Szabó Irma
NÁTÁNAEL IMÁJA
A Megváltóra várni és a világ szennyezett, zavaros
vizeiben halászni, ez az óvatos megalkuvás
volt az a kétszínű tett, amelyet önmagával
össze nem egyeztethetett. A hajnali órákban,
vagy ha a munkával már betelt a nap,
szívesebben üldögélt mély csendben
a háza mögötti fügefa alatt, ahol semmi sem zavarta,
ahová senki se látott, csak a fölé boruló lombsátor
üdezöld levelei között meg-megvillanó napsugarak.
De még azok is - bármilyen pókháló-finomak -
csupán a feje köré vonhattak fényvonalat,
a gondolat szövevényei közé nem törhettek utat.
Senki sem leshette ki, milyen erős vágyakozás itatta át
ezt a hallgatag izraelitát, aki nemcsak valami
homályos várakozásban élt, mint a sokak,
de az összefogott tudat erejével kért, könyörgött,
mint a kevesek; és kimondhatatlan sóhajokkal
esedezett benne a lélek. Nem tudhatta senki,
hogy ő csak a Megígért jövetelének reménységében élt;
csak ezért imádkozott ott, a szokott helyén,
a fügefa alatti padon, ez az igazi lelki szegény.
Nem tudhatta más, csak az, aki egy beteljesedett
napon így szólította meg: - Nézzétek,
ez a valódi, kettősség nélküli igaz,
akiben nincs tudathasadás.
- Honnan ismersz engem? Sohase láttalak,
életünk útjai nem találkoztak eddig sohasem.
- Találkoztak, a rejtett erőtereken
láttalak a fügefa alatt...
- Uram, Te vagy az Isten Fia, Izrael királya vagy!
Szabó
Szilvia
Az első tanítványok elhívása
Mint egyszerű kavicsok a parton
nap-napra múlt
ettünk, ittunk, halásztunk
és az élet úgy feszült felettünk
mint a sima víztükör.
Aztán megláttuk Őt
a fényben sétálni csendben
megállt, szólt hozzánk
mint addig senki más.
Hangjában zendült az Úr
és mi otthagytuk a hálót
úgy mentünk utána, mint haza.
Ma is látom a parton
egyszerű ruhában állni
poros sarujában a déli nap alatt.
Uram, ne hagyj itt engem
engedd, hogy mindennap
nyomodba lépjek,
a tópart már többé nem otthonom
ahol Te vagy, én ott lakom.
Lévay József
GONDVISELŐ JÓ ATYÁM VAGY
Gondviselő jó Atyám vagy
Ó, én édes Istenem!
Látom én, hogy minden elhagy
E világon csak Te nem,
Hozzád vágyom, benned élek,
Üdvöt mástól nem remélek.
Mint az alélt bús virágra
Megújító harmatot;
Vérző szívem fájdalmára
Csak te hintesz balzsamot,
Könnyű sorsom terhe rajtam,
Ha imára nyílik ajkam.
Rám-rám derült ismeretlen
Utamon egy kis öröm:
Azt is a te véghetetlen
Jóságodnak köszönöm,
Hálakönnyem tündöklése
A te neved hirdetése.
Gyenge vagyok, lankadoznak
Buzgóságom szárnyai,
Bármily híven vágyakoznak
Színed elé szállani,
Ó, adj erőt, hogy míg élek,
egyedül csak nékem éljek!
Ó, add, hogyha majd bevégzem
E múlandó életet,
Lelkem tisztán és egészen
egyesüljön Teveled:
El ne vonjon semmi többé,
Tied legyek mindörökké!
Muraközy Gyula
PÉLDÁZAT A MAGVETŐRŐL
Sugár haját fésülgeté a reggel...
Futott a hold sápadt csillagsereggel...
- S a magvető kiméne vetni egyszer.
Némely magját útszélre pazarolta.
Némelyt megölt a tüske csipkebokra.
Némely ráhullt a büszke kavicsokra.
Némely magot madarak vittek
el.
Némely kiszáradt, alighogy
kikelt.
Némelyt kalászban a jég tönkrevert.
Némelyt tolvajok húzgálták
ki éjjel.
Némelyt konkoly font
körül vad gyökerével.
Némelyt rohanva tiport csorda széjjel.
,,És lőn akkor...’’ - megállt a
magvető!
Elnézte, hogy mögötte egyre nő
A tüske-puszta, élet-temető...
Hogy gazba hullott sok fáradt verejték...
Csalánok csípték elcsigázott testét,
Piros bogáncsok szánva kinevették.
Acélos izma - céltalan -
elernyedt.
Nézte, hogy mások árnyékban hevertek.
S mint aki balga, szent vágyat melenget,
Csüggedt válláról lecsúszott a zsák...
...S akkor a szürke felhőkapun át
Felé zendült az égi szó: TOVÁBB!
Kárász Izabella
PÜNKÖSDRE
Jöjj, Szentlélek,
Várunk Téged,
Kicsik, nagyok
Sírunk Érted!
Lelkem szárnya
Hozzád száll a
Csodálatos
Mennyországba.
Ottan kéri,
Ott reméli:
Legyen a föld
Tiszta, égi!
Jöjj, Szentlélek,
Áldj meg minket,
Vidámítsad
A szívünket.
NEM ÉNEKELTEM
Múlik az óra, közeleg az éjjel.
Nincs készen semmi; minden szerteszéjjel.
A késő munka fáj; nyomja a lelkem
a bűntudat, hogy ma sem énekeltem.
S így jön el, tudom, az utolsó este!
A Halál ott áll ajtóm előtt lesbe.
A munkát roskadt vállal
földre ejtem, nem énekeltem!
Vajas Klára
ÜNNEPI ZENÉRE
Ti szférák szülte áldott két szirén,
Dal s Dallam, égi összhang záloga,
hadd egyesüljön hangotok zenén,
mely öntudatra ébresztő csoda;
Ti szférák szülte áldott két szirén,
Dal s Dallam, égi összhang záloga,
hadd egyesüljön hangotok zenén,
mely öntudatra ébresztő csoda;
hisz oly hangzatnak illő szólnia
fantáziánkhoz, mily harmónia
zeng szüntelen a zafír trón körül
fantáziánkhoz, mily harmónia
zeng szüntelen a zafír trón körül
Annak, ki rajta ül,
szent, égi ujjongással harsogón,
ahol egy sor szeráf ragyogva áll,
magasra tartott kürtjük hangja száll,
s pengetnek aranyhúrú, mennyei
hárfákat angyaloknak ezrei,
s kezükbe' míg győzelmi pálma leng,
sok üdvözült zsoltára zeng
örökre hódolón;
szent, égi ujjongással harsogón,
ahol egy sor szeráf ragyogva áll,
magasra tartott kürtjük hangja száll,
s pengetnek aranyhúrú, mennyei
hárfákat angyaloknak ezrei,
s kezükbe' míg győzelmi pálma leng,
sok üdvözült zsoltára zeng
örökre hódolón;
hogy földi énekünknek hangjain
a mennybelire csengjen tiszta rím,
mint hangzott egykor, míg otromba bűn
nem ütközött belé, megtörve künn
s benn azt a szép zenét s harmóniát,
mely illette a mindenség Urát,
míg engedelmesség és szeretet
hatotta át a teremtményeket.
Ó, bár tudnánk megint e mennyei
karokkal együtt himnuszt zengeni,
s itt lenne már az égi Vőlegény
és Véle élet, ének és örökre fény!
John Milton - Fükő Dezső fordítása
a mennybelire csengjen tiszta rím,
mint hangzott egykor, míg otromba bűn
nem ütközött belé, megtörve künn
s benn azt a szép zenét s harmóniát,
mely illette a mindenség Urát,
míg engedelmesség és szeretet
hatotta át a teremtményeket.
Ó, bár tudnánk megint e mennyei
karokkal együtt himnuszt zengeni,
s itt lenne már az égi Vőlegény
és Véle élet, ének és örökre fény!
John Milton - Fükő Dezső fordítása
Láttam
Díszes asztalon
kopott könyvet
láttam.
Fölnyitottam,
lapozgattam,
olvasgattam,
megcsodáltam!
E könyvön
keresztül
mindent láttam,
mit Isten tett,
mert szeretett.
Láttam az Ő nagy
munkáját:
messze egy
hegyet, rajt a Golgotát,
a Golgotán
keresztet,
a kereszten
Krisztust,
mint
megfeszítettet…
Oly boldog
voltam, hogy láttam
Istent és szent
Fiát,
s néma
csodálattal olvastam
tovább… a
bibliát.
Szegedi Károly
AZ ÉN KÖNYVEM
Van egy Könyvem a sok között
Mely mindennap előkerül,
Kívül olyan, mint a többi
Isten szavát rejti belül.
Ha e világ szegény lelkem
Vérig sebzi, összetöri -
Csendes, napi áhítatban
E szent Könyvben írját leli.
Míg célt vesztve elbolyongok,
Feladatom nem végezem, -
Ha ez áldott Könyvbe nézek
Isten helyre állít engem.
És ha egyszer, utam végén
Fenn járok majd ott az égben,
Hálát adok Istenemnek,
Jó vezetőt adott nékem.
Boros Gergely
FÜTYÜL A FEKETERIGÓ
Hegy is van, völgy is van!
Május van! Fény is van!
Millió virág van!
Tillió! Tillió!
S az ember fiában
nincsen öröm,
Rét is van, domb is van,
fű is van, lomb is van!
Tavaszi hold is van!
Tillió! Tillió!
S az ember magában
hordja a bút.
Felhő száll az égen,
víg füst a kéményen!
Pitypang nyit a réten!
Tillió! Tillió!
S az ember szívében
remény se kél.
Szárnyam van: repülök!
Hangom van: fütyülök!
Szívemmel örülök!
Tillió! Tillió!
de az ember mögött
ott jár a gond.
Hernyó, meg légy is van,
virágban méz is van!
Fészkemben párom van!
Tillió! Tillió!
Emberen járom van:
a pénz és a bűn.
Köszöntöm az estét,
az útszél keresztjét,
a harmat leestét!
Tillió! Tillió!
S az ember Istenét
sem hiszi tán.
Kerek ég, napos rét,
minden, mit kívánnék
ingyen vett ajándék!
Tillió! Tillió!
S az ember, szegény, még
nem érti ezt.
Hegy is van, völgy is van!
Május van! Fény is van!
Millió virág van!
Tillió! Tillió!
s az ember fiában
üres a szív.
Rét is van, domb is van,
fű is van, lomb is van!
Tavaszi hold is van!
Tillió! Tillió!
S az ember nem tudja,
hogy élni jó!
Rolla Margit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése