Istennek
adott hegedű
A
fényes égen fecske villan:
övé
a lég, a végtelen.
A
repülése azt jelenti:
–
Köszönöm a tért, Istenem!
A
napsütötte kavicsok közt
parányi
gyík. Már nem is látod.
Fürge
mozgása azt jelenti:
–
Isten gondol rám! – Megcsodálod?
És
azt hiszed, hogy az az Isten,
aki
a gyíknak enni ad,
tán
megfeledkezik terólad,
s
holnapra nem jut jó falat?
Vagy
azt hiszed, aki a fecske
repdeső
szárnycsapását méri,
ne
tudná azt, mi a te vágyad?
–
Még nem is kérted, már kiméri.
És
többet ád, értékesebbet,
gyöngyszemeket
– kavics helyett!
Nem
érzed mégsem, hogy az Isten
téged
milyen nagyon szeret?
–
Nem próbálod a hála hangját?
(Rossz
hangszeren recseg a húr.)
Nehezen
nyílik arra ajkad:
„Mindeddig
segített az Úr!”
–
Ne szólj hát! Hálaadás helyett
add
Istennek a hangszered!
Ha
az Ő ujja játszik rajta,
a hangját meg sem
ismered
Az
Ő kezében – nézd – mivé lett
a
szakadt húrú hegedű.
Ha
Isten Lelke a vonója,
–
hallod a hangját? – Gyönyörű!
Köszönöm,
jó Atyám a reggelt!
Köszönöm,
hogy dolgozhatok.
Köszönöm
a jó egészséget,
Tetőled
csak jót kaphatok!
Ha
betegség is – légy áldott érte,
mert
Tőled jő a gyógyulás!
A
gondjaim kezedbe tettem,
Te
tudod vinni, senki más!
Köszönöm,
hogy szüleim vannak,
s
légy áldott, ha már nincsenek!
Tenálad
vagyok mindig otthon,
nem
vagyok árva, bús gyerek!
Köszönöm,
hogy szabad szeretnem!
És
köszönöm azt, ami fájt!
Köszönöm
a fényt az égen,
s
köszönöm a ködös homályt!
És
köszönöm az őszi erdőt!
És
köszönöm, hogy van szemem!
Hogy
sok bűnömön keresztül
mégis
csak látlak, Istenem!
S
köszönöm Őt, a legdrágábbat,
a
váltságdíj lefizetőt!
S
azt, hogy: „az én Megváltóm él,
s
porom felett meglátom Őt.”
Lukátsi Vilma
Mégis
Milyen sokat kellene hinnem,
s mily keveset hiszek!
Mily keveset kellene vinnem,
s mennyi terhet viszek!
Egyedül rá kellene néznem,
s magamra révedek.
Ragyog a cél viharban, vészben,
s hányszor eltévedek!
Mégis… elcsüggedjek, megálljak?
Miért csüggedjek el?
Hisz olyan keveset hiszek még,
s már az is fölemel.
Mint minden én nyomorúságom,
nagyobb a kegyelem.
Ebben hiszek, s szemem bűnbánón
megint ráemelem.
Kis hitet, hogy megerősítsen,
míg többről többre nő,
s egész a célig elsegítsen:
Hatalmas Isten Ő.
Túrmezei
Erzsébet
Fényben, sötétben
Fényben,
sötétben látom:
egy
szent arc néz reám,
fürkészi
vallomásom,
hogy
elhagylak talán?
Kész
szívvel mondom néked:
melletted
döntök én,
Tenélküled
nem élek,
Veled
az üdv enyém.
A föld
sok boldogsága
mint
füst száll szerte el,
nincs
semmi már mi drága,
kereszted
átölel.
Kész
szívvel mondom néked:
melletted
döntök én,
Tenélküled
nem élek,
Veled
az üdv enyém.
Hányszor
sajgott a szívem,
míg
Sátán meggyötört!
Most
átkaroltam híven,
ki
értem összetört.
Kész
szívvel mondom néked:
melletted
döntök én,
Tenélküled
nem élek,
Veled
az üdv enyém.
Szívemben
nappal , éjjel
Most
arcod fénye ég.
Hadd
hirdessem hát széjjel,
Nálad
mi jó, mi szép!
Kész
szívvel mondom néked:
melletted
döntök én,
Tenélküled
nem élek,
Veled
az üdv enyém.
Jonathan
Paul
(Fordította: Iványiné
Sinka Magdolna)
Végy a
kezedbe!
Csak aki
nulla,
csak aki
semmi,
azt
tudod áldó
kezedbe
venni.
Szabad
ezt látnom,
boldogan
hinnem:
semmi
vagyok, és
Te vagy
a minden!
Semmi az
erőm,
semmi a
tervem.
Semmi
voltommal
a Te
kezedben
ámuló
szemem
csodákat
láthat!
Forrás
fakadhat,
új ének
áldhat…
új erő
súlyos
terheket
vinnem!
Te vagy
a Krisztus!
Te vagy
a minden!
Új
hajnal hasad,
új fény
ragyog!
Végy a
kezedbe!
Semmi
vagyok.
Túrmezei Erzsébet
Nem lehet
Nem lehet,
hogy mindig csodák essenek
elmaradt, okos tettek helyett.
Nem lehet,
hogy szakadatlan önsorsrontásban
mennyei seregek
mindig megmentsenek.
Nem lehet,
hogy elszalasztva lehetőségeket,
eltékozolva annyi szent időt,
elásva sok-sok tálentumot,
mindegyre új tálentum, új idő
s új lehetőség adassék.
De az sem lehet,
hogy a tékozló gyermeket
Atyja be ne fogadja!
És az sem lehet,
hogy a kilencvenkilencet
otthagyva a Gazda,
az elveszettet
sorsára hagyja, s fel ne kutassa.
S ha lejárt az időm,
s utolérnek bűneim,
reám szakad az élet,
a latornak járó kemény ítélet,
s a mellettem függő Úrhoz kiáltok,
nem lehet, hogy megannyi átok
szerte ne foszlanék nyomban,
– és ugye még az is lehet,
hogy azon a napon Vele együtt leszek
a Paradicsomban?!
Erdélyi Csaba
Bizodalmam az Úr
És
szólt a próféta,
bölcs
szavára
felfigyelt
a nép:
„Akik
az Úrban bíznak,
erejükben
megújulnak,
szárnyra
kelnek
és
futnak,
de
nem lankadnak,
járnak
és
soha
nem fáradnak.”
Hallottál-e
már
ily
biztató
és
sokatmondó
szavakat?
Azokhoz
szól,
kikben
fogytán az erő,
az
aggodalom magasra nő.
Kiknek
nem bizodalmuk az Úr,
reménytelen
feszül az élet-húr.
Embertársam!
Bízd
életed Isten kezére,
bízz
az Úrban, hogy
megújuljon
erőd,
repülj,
mint a sas,
hogy
győzelmet arathass.
Én
az Úrban bízok
rendületlenül,
segíts,
Uram, hogy úgy legyen
szüntelenül.
Antal
Ferenc
Nézek fel rád
Tér
és idő korlátai
közül,
halandó testbe zárva
nézek
fel rád, teremtő ISTEN,
időtelen,
felfoghatatlan.
Ki
arcodat nekem is adtad,
gyarló
voltomban is szerettél,
JÉZUS
KRISZTUSBAN megváltottál,
s
felettem tartod kezedet.
Csodállak
és imádlak Téged,
ki,
bűneim mind eltörölve,
élsz
bennem is a LÉLEK által,
ahogy
megváltott milliókban.
A
végtelent is átölelve
uralkodol
téren, időn, s míg
irányítod
véges utam itt,
hazavársz
az örök hazába.
Füle
Lajos
Ami
megmaradt
Szállnak
az évek, s az emlékezet
neveket,
arcokat és képeket
hervadt
virágként porba ejteget.
Azt
írják, ha találkoznál velem,
kedves,
öreg testvérem, idegen
lenne
talán az arcom, a nevem.
Mert
minden arc idegenné fakult.
Elhalványodott,
ködbe tűnt a múlt.
Hervadt
virág: az út porába hullt.
Emlékszőttes
szétfoszlott, elszakadt
a
hosszú, harcos vándorút alatt.
Csak
egy maradt: egy drága név maradt.
Jézus
Krisztus megváltó, szent nevét
vallod,
tudod, hogyan felejtenéd!
Hiszen
minden napban Ő jön feléd!
Vallod,
hiszed: megváltott és szeret.
Örök
otthonban készített helyet…
Csendesen
hazahív, ha este lett.
És
ez elég. Csak hadd peregjenek,
mint
hervadt szirmok, arcok és nevek,
minden
emlék és minden ismeret.
Ha
ez az egy név tiszta fényben ég,
nyereséggé
lesz minden veszteség,
mert
ez elég. Ez örökre elég.
Túrmezei
Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése