Keresztény vers

Elég minden napnak a maga baja

Nem kell többet cipelned,

A ma terhét csupán.

Istent ne faggasd messzebb,

Elég, mit most kíván.

Lábadnak egy-egy lépés,

Nem több a kényszere,

Szívednek annyi értés,

Mi ma sajdult bele.

Ne adj helyt nagyobb gondnak,

Mit Istened ma ad,

A „később” és a „holnap”

Jó, ha Őrá marad.

Társnak a vándorútra

Ma válaszd, erre vár,

Ma, nem majd évek múlva,

Most, hogy élted sivár.

Ma hordja fájó terhed,

Ösvényt ma rendel még,

Mi most vigasz lelkednek,

Elkészítette rég.

Nem később – ma nyújt néked

Erőt, kedvet, ha kell,

Hatalmat, képességet,

Mindent jól végez el.

Forrását most kínálja,

Fényét ma ontja rád,

S gyönyört lelsz nemsokára

Az Úrnál – odaát.

H. von Redern

(Fordította: Iványiné

Sinka Magdolna)

Lé l ekmentő kenyér

Így tanultam, Uram:

amit Tőled kaptam,

– mint lelki kenyeret –

másoknak átadjam.

Mert mély szánalommal

szemléled Te őket,

lelki kenyér után

vágyó éhezőket.

Halhatatlan lelkük,

mely éhségtől alél,

nem táplálhatja más,

csak mennyei kenyér.

Ezért e kenyeret

nem elég csak kapnom,

hanem kész örömmel

tovább is kell adnom.

Ha azért venném el,

hogy rejtekbe ássam,

éhen halnék én is,

nemcsak éhes társam.

Ám, ha tovább adom

a lélek kenyerét,

megtarthatom magam

és mások életét.

Szent Igéd számunkra

lélekmentő kenyér,

az táplálja lelkünk,

míg Hozzád visszatér.

Pecznyík Pál

 A mindennapi hitet add meg nekem!

Nem kérem én, Uram, tőled

az öltöny ruhát s a mindennapi kenyeret,

úgyis tudom, szeretettel, igaz szívvel

megadod nekem mindezeket.

Az élet letelik úgy is, így is,

leperegnek az évek gazdagon, szegényen,

és mindent, amit kergettünk, úgyis itt hagyunk,

csak a lelkünk megy el egyedül, szegényen.

De egyet kérek tőled, Uram,

és ezt az egyet add meg nekem,

hogy a mindennapi hit s a mindennapi szeretet

lehessen az én eledelem.

Hogy a bűnösök, árvák és szegények

apró bajait vegyem fel és hordjam,

hogy a keresztem dalolva vigyem előttük,

s így őket bátorítsam.

Hogy szeretetben soha ne szűkölködjem,

ontsam gazdagon, pazarul a kőszíveknek,

hogy meglágyulva mind-mind Neked

áldott eszközeid legyenek.

A mindennapi kegyelmet add meg nekem,

s add meg nekem a mindennapi Igét,

hogy minden elhagyottnak s üres lelkűnek

megtölthessem hittel a szívét.

És legfőképpen Magadat add nekem

hiten, szereteten és kegyelmen túl,

hogy ne járjam e földi utamat

üresen, fájón és botorul.

Horváth Loránd

Én vagyok!

Szélvész, vihar, ha támad,

s a szíved megremeg,

mert a sűrű homályban

nem látod Mestered.

Íme közelg feléd, és így beszél:

„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!

Ó, hát ne félj!”

Hullám fölött visz útja,

királyként jő az Úr.

Kezét segítni nyújtja,

s a tenger elcsitul.

Hallgatni kell neki, ha Ő beszél:

„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!

Ó, hát ne félj!”

Csengjen mindig füledbe

e szózat néked is,

míg a hab zúgva-zengve

a biztos révbe visz.

Jézus fogad a parton, s így beszél:

„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!

Ó, hát ne félj!”

Dora Rappard

Ő felemelt

Terhelve voltam gonddal, búval,

a szívem holtra fáradt…

Felém a gyötrő viharoknak

hullámverése áradt.

Porba hullt szívem szent reménye,

már nem volt menekvésem,

emlékem véres oszlopára

elmúlásomat véstem.

Párnám – álmatlan éjszakákon –

olyan volt, mint a tüske…

Összetört dédelgetett „én”-em,

az önző, csalfa, büszke.

De jött a dicső mentőbárka

hajnalok sima tükrén.

Tavasz jött, remény, áldás, élet,

s rózsa nyílt minden tüskén.

Illatár járta át a tájat,

könnyharmat ült pillámon –

fölemelt a halálörvényből

irgalmas, nagy Megváltóm!

Dénes Ferenc