Református
énekek
1. Örvendez, Uram, a király
Imádság szabadulás után (Messiási)
Bourgeois L., Genf, 1551
1. Örvendez, Uram, a király A te nagy hatalmadban És szabadításodban; És vigad nagy buzgósággal, Hogy őt megsegítéd, Ínségből kimentéd.
2. Úgy viseled néki gondját, Hogy amit tőled kérend, Mindeneket megnyerend. Mihelyt felnyitja ő száját, Szól alig egy igét: Már hallod kérését.
3. Elébb, hogynem könyörgene, Meghallgatod, meglátod, Irgalmaddal megáldod, És feltéssz az ő fejére Sárarany koronát Mint királyi pompát.
4. Őt felvőd nagy dicsőségre A te segedelmeddel, Örök üdvösségeddel. E nagy királyi felségre Tőled emelteték És ékesítteték.
5. Szereted őt minden jókkal, És a te szent áldásod Néki örökké nyújtod. Örvendetes vígságokkal Őt gyönyörködteted, Színedre nézeted.
6. E király mindenkor bízik Csak az ő Istenében, És nem fél veszélyében. A Magasságosnak nyugszik Irgalmasságában És megmarad abban.
7. Megtalálja kezed őket, Akik reád támadnak, Bosszúságodra járnak. És a te gyűlölőidet Kezeidből senki Soha ki nem menti.
8. Mint a hév tüzes kemence, Haragod körülveszi És őket mind ellepi. Haragos orcádnak színe Őket megemészti, Mint a láng, elnyeli.
9. Mert gonoszra igyekeztek, Szándékoztak ellened, Hogy bosszantsanak téged. Sok csalárdságot terveztek, De hogy véghez menjen, Erejükben nincsen.
10. Azért, Uram, már támadj föl: Mutasd meg hatalmadat, Lássuk erős voltodat, Hogy dicsőséges erődről Vígan énekeljünk, És benned örvendjünk.
Béza T., 1519–1605
Bourgeois L., Genf, 1551
1. Örvendez, Uram, a király A te nagy hatalmadban És szabadításodban; És vigad nagy buzgósággal, Hogy őt megsegítéd, Ínségből kimentéd.
2. Úgy viseled néki gondját, Hogy amit tőled kérend, Mindeneket megnyerend. Mihelyt felnyitja ő száját, Szól alig egy igét: Már hallod kérését.
3. Elébb, hogynem könyörgene, Meghallgatod, meglátod, Irgalmaddal megáldod, És feltéssz az ő fejére Sárarany koronát Mint királyi pompát.
4. Őt felvőd nagy dicsőségre A te segedelmeddel, Örök üdvösségeddel. E nagy királyi felségre Tőled emelteték És ékesítteték.
5. Szereted őt minden jókkal, És a te szent áldásod Néki örökké nyújtod. Örvendetes vígságokkal Őt gyönyörködteted, Színedre nézeted.
6. E király mindenkor bízik Csak az ő Istenében, És nem fél veszélyében. A Magasságosnak nyugszik Irgalmasságában És megmarad abban.
7. Megtalálja kezed őket, Akik reád támadnak, Bosszúságodra járnak. És a te gyűlölőidet Kezeidből senki Soha ki nem menti.
8. Mint a hév tüzes kemence, Haragod körülveszi És őket mind ellepi. Haragos orcádnak színe Őket megemészti, Mint a láng, elnyeli.
9. Mert gonoszra igyekeztek, Szándékoztak ellened, Hogy bosszantsanak téged. Sok csalárdságot terveztek, De hogy véghez menjen, Erejükben nincsen.
10. Azért, Uram, már támadj föl: Mutasd meg hatalmadat, Lássuk erős voltodat, Hogy dicsőséges erődről Vígan énekeljünk, És benned örvendjünk.
Béza T., 1519–1605
22. Én Istenem, én erős Istenem!
Miért hagyál el engemet? – Krisztus
szenvedéséről
Bourgeois L., Genf, 1542
1. Én Istenem, én erős Istenem! Miért hagyál el enynyire engem? Kiáltásomtól a segedelem Nagy távol vagyon. Én kiáltok tehozzád egész napon, De mégsem felelsz meg, nincs ki megtartson; Még éjjel sem hallgatok semmi módon Ez ínségben.
2. De te szent vagy és az Izráelben Te szentséged megmarad mindenben: Dicsértetel e gyülekezetben Szívvel, lélekkel. A mi régi atyáink teljességgel Tebenned bíztanak jó reménységgel, Szükségükben őket segedelmeddel Megtartottad.
3. Ha ők szívből kiáltottak hozzád, Mindjárt őket megszabadítottad; Benned bíztak és őket nem hagytad Esni szégyenben. Én nem vagyok ember, de féreg lévén, Minden népeknél vagyok nevetségben: Csúfolnak, utálnak és megvet minden És keserget.
4. Aki lát, minden csúfol engemet, Száját elvonssza, szól merő mérget, Fejét rázza, hunyorgatja szemét, Reám néz szörnyen, Mondván: ez ember bízott az Istenben, Szabadítsa meg azért őtet innen; Ha szereti az Isten, néki légyen Segítségül.
5. Hogy te engemet anyám méhéből Kihozál, ottan segedelmem lől, Csecsemő koromban is egyedül Csak benned bíztam. Sőt, mihelyt anyám méhéből származtam, Istenem voltál, reád támaszkodtam, Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam, Én Istenem!
6. Ne távozzál azért messze tőlem, Ne hagyj el, mert nagy az én gyötrelmem! Nincs segítőm, és az én sérelmem Nem fáj senkinek. Sok erős bikák engem körülvettek, A básáni nagy ökrök reám törnek, Megölni, megtaposni igyekeznek Nagy méltatlan.
7. Az ő szájukat énreám tátván, Mint ragadozó, sívó oroszlán, Agyarkodnak, hogy engem torkukban Béfalhassanak. Könnyhullatásim, mint a vizek, folynak, Én csontjaim helyükből kimozdulnak. Szívem, mint viasz, olvad, bélim fájnak Sebek miatt.
8. Mint cserép, minden erőm elszáradt, Száraz nyelvem az ínyemhez ragadt; Porba vetél engem, érzem kínját Halál mérgének. Mert engemet sok ebek körülvettek, Gonosz népek ellenem összegyűltek, Kezeimet és lábaimat ezek Általszúrták.
9. Én csontjaimat megolvashatnák, Szörnyű szemeket reám fordítnak. Kínomban nem szánnak, de gúnyolnak, Űznek csúfságot. Elosztották egymás közt én ruhámat, És öltözetemre vetettek sorsot, Hogy abból ne metélnének foltokat, Osztván részre.
10. Azért tőlem, Uram, ne légy messze, Ne késsél, életemnek ereje! Kérlek, siess, tekints ínségemre: Légy segedelmül! Mentsd meg életem az éles fegyvertül, Védelmezz meg e sok dühös ebektül, Egyedül-voltomat mentsd meg ezektül, Jóvoltodbul!
11. Tarts meg az éh oroszlán torkátul, És az egyszarvú fenevadaktul, Mik mostan körülvettek nagy mordul, Ó, tarts meg engem! Melyért nevedet híven hadd dicsérem, Az én atyámfiainak hirdetem, És a szent gyülekezetben tisztelem Felségedet.
12. Istenfélők, dicsérjétek őtet, Jákób fiai, áldjátok nevét; Izráel népe, féld e Felséget Mint Istenedet! Mert nem utálja a szegénynek ügyét, És tőle el nem fordítja szent színét, De ha kiált, meghallgatja kérését Nagy kegyesen.
13. Azért dicséretem rólad leszen Minden előtt a gyülekezetben, És én fogadásim semmiképpen Meg nem töretnek. A szegények esznek, megelégesznek, Téged az Istent keresők dicsérnek, Él az ő lelkük, és benned örvendnek Mindörökké.
14. E földi népnek minden serege Az Úrhoz gyűl ez emlékezetre. És a pogányoknak nemzetsége Néki hajt fejet. Mert egyedül az Úr bír mindeneket, Övé az ország, és a pogány népet Bírja, rajtuk megmutatván erejét Kezeinek.
15. A kövérek, kik megelégedtek, És kik már porrá lenni készültek, Dicsérnek téged minden szegények És nyomorultak, És maradéki mindnyájan azoknak Néked szolgálván, térdet-fejet hajtnak És firól fira téged ők uralnak, Ó, nagy Isten!
Marot K., 1496–1544
Bourgeois L., Genf, 1542
1. Én Istenem, én erős Istenem! Miért hagyál el enynyire engem? Kiáltásomtól a segedelem Nagy távol vagyon. Én kiáltok tehozzád egész napon, De mégsem felelsz meg, nincs ki megtartson; Még éjjel sem hallgatok semmi módon Ez ínségben.
2. De te szent vagy és az Izráelben Te szentséged megmarad mindenben: Dicsértetel e gyülekezetben Szívvel, lélekkel. A mi régi atyáink teljességgel Tebenned bíztanak jó reménységgel, Szükségükben őket segedelmeddel Megtartottad.
3. Ha ők szívből kiáltottak hozzád, Mindjárt őket megszabadítottad; Benned bíztak és őket nem hagytad Esni szégyenben. Én nem vagyok ember, de féreg lévén, Minden népeknél vagyok nevetségben: Csúfolnak, utálnak és megvet minden És keserget.
4. Aki lát, minden csúfol engemet, Száját elvonssza, szól merő mérget, Fejét rázza, hunyorgatja szemét, Reám néz szörnyen, Mondván: ez ember bízott az Istenben, Szabadítsa meg azért őtet innen; Ha szereti az Isten, néki légyen Segítségül.
5. Hogy te engemet anyám méhéből Kihozál, ottan segedelmem lől, Csecsemő koromban is egyedül Csak benned bíztam. Sőt, mihelyt anyám méhéből származtam, Istenem voltál, reád támaszkodtam, Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam, Én Istenem!
6. Ne távozzál azért messze tőlem, Ne hagyj el, mert nagy az én gyötrelmem! Nincs segítőm, és az én sérelmem Nem fáj senkinek. Sok erős bikák engem körülvettek, A básáni nagy ökrök reám törnek, Megölni, megtaposni igyekeznek Nagy méltatlan.
7. Az ő szájukat énreám tátván, Mint ragadozó, sívó oroszlán, Agyarkodnak, hogy engem torkukban Béfalhassanak. Könnyhullatásim, mint a vizek, folynak, Én csontjaim helyükből kimozdulnak. Szívem, mint viasz, olvad, bélim fájnak Sebek miatt.
8. Mint cserép, minden erőm elszáradt, Száraz nyelvem az ínyemhez ragadt; Porba vetél engem, érzem kínját Halál mérgének. Mert engemet sok ebek körülvettek, Gonosz népek ellenem összegyűltek, Kezeimet és lábaimat ezek Általszúrták.
9. Én csontjaimat megolvashatnák, Szörnyű szemeket reám fordítnak. Kínomban nem szánnak, de gúnyolnak, Űznek csúfságot. Elosztották egymás közt én ruhámat, És öltözetemre vetettek sorsot, Hogy abból ne metélnének foltokat, Osztván részre.
10. Azért tőlem, Uram, ne légy messze, Ne késsél, életemnek ereje! Kérlek, siess, tekints ínségemre: Légy segedelmül! Mentsd meg életem az éles fegyvertül, Védelmezz meg e sok dühös ebektül, Egyedül-voltomat mentsd meg ezektül, Jóvoltodbul!
11. Tarts meg az éh oroszlán torkátul, És az egyszarvú fenevadaktul, Mik mostan körülvettek nagy mordul, Ó, tarts meg engem! Melyért nevedet híven hadd dicsérem, Az én atyámfiainak hirdetem, És a szent gyülekezetben tisztelem Felségedet.
12. Istenfélők, dicsérjétek őtet, Jákób fiai, áldjátok nevét; Izráel népe, féld e Felséget Mint Istenedet! Mert nem utálja a szegénynek ügyét, És tőle el nem fordítja szent színét, De ha kiált, meghallgatja kérését Nagy kegyesen.
13. Azért dicséretem rólad leszen Minden előtt a gyülekezetben, És én fogadásim semmiképpen Meg nem töretnek. A szegények esznek, megelégesznek, Téged az Istent keresők dicsérnek, Él az ő lelkük, és benned örvendnek Mindörökké.
14. E földi népnek minden serege Az Úrhoz gyűl ez emlékezetre. És a pogányoknak nemzetsége Néki hajt fejet. Mert egyedül az Úr bír mindeneket, Övé az ország, és a pogány népet Bírja, rajtuk megmutatván erejét Kezeinek.
15. A kövérek, kik megelégedtek, És kik már porrá lenni készültek, Dicsérnek téged minden szegények És nyomorultak, És maradéki mindnyájan azoknak Néked szolgálván, térdet-fejet hajtnak És firól fira téged ők uralnak, Ó, nagy Isten!
Marot K., 1496–1544
23. Az Úr énnékem őriző pásztorom
A jó Pásztor
Bourgeois L., Strasbourg, 1545
1. Az Úr énnékem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, És szép kies folyóvízre legeltet; Lelkemet megnyugtatja szent nevében, És vezérl engem igaz ösvényében.
2. Ha a halál árnyékában járnék is, De nem félnék még ő sötét völgyén is, Mert mindenütt te jelen vagy énvelem, Vessződ és botod megvigasztal engem, És nekem az én ellenségim ellen Asztalt készítesz, eledelt adsz bőven.
3. Az én fejemet megkened olajjal, És engemet itatsz teljes pohárral; Jóvoltod, kegyességed körülvészen És követ engem egész életemben. Az Úr énnékem megengedi nyilván, Hogy mind éltiglen lakjam ő házában.
Marot K., 1496–1544
Bourgeois L., Strasbourg, 1545
1. Az Úr énnékem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, És szép kies folyóvízre legeltet; Lelkemet megnyugtatja szent nevében, És vezérl engem igaz ösvényében.
2. Ha a halál árnyékában járnék is, De nem félnék még ő sötét völgyén is, Mert mindenütt te jelen vagy énvelem, Vessződ és botod megvigasztal engem, És nekem az én ellenségim ellen Asztalt készítesz, eledelt adsz bőven.
3. Az én fejemet megkened olajjal, És engemet itatsz teljes pohárral; Jóvoltod, kegyességed körülvészen És követ engem egész életemben. Az Úr énnékem megengedi nyilván, Hogy mind éltiglen lakjam ő házában.
Marot K., 1496–1544
24. Az Úr bír ez egész földdel
Isten
tiszteletére hív a mindenség
Bourgeois L., Lyon, 1547
1. Az Úr bír ez egész földdel És minden benne élőkkel; Övé a földnek kereksége, Mit a tengeren épített, Folyóvizekkel körülvett, Melyben meglátszik bölcsesége.
2. Ki mégyen fel a szent helyre, Az Úrnak ő szent hegyére? És vajon kitől tiszteltetik? Akinek tiszta ő szíve, És ártatlan az ő keze, Aki hamisan nem esküszik.
3. Ezt az Úr megáldja szépen, És az idvezítő Isten Adja igazságát őnéki. Az pedig a boldog nemzet, Mely, nézve az ő szent színét, Jákóbnak Istenét keresi.
4. Ti szent kapuk, kinyíljatok, Fejeteket feltartsátok: E dicső király hadd térjen be! Micsoda dicső király ez? A seregek Istene ez, Nagy ennek hadi erőssége.
5. Ti kapuk, emelkedjetek, Fejeteket felvessétek, Hogy e király belétek térjen! Kicsoda e nagy királyság? Ez a Zebaoth uraság! Mely nagy az ő dicsőségében!
Bourgeois L., Lyon, 1547
1. Az Úr bír ez egész földdel És minden benne élőkkel; Övé a földnek kereksége, Mit a tengeren épített, Folyóvizekkel körülvett, Melyben meglátszik bölcsesége.
2. Ki mégyen fel a szent helyre, Az Úrnak ő szent hegyére? És vajon kitől tiszteltetik? Akinek tiszta ő szíve, És ártatlan az ő keze, Aki hamisan nem esküszik.
3. Ezt az Úr megáldja szépen, És az idvezítő Isten Adja igazságát őnéki. Az pedig a boldog nemzet, Mely, nézve az ő szent színét, Jákóbnak Istenét keresi.
4. Ti szent kapuk, kinyíljatok, Fejeteket feltartsátok: E dicső király hadd térjen be! Micsoda dicső király ez? A seregek Istene ez, Nagy ennek hadi erőssége.
5. Ti kapuk, emelkedjetek, Fejeteket felvessétek, Hogy e király belétek térjen! Kicsoda e nagy királyság? Ez a Zebaoth uraság! Mely nagy az ő dicsőségében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése