2016. február 15., hétfő

Napi áhítat

Az Emberfiának hatalma

Ma Február 16. Kedd, Julianna, Lilla napja van.

 Szeretettel köszöntöm a Névnaposokat!





Hét témája: Máté evangéliuma

Olvasmány: Mt 9,1–8

Van, akik csak úgy tud találkozni Jézussal, ha segítenek neki, talán éppen te, amikor szívedből imádkozol érte.

 „Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába.  És íme, vittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt.
Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.” Ekkor néhány írástudó így szólt magában:
„Ez Istent káromolja.”  Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: „Miért gondoltok gonoszt szívetekben?
 Ugyan mi könnyebb, ezt mondani: Megbocsáttattak bűneid! - vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj!? 
 Hogy pedig megtudjátok, hogy van hatalma az Emberfiának megbocsátani a bűnöket a földön:
Kelj fel - így szólt ekkor a bénához -, vedd az ágyadat, és menj haza!
  Az pedig felkelt, és hazament.  Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket;
 és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.”

Magyarázat

A testünk gyógyulása nagyrészt magától végbemegy, mert a szervezetünk rendelkezik öngyógyító képességgel.
Vannak azonban olyan súlyos betegségek, ahol ez már nem segíthet rajtunk. Ilyenkor külső beavatkozásra van szükségünk.
Nagyon hasonlítanak ehhez a lelkünkben lezajló folyamatok. Sok mindent elvisel az ember lelke, és önállóan fel is épül belőlük. A bűn azonban olyan kór, amely túlmutat a képességeinken. Amennyiben nincs külső segítség, az a halált jelenti számunkra.
Azért jött el Jézus Krisztus, és azért halt meg helyettünk, hogy ezt a halálos betegséget magára vegye,
  Azért jött el Jézus Krisztus, és azért halt meg helyettünk, hogy ezt a halálos betegséget magára vegye,
hogy,lehetőségünk legyen meggyógyulni bűneinkből az ő segítségével.
A béna embert Jézus még a barátainál is jobban ismerte, és látva hitüket a legnagyobb csodával ajándékozta meg őt.
Megbocsáttattak bűneid – mondta. Ennek a látszólag egyszerű kijelentésnek a súlya Megváltónk vállát nyomta egészen kínhalála végéig,
 amikor teljes mértékben megfizette ennek a szabadulásnak az árát.
 A beteg ember megnyugodott és megbékélt. Ő nem kérte ráadásként sorvadt teste megújulását,
 mégis (vagy ezért is) megkapta, hogy látható legyen az Emberfiának mindenre kiterjedő hatalma.

(Paróczi Zsolt)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése