Példabeszédek 7

¹Fiam, őrizd meg szavaimat,

és zárd magadba parancsaimat!

²Tartsd meg parancsaimat, hogy élj,

tanításomat őrizd, mint a szemed fényét!

³Kösd ujjaidra, írd föl szíved táblájára!

⁴Mondd a bölcsességnek, hogy a nővéred,

és az értelmet nevezd jó ismerősödnek,

⁵hogy megőrizzen a más feleségétől

és a hízelgő szavú idegen nőtől.

⁶Mert házamnak az ablakán,

a rácson át kinéztem,

⁷és láttam a tapasztalatlanok között,

észrevettem a fiúk között egy esztelen ifjút.

⁸Az utcán járkált, egy utcasarkon,

és megindult a ház felé,

⁹esti alkonyatkor,

a sötét éjszaka közepén.

¹⁰Egyszer csak egy asszony termett előtte,

parázna nőnek öltözve, csalfa szívvel.

¹¹Fecseg az ilyen és féktelen,

lábai nem nyughatnak otthon,

¹²hol az utcán, hol a tereken van,

és minden sarkon leselkedik.

¹³A nő megragadta, megcsókolta,

és szemtelen képpel így szólt hozzá:

¹⁴Békeáldozatot kellett bemutatnom,

ma teljesítettem fogadalmaimat,

¹⁵azért jöttem ki eléd,

hogy megkeresselek téged,

és rád találtam!

¹⁶Terítőket terítettem fekhelyemre,

egyiptomi színes szőtteseket;

¹⁷illatossá tettem heverőmet

mirhával, aloéval és fahéjjal.

¹⁸Jöjj, ittasodjunk meg a gyönyörtől reggelig,

élvezzük a szerelmet!

¹⁹Mert nincs itthon a férjem,

messze útra ment,

²⁰a pénzes zacskót is magával vitte,

csak holdtöltekor érkezik haza.

²¹Sok beszéddel rá is vette,

hízelgő szóval elcsábította.

²²Az meg követte őt oktalanul,

ahogy a marha megy a vágóhídra,

mint egy bilincsbe béklyózott bolond.

²³De végül nyíl hasít a májába.

Úgy jár, mint a kelepcébe siető madár,

amely nem tudja, hogy az az életébe kerül.

²⁴Azért, fiaim, hallgassatok rám,

és figyeljetek szavaimra!

²⁵Az ilyen nő útjára ne vezessen szíved,

ne tévedj rá ösvényeire!

²⁶Mert sok embert ejtett el halálra sebezve;

életerős volt mind, akiket meggyilkolt.

²⁷Háza a holtak hazájába vezet,

levisz a halál kamráiba.