Keresztény versek

Mikor lesz oly fehér     

Aranyos hóvirág,

bájos fehér virág,

mikor lesz oly fehér

mint amilyen te vagy,

ez a sötét világ?

Mikor fog virulni,

szirmait kitárva,

a hit és szeretet

ezüstös, aranyos

mennyei világa?

   Olasz Győző

(Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

Csodák            

Te kopár fa, s te barna száraz ág,

Benned születnek a legszebb csodák.

Ma még zörögve sóhajt bús zenéd

S holnap te zenged az ég üzenetét!

Ma még szegényen, búsan fúj a szél,

Fagyos telekről, halálról beszél.

S holnap meg csókol égi napsugár

S elkezd vajúdni benned már a nyár!

Előbb rügyek, félénk kis levelek,

Bennük csodás virág-raj szendereg,

Színek, illatok, álmok, életek,

Hozsánnáznak majd édes éneket.

Öntöznek langyos permeteg esők,

S te mámorosan hordod a jövőt.

Az örök nagy Isten rád lehelt.

S az isteni szó új életre kelt.

Néha még tépnek ezernyi szelek,

Tördelik, vágják ágad, gyökered,

Meggyötör vihar, szellő megcibál,

Fölötted dörgés, villámlás cikál.

Lehull virágod, elszáll illatod,

S te mégis, mégis nem vagy csalódott

Az Isteni Végzés teremtő erő

Belőled gyümölcsöket hoz élő.

Ember-lélek, te kopár szürke ág,

Benned is szenderegnek ily csodák,

Ma még keserűen sóhajtsz bús zenét.

De ha veszed az ég üzenetét,

Mint tüzes láva, úgy fut rajtad át,

Elperzselve a bűn halál-fonalát.

S mint levél, virág s gyümölcsrengeteg,

Hozsánnázik Istennek életed.

(Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

Tavasz

Egyszer lesz egy örök tavasz,

Mikor, mint vándormadarak,

Hazatérünk…

Akkor, minden mi múló, szertefoszlik,

Minden felhő, köd, homály eloszlik,

Országok, hatalmak összeomlanak;

Királyok, vitézek porba hullanak.

A világ recsegve ropogva összetör

És hatalmasak menekülnek a bíró elől.

Akkor, mikor mindenki reszketni fog,

Te, Isten kegyelméért ezt mondhatod:

„Nem rám, Uram, hanem, Fiadra tekints,

Nekem semmi jogom, érdemem nincs.”

Akkor, mikor mindenki félni fog,

Te örülsz, mert Krisztus kezében van a jog.

Ha ma, még hullámok, viharok fenyegetnek

És gondok, próbák bánatok majd elnyelnek:

Tavasz jön, ne csüggedj, aztán aratás,

Már közeledik a számadás.

Tekints fel az égre, és ne feledd

Hogy egyszer lesz egy örök tavasz,

Mikor, mint vándormadarak

Hazatérünk.

(Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

Ébredés

Egy rügy vagyok az élet fáján,

Melyet kinyitott a napsugár.

Varázs-szavára lepattant a zár,

Meghasadt a rút, kemény kéreg,

Szívembe költözött az élet

És lett világosság az éjszaka után.

Egy rügy vagyok… melyből levél

És gyümölcs kell legyen… Aki reám néz,

Szálljon új illat, béke szívébe

Láttassék rajtam a művészi kéz.

Kell, hogy lehulljon a virág,

És magam megtagadva legyek termés,

Hogy szolgáljam és építsem a fát.

Egy rügy vagyok… és nagyra kell nőjek

Virágomból méhek vigyék a tápot,

Árnyékomban vándorok pihenjenek,

Madarak találjanak fészket a fán.

És ezért, kell hogy táplálkozzam

Az élet vizéből, és tovább adjam

Azt, mi nekem is ingyen futott.

Egy rügy vagyok… és ha felettem fellegek szállnak,

Tudom, csak esőt hoznak, javamra válnak.

Most szeretet-sugárban fürdik a lelkem,

Szél viszi messze boldog énekem,

Csak itt maradjak, a fához kötve,

Tarts itt Uram, és ez elég nekem.

Egy rügy vagyok… és egyszer, jól tudom,

Lehull majd a gyümölcs, a levél.

Elmúlik majd minden fájdalom.

És elalszom csendben, Atyám ölén.

Ő felébreszt majd egy reggelen

Mikor már minden harc elpihen.

Angyal-énekkel dicső hazámba vezet.

Hol, nekem Ő már helyet készített.

(Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)