2016. február 16., kedd

Keresztény versek

Vakok

Nézem a vakokat, és megborzongok.
A szívemben titkon hálát adok,
Hogy aki bizonytalanul botorkál,
Az a világtalan nem én vagyok.

És megköszönöm boldogan, hogy Jézus
Már megnyitotta a lelki szemem.
Nyugodt vagyok, mert láthatom hit által
A mennyben elkészített lakhelyem.

De addig is, amíg a földön élek,
Ő jár előttem, Őt szemlélhetem.
Bátran megyek és biztonságban járok,
Jézus erősen fogja a kezem.

Majd megszólít: Vezesd énhozzám őket,
A tévelygő világtalanokat! –
Ezt teszem, míg csak élek, erre vágyom,
Hogy minden „vak” meglássa az Urat!
Gerzsenyi Sándor (A századik c. kötetből)

MEGVAKULT EMBER VALLOMÁSA 

Isten veletek színek, fények.
Én már csak a lelkemmel nézek.
Nem zavarnak árnyak, ködök.
Minden leegyszerűsödött.

Már nem a látszat a valóság:
illatból ismerem a rózsát
s tettből az embert. A hangján keresztül
érzem meg, ha a lelke felém rezdül.

Most lett enyém és igazán most látom,
ki az anyám, a kedvesem, barátom,
s most látom - hogy rám nem ragyog a nap-:
az emberek álarcot hordanak,

a földet a hazugság festette be,
s hogy nem látom, már nem vesztek vele,
hisz amit eltakar rongy, pompa, szín,
megérzi szívem s érzik ujjaim.

S ami sötét volt eddig és hamis,
most ismerem meg önmagamban is,
de mind tisztábban látom önnön képem,
milyennek Isten álmodott meg régen

s míg egyre mélyebben befele nézek,
bennem látom a zengő mindenséget.
Nap, hold, csillagok nekem már kihunytak,
magasság, mélység sötétbe borultak,

semmivé törpült a közel s a távol,
csak azt látom már ebből a világból,
ami örök!. . . Nem látok semmit itt lent,
de látom, látom, látom már az Istent,

s most már tudom, így a vakság sem átok,
mert hunyt szemmel szebben s tisztábban látok.
            Bódás János
Add, Uram, hogy lássak!

Ha most elébem állnál, Jézusom,
hideg csöndjén az éjszakának,
s szólnál: - Mit akarsz, hogy tegyek veled?
Felelnék: - Azt, Uram, hogy lássak!

Ez a világ nagy, éjsötét torony.
Istent nem áld már megrepedt harangja.
Denevér surran törött ablakán,
s éjfélt rikolt a kuvik hangja.

Káromlás, átok, szenny, gyilok, csalás
fojtott nesze az éji suttogásnak.
Nagy börtön ez, hol zsúfoltan nyüzsög
bűn-béklyós testtel sok bezárt rab.

Ó, nézz ránk, Krisztus, tündöklő Király,
fölülmúlója millió napfénynek!
Ha rájuk szegzed szent sugár-szemed,
eltűnnek mind az éji rémek.

Ó, tedd látóvá lelkemnek szemét.
Egy szikrát küldjön csak lángóceánod.
Hadd vegyem észre, hogy hajnal dereng,
s ez a Föld is a Te világod.

Hogy templommá lesz a börtöntorony,
új hangba csendül ünnepi harangja,
és hajnalpírban fénylő ablakán
angyalok szállnak át suhanva.

Ha most kérdeznéd tőlem, Jézusom:
-       Mit tegyek véled, félénk, földi gyermek?
Csak egyet kérnék: lássam meg nyomát
mindenütt, mindig, építő kezednek!
Dömötör Ilona (Angyal szeretnék lenni c. kötetből)

The ABCs of Friendship

Accepts you as you are
Believes in "you"
Calls you just to say "HI"
Doesn't give up on you
Envisions the whole of you (even the unfinished parts) 
Forgives your mistakes
Gives unconditionally
Helps you
Invites you over
Just to "be" with you
Keeps you close at heart
Loves you for who you are
Makes a difference in your life
Never Judges
Offers support
Picks you up
Quiets your fears
Raises your spirits
Says nice things about you
Tells you the truth when you need to hear it
Understands you
Values you
Walks beside you
eXplains things you don't understand
Yells when you won't listen, and
Zaps you back to reality

Always Say A Prayer (A.S.A.P.)


There's work to do, deadlines to meet,
you've got no time to spare, 
But as you hurry and scurry, 
always say a prayer. 

In the midst of family chaos, 
"quality time" is rare. 
Do your best; let God do the rest: 
Always say a prayer. 

It may seem like your worries are
more than you can bear. 
Slow down and take a breather-
always say a prayer. 

God knows how stressful life is; 
He wants to ease our cares, 
and He'll respond ASAP-
Always say a prayer! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése