjéből;
Így áldd meg gyermeked!
Ó, mit tehet kicsiny szív,
Kedvest, Uram, Neked?
Ha Isten Lelke ihleti,
Jézust, Urát szeretheti;
Így áldd meg gyermeked!
Ford.: Varga Tamás
GYEREKEK INTEGETNEK
Gyermekkoromban
a töltés mellett ibolyáztunk gyakran,
s idegen emberek villantak el
a robogó vonatban.
Mi akkor vígan integettünk.
S gyenge füvön mosolygó ibolyát
gondtalan szedegettünk.
Nemrégiben a villamos felé
lobogott gyermekkézben fehér kendő.
S akkor elém ködlött a múlt,
elém derült a napfényes jövendő.
Zakatolt, zakatolt a villamos.
Derűs alakja tovatűnt hamar
az integető, idegen gyereknek,
mégis csak zakatolt:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
Akkor még olyan hosszú volt a nap,
estétől reggelig, reggeltől az este,
mától a holnap, tavasztól a tél...
Azóta elkapott az élet sodra
s most visz a vonat minket is robogva,
kit északnak, kit délnek, kit keletnek.
Egyhangúan zakatol... zakatol:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
Mostmár olyan rövidek a napok.
Egymást éri az este és a reggel.
Versenyre kelve szállnak éveink
széllel, viharral, vándorfellegekkel.
Tovamaradnak öröm percei...
tovamaradnak bánat percei...
s akik gyűlölnek és akik szeretnek...
lombhulló ősz, virágos tavasz...
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
De drága lett most óra, pillanat!
De közeljött az öröklét partja.
Hajtja-viszi a vitorlánk a szél.
Lelkünk a vágy is odafelé hajtja.
Szívünkben boldog előre-dalok,
de szent, nagy felelősség minden percér'.
Sietünk. Von már, ami odafenn vár
és nem tart vissza, ami idelenn ér.
Krisztus felé szállunk akármi szárnyon,
röptén viharnak, vágtató szeleknek.
Sürgető, biztató már a szó:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
Túrmezei Erzsébet
SZERESD A GYERMEKET!
Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok közt vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva-
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.
Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját.
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.
Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.
Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyam a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!
Móra Ferenc
Mint a gyermekek
- Sohse legyek én gazdagabb,
mint kicsinyeink, ha játszanak.
Vidáman kezdik el.
Korlátlan a hitel.
Az egyik vesz, a másik árul.
A pénzt bokorról, fárul
ingen szedik, hisz ezerszámra nő.
,,Mondja, kérem" - kérdi a kis vevő -
,,Egy kiló vajnak mi az ára?
Mibe kerül a friss saláta? -
de ugye, nem várat sokáig?"
S a kereskedő úgy látszik
rosszul számol, vagy téved itt-ott,
mert most elkér ezer forintot,
s ugyanannyi kilóért újra
tíz fillért kér egy óra múlva.
De Mária, a kis vevő, ezen
sohse csodálkozik egy percet sem.
Erszényét újra tölti pénzzel,
jármin-, vagy orgonalevéllel.
Nincs ár, mely zavarba hozná,
s nem fél, otthon mit szólnak hozzá.
Bizony, sohse legyek gazdagabb,
mint kicsinyeink, ha játszanak.
Mindegyik gondtalan, vidám,
s úgy nő nekik a pénz a fán.
Ha meg is nőttünk, ne mernénk mi
ugyanilyen gondtalanul élni?
Égi Atyánk kezéből szüntelen
ezernyi áldás nekünk nem terem?
Ha mindent sokkal gyermekibben vennénk,
mindennap sokkal boldogabbak lennénk!
Túrmezei Erzsébet
Ne aggodalmaskodj!
Ezer madár vígan csengő
Énekétől zeng az erdő.
Nem is vetnek, mégse félnek,
Könnyű szívvel vígan élnek.
Ezer virág tarkán, szépen
Hajladozik künn a réten.
Sziromruha libben-lebben.
Ki öltözik náluk szebben?
Virágillat, madárének
Örvendezve száll az égnek:
Van jó Atyánk, nincsen gondunk!
Reggel este hálát mondunk!
Madárdallal, illatszárnyon
Énekünk is szállva szálljon:
Van jó Atyánk, nincsen gondunk.
Reggel-este hálát mondunk.
Aki Fiát adta értünk,
Vele mindent megad nékünk.
Van Megváltónk, nincsen gondunk.
Reggel-este hálát mondunk.
Túrmezei Erzsébet
VENDÉGVÁRÓ KISLEÁNY
Vakolatlan volt a ház.
Semmi szépség, semmi máz.
Deszka, állvány és vödör,
létra és meszesgödör.
De Csöppike látta már:
mesekastély! mesevár!
Csupasz falak álltak ott.
Ő szép házról csacsogott.
Most igazán szép a ház.
Tovatűnt a létraváz.
Tisztaság kívül-belül.
Sok tarka szőnyeg terül.
Függöny minden ablakon.
Künn a kertben sok virág.
Látni édes, pici fát...
gyorsan gyökeret ereszt.
Megkeresi az ereszt
messziről jött fecskenép.
Ó, hát hogyne lenne szép!
Kismadár és kisgyerek
Csacsog, cseveg, csicsereg.
S a kiskapun Csöppike
Ki-ki néz: érkezik-e?
- Nagyra, négyévesre nőtt.
Minden étkezés előtt
összeteszi kis kezét:
,,Jézus, vendégünk Te légy!" -
Most szalad és kitekint.
Milyen csalódás megint!
Hát hiába tartogat
illatos virágokat?
Hát hiába segített,
adni tányért, poharat,
Ó, mennyiszer kiszaladt
az égi Vendég elé.
Hát nem jön errefelé?
,,Anyukám, mikor jön el?"
,,Csöppikém, csak hívni kell!"
Délután. Ragyog a nap.
A homokban játszanak
odakint a gyerekek.
Építenek hegyeket,
városokat, tornyokat.
Édesanya varrogat.
Egyszerre csak... ott terem
a kicsi lábujjhegyen.
Összeteszi két kezét:
,,Jézus, vendégünk Te légy.
Jöjj el hozzánk, légy velünk.
Áldd meg a mi ételünk!"
S bizakodva mosolyog.
,,Miért ezt imádkozod,
Csöppikém, most délután?"
,,Nagyon várom, Anyukám!"
Ó, hogyha így keresik,
Jézus jön, nem késhetik.
Jön és tovább se siet.
Beragyog házat, szívet.
Őrködik azok felett,
akiknek vendége lett.
,,Csöppikém, megérkezett,
És itt van, nem érezed?"
Fekete szemcsillagok
mélyén hit fénye ragyog...
Még a nap sugara is
bearanyozza a kis
imára kulcsolt kezet...
Ó, mit tehet kicsiny kéz,
Kedvest, Uram, Neked?
Kicsinyke kéz sokat tehet,
Segítve a szegényeket;
Így áldd meg gyermeked!
Ó, mit tehet kicsiny száj,
Kedvest, Uram, Neked?
Rebeghet éneket s imát,
S mi szép, ha nyájas szót is ád;
Így áldd meg gyermeked!
Ó, mit tehet kicsiny szem,
Kedvest, Uram, Neked?
Tekinthet Jézusára föl,
Tanulhat szent Igéjéből;
Így áldd meg gyermeked!
Ó, mit tehet kicsiny szív,
Kedvest, Uram, Neked?
Ha Isten Lelke ihleti,
Jézust, Urát szeretheti;
Így áldd meg gyermeked!
Ford.: Varga Tamás
GYEREKEK INTEGETNEK
Gyermekkoromban
a töltés mellett ibolyáztunk gyakran,
s idegen emberek villantak el
a robogó vonatban.
Mi akkor vígan integettünk.
S gyenge füvön mosolygó ibolyát
gondtalan szedegettünk.
Nemrégiben a villamos felé
lobogott gyermekkézben fehér kendő.
S akkor elém ködlött a múlt,
elém derült a napfényes jövendő.
Zakatolt, zakatolt a villamos.
Derűs alakja tovatűnt hamar
az integető, idegen gyereknek,
mégis csak zakatolt:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
Akkor még olyan hosszú volt a nap,
estétől reggelig, reggeltől az este,
mától a holnap, tavasztól a tél...
Azóta elkapott az élet sodra
s most visz a vonat minket is robogva,
kit északnak, kit délnek, kit keletnek.
Egyhangúan zakatol... zakatol:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
Mostmár olyan rövidek a napok.
Egymást éri az este és a reggel.
Versenyre kelve szállnak éveink
széllel, viharral, vándorfellegekkel.
Tovamaradnak öröm percei...
tovamaradnak bánat percei...
s akik gyűlölnek és akik szeretnek...
lombhulló ősz, virágos tavasz...
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
De drága lett most óra, pillanat!
De közeljött az öröklét partja.
Hajtja-viszi a vitorlánk a szél.
Lelkünk a vágy is odafelé hajtja.
Szívünkben boldog előre-dalok,
de szent, nagy felelősség minden percér'.
Sietünk. Von már, ami odafenn vár
és nem tart vissza, ami idelenn ér.
Krisztus felé szállunk akármi szárnyon,
röptén viharnak, vágtató szeleknek.
Sürgető, biztató már a szó:
,,Mi integettünk... nekünk integetnek."
Túrmezei Erzsébet
SZERESD A GYERMEKET!
Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok közt vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva-
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.
Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját.
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.
Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.
Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyam a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!
Móra Ferenc
Mint a gyermekek
- Sohse legyek én gazdagabb,
mint kicsinyeink, ha játszanak.
Vidáman kezdik el.
Korlátlan a hitel.
Az egyik vesz, a másik árul.
A pénzt bokorról, fárul
ingen szedik, hisz ezerszámra nő.
,,Mondja, kérem" - kérdi a kis vevő -
,,Egy kiló vajnak mi az ára?
Mibe kerül a friss saláta? -
de ugye, nem várat sokáig?"
S a kereskedő úgy látszik
rosszul számol, vagy téved itt-ott,
mert most elkér ezer forintot,
s ugyanannyi kilóért újra
tíz fillért kér egy óra múlva.
De Mária, a kis vevő, ezen
sohse csodálkozik egy percet sem.
Erszényét újra tölti pénzzel,
jármin-, vagy orgonalevéllel.
Nincs ár, mely zavarba hozná,
s nem fél, otthon mit szólnak hozzá.
Bizony, sohse legyek gazdagabb,
mint kicsinyeink, ha játszanak.
Mindegyik gondtalan, vidám,
s úgy nő nekik a pénz a fán.
Ha meg is nőttünk, ne mernénk mi
ugyanilyen gondtalanul élni?
Égi Atyánk kezéből szüntelen
ezernyi áldás nekünk nem terem?
Ha mindent sokkal gyermekibben vennénk,
mindennap sokkal boldogabbak lennénk!
Túrmezei Erzsébet
Ne aggodalmaskodj!
Ezer madár vígan csengő
Énekétől zeng az erdő.
Nem is vetnek, mégse félnek,
Könnyű szívvel vígan élnek.
Ezer virág tarkán, szépen
Hajladozik künn a réten.
Sziromruha libben-lebben.
Ki öltözik náluk szebben?
Virágillat, madárének
Örvendezve száll az égnek:
Van jó Atyánk, nincsen gondunk!
Reggel este hálát mondunk!
Madárdallal, illatszárnyon
Énekünk is szállva szálljon:
Van jó Atyánk, nincsen gondunk.
Reggel-este hálát mondunk.
Aki Fiát adta értünk,
Vele mindent megad nékünk.
Van Megváltónk, nincsen gondunk.
Reggel-este hálát mondunk.
Túrmezei Erzsébet
VENDÉGVÁRÓ KISLEÁNY
Vakolatlan volt a ház.
Semmi szépség, semmi máz.
Deszka, állvány és vödör,
létra és meszesgödör.
De Csöppike látta már:
mesekastély! mesevár!
Csupasz falak álltak ott.
Ő szép házról csacsogott.
Most igazán szép a ház.
Tovatűnt a létraváz.
Tisztaság kívül-belül.
Sok tarka szőnyeg terül.
Függöny minden ablakon.
Künn a kertben sok virág.
Látni édes, pici fát...
gyorsan gyökeret ereszt.
Megkeresi az ereszt
messziről jött fecskenép.
Ó, hát hogyne lenne szép!
Kismadár és kisgyerek
Csacsog, cseveg, csicsereg.
S a kiskapun Csöppike
Ki-ki néz: érkezik-e?
- Nagyra, négyévesre nőtt.
Minden étkezés előtt
összeteszi kis kezét:
,,Jézus, vendégünk Te légy!" -
Most szalad és kitekint.
Milyen csalódás megint!
Hát hiába tartogat
illatos virágokat?
Hát hiába segített,
adni tányért, poharat,
Ó, mennyiszer kiszaladt
az égi Vendég elé.
Hát nem jön errefelé?
,,Anyukám, mikor jön el?"
,,Csöppikém, csak hívni kell!"
Délután. Ragyog a nap.
A homokban játszanak
odakint a gyerekek.
Építenek hegyeket,
városokat, tornyokat.
Édesanya varrogat.
Egyszerre csak... ott terem
a kicsi lábujjhegyen.
Összeteszi két kezét:
,,Jézus, vendégünk Te légy.
Jöjj el hozzánk, légy velünk.
Áldd meg a mi ételünk!"
S bizakodva mosolyog.
,,Miért ezt imádkozod,
Csöppikém, most délután?"
,,Nagyon várom, Anyukám!"
Ó, hogyha így keresik,
Jézus jön, nem késhetik.
Jön és tovább se siet.
Beragyog házat, szívet.
Őrködik azok felett,
akiknek vendége lett.
,,Csöppikém, megérkezett,
És itt van, nem érezed?"
Fekete szemcsillagok
mélyén hit fénye ragyog...
Még a nap sugara is
bearanyozza a kis
imára kulcsolt kezet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése