Keresztény versek

Tildy Irén

DÁNIEL          

Alattomos sötét szíveknek

Víg öröme betelt:

Oroszlánok vermébe dobták

A bátor Dánielt.

Gáncsot vetettek neki titkon,

Elárulták gazul.

Hiába volt a hű könyörgés?

Elhagyta őt az Úr?!

Nem hagyta el! Kihozta élve,

Hogy minden csontja ép.

S a Dániel nagy Istenéről

Hall szózatot a nép.

Hogy megtanulja gyáva, hitvány

Sok összeesküvő:

„Rettegje minden szent nevét itt,

Az élő Isten Ő!

Fölkelhet ellene ezernyi

Vagy milliónyi had,

Csodálatos, dicső hatalma

Örökre megmarad!

S mit bűnös ember véges ésszel

Hiába ostromol:

Uralkodása tart örökké,

Országa nem romol!’’

Vad irígység nyíltan, vagy orvul,

emelhet rá kezet,

Áldott lesz annak élete

Akit az Úr vezet.

Uuno Kailas

iadalének

Egyik borongós, szürke délután
nagyon nehéz gond nyomta lelkem.
Elővevém hát régi Bibliám,
mert nagy, nehéz gond nyomta lelkem.

Elmondtanak a sárguló lapok
egy szép regét a messze múltból.
A vén betűk izzón ragyogtak ott,
amint regéltek messze múltból.

...Tüzes kemence - mondták - fűtve volt,
s három szentet belévetének.
S a három férfi boldogan dalolt,
kit a kohóba bévetének.

Lángok közén lépdelve szabadon,
nem égeté meg a tűz őket.
Diadalének zengett ajkukon,
s a tűz nem égeté meg őket...

Pár mondatot alig betűztem át,
egyszerre könnyü lett a lelkem.
Becsuktam hát a régi Bibliát.
Immár oly könnyü volt a lelkem!

Uuno Kailas  versét fordította: Bán Aladár

 „KÉRJETEK  -  ADATIK’’  

Igérted, Uram: Kérjetek adatik.

Nem mindig azt kaptam, amit kértem,

De mindig kaptam Tőled valamit,

a legtöbbet: magadat adtad nékem.

Imádkozó szívem oly oktalan!

Köszönöm, hogy Lelked kérni oktat.

Köszönök sok meghallgatott imát

s az irgalmadból meg nem hallgatottat.

Sikári kútnál kérdezte az asszony:

Istent imádni vajon hol lehet?

- Vannak Uram, szép kőtemplomaid

és lelki templomod: a gyülekezet.

Drága ajándék a belső szoba.

Ott térdre hullok s beszélgethetünk.

Lehull az álarc, karod átölel,

bevallhatom - eldobhatom a bűnt.

De a mindenség is templomod!

Forró imádság a napfényes réten,

- áldás zuhatagért felhőszakadáskor,

alföldi tanyán, erdő sűrűjében.

Te vagy az útitárs, ha vontat zakatol,

oltalmaz hű kezed, míg száll a gép velem.

Nem fárasztó az út. Jól elbeszélgetünk

Benned erőre kap csüggedt lelkem.

Magas sziklafal: hófödte hegyormok,

s a holland tengerparton: az óceán . . .

Míg bámulom az alkotás csodáit,

az Alkotó arca tekint reám.

Milyen nagy Művész, kinek műhelyében

pacsirta terem és orchideák.

Mily nagy az Isten, ha hegyormai

és tengerei is ekkorák . . .

Hívtalak pesti csúcsforgalomban

s útitársként velem gyalogoltál.

Könyörögtem iskolák folyosóján

s a hű Barát és súgó: Te voltál.

Mellettem voltál műtőasztalon,

s míg virrasztottam, a kórházi ágyon.

Úszás közben felismertem: vársz rám

bent a mély vízben Balatonbogláron.

Friss sírhant emlékek sorát idézi.

Porló csontokat takarnak rögök.

Uram, a csöndben jó veled beszélni.

Emléket - reményt Néked köszönök.

Kezemre lepke száll s imádni késztet,

zsoltárt fakaszt a csillagfényes ég.

Sejteti minden részlet az Egészet,

a meghitt Otthont - a nagy messzeség.

Istenhez szálló, lélegzésnyi sóhaj

- s újul az erő, éled a remény.

Hol van az Isten? - kérdik sokan tőlem.

Hol nincs az Isten? - válaszolom én.

           Siklós József