Keresztény versek

Bölcs és bölcsesség

Nem messzelátó kell, ha látni égbe vágyol, -

beléláthatsz rögtön: fordulj el a világtól!

▪

Gazdag a bölcs, erényt gyűjt ő arany helyett,

erőt erényen még a halál sem vehet.

▪

A bölcs Isten nevében másoknak mindent átad.

Kinek gyűjt a fukar? Az ördögnek és halálnak!

▪

Ha látásod vakul a napfény tengerén:

csak a szemed hibás, de nem hibás a fény.

▪

Nem hal meg tán a bölcs? Meghalt ő már előbb

mindennek, mi nem rejt nagy isteni erőt.

▪

Ha egyedül van is, a bölcs magában nincsen, -

vele van mindenütt a dolgok ura: Isten.

▪

Nem tántorul a bölcs, bármi kerül eléje,

el nem veszi, csak ha Isten nyújtja feléje.

▪

Elég! S ha ennyivel barátom, be nem éred:

menj s légy magad: Írás, s legyél magad: a Lényeg!

Angelius Silezius (Kutas Kálmán fordítása) [Hozsannázó napok, III., 536]

Te gondolkozzál bennem, Istenem!

Az anyag nyes és bűnös é gonosz,

s mégis, mily szépek a kristályaid,

és vizeid, amik szemünk előtt

válnak jéggé, felhővé, szivárvánnyá,

és érceid, amikből még soha

nem formálódott kard a föld alatt,

mert Te alakulsz bennü, Istenem!

A csúnya hernyó is, milyen művész,

mikor lepkévé álmodja magát

a bábban! És aprócska méheid

mily mérnökök, az államrendszerük

évezredekre szóló műremek,

s egy méh se rombolt eddig sejteket,

mert Te élsz, te alkotsz bennük, Isten!

Delejtű-szívű kis madaraid

Délafrikából hazaszállnak.

Napod, a nagy koponya, életet

sugároz ránk, nem zord elméletet.

S az üstökös is, e zord kozmikus

szegénylegény, szabályosan tekerg,

mert szent törvényed lappang mindenikben.

De mi, a mindenség legszomorúbb

fajzatja, mindent csak beszennyezünk...

A földben ércet leltünk, sok csodát,

s az aranyunkból Arany Borjú lett;

a vasból kard, nyíl, gyilkos penna, tőr;

repülőgépünk bomba-posta lett.

Az ember rossz, mert ember-agy vezérli.

A legnagyobb lett köztünk mindig az,

ki legtöbb embert ölt meg közülünk,

akár önzésből, akár a Közért...

Ó, Dzsingisz kán, te eszes sáska-ember,

Napóleon, glóriás hazafi,

a hullák hegycsúcsán trónoló, -

mondjátok meg, mi volt végcélotok??

Tudósaink végcélja: a Nihil.

Vegyészeink végcélja: a Halál.

Vezéreink végcélja: Pusztulás.

Új Napot hoznak: Napból vér csorog.

Új délibábot hoznak: vér csorog...

Az ember bús tragédiája az,

hogy az agyában önmaga lakik!

Vedd vissza vésztelt szabadságomat,

s Te gondolkozzál bennem, Istenem!

Legyek szabályos, mint kristályaid,

alkossak, gyűjtsek, mint a méheid,

legyek szivárvány, melynek harmat-lelkén

a hit kristálylik, mint jég a vízben,

s delejtűs fecskeszívvel Rád találjak!

   Mécs László

(Hozsannázó napok, I. kötet, 7.old.)

A BÖLCS INTELMEI       

Ma arra int a bölcs prédikátor,

Legyen helyes értékismeretem,

És döntéseimben legyek bátor.

Ne válasszam a bűnöst, a rosszat,

Mi lelket bénít, azt ne akarjam,

De a jót sem, hanem csak a ‘jobbat’.

Mint Mária, ki Jézus szavára

Figyelt szomjazva, mély áhitattal,

Mert tudta, hogy az válik javára.

Az élet, mint sebes nyíl elsuhan,

És vádol nevetés, habzó pohár,

Részvétlenség nyomán a könnyfolyam.

A tenger mélye őrzi a kincseket,

Míg felszínen a hab fut és fecseg...

Uram, tedd elmélyültté életemet!

                       Gerő Sándor

The Flood

The world was fully evil,
and God had had His fill. 
He said, “I will destroy the earth, 
because it is My will.” 

He looked to see if He could find
a person who served Him. 
Noah found favor in His eyes, 
He’d destroy the rest of them! 

He told Noah, “Build an ark, 
and in it you’ll abide. 
Build it 300 cubits long
and 50 cubits wide.” 

“Bring clean animals on by sevens, 
and unclean ones by twos. 
And bring along your family, 
I’m about to blow a fuse!” 

“It’s going to rain on the entire earth
for forty days and nights. 
I can’t stand the evil any more, 
I am within My rights!” 

And so it happened as He’d said, 
until the earth was clean. 
It was the dankest, wettest place
that you have ever seen! 

In the seventh month, Noah’s ark
alit on Mount Ararat. 
Three more months, and the mountaintops shone, 
but still the ark just sat. 

Forty days more he waited, 
then sent a raven out
to see if the land was dry yet, 
without a single doubt. 

Next, he sent a dove out, 
but the land was still too wet. 
So Noah knew he’d wait a while; 
he couldn’t leave just yet. 

He sent the dove out once again, 
after waiting for a week. 
This time, the dove came back to him, 
an olive branch in its beak. 

Another week, he again sent the dove, 
this time it stayed away. 
He began getting ready to leave the ark, 
for he knew this was the day. 

He prepared a sacrifice on the altar
to show his thanks to the Lord. 
Because of his faith in Jehovah, 
he'd been saved, oh, what a reward! 

And God placed a rainbow up in the sky
as a promise, forever to man, 
that He would never destroy the earth
with a mighty flood again. 

It’s also a promise to His Church, 
even when things look real dark, 
that no matter what the disaster, 
we’ll be safe within His ark.