HA NYELVEMRE VIGYÁZNI TUDNÉK
Ha nyelvemre vigyázni
tudnék,
Nem érne annyi kínzó
gyötrelem,
Okot botrányra soha nem
adnék,
S lenne sokaknak bennem
védelem.
Ha nyelvemre vigyázni
tudnék,
Senkiről rosszat nem
szólnék soha,
Csak azt mondanám mindig,
mi igaz,
Panaszra számnak nem lenne
oka.
Ha nyelvemre vigyázni
tudnék,
Nem rabolnám el másnak
idejét,
Csak azt mondanám, mi
nagyon fontos,
S nem törnék össze sok jó,
víg kedélyt.
Ha nyelvemre vigyázni
tudnék,
Nem vétkeznék úgy, mint
ennek híján,
tökéletesen járnám utamat,
Szép lenne arcom s a szívem
vidám.
Ó, én Istenem, tégy ajkamra
zárt,
igazolj mindent szót az
ajkamon,
Ki ne engedjem őrizetlenül.
. .
Ó, legyen mindig zár az
ajkamon!
Dénes Ferenc
Ó ISTENEM...
Ó Istenem, szabadíts meg
engem magamtól.
Tövig, gyökérig hamisság
vagyok.
Hamis, hazug, üres, idétlen
élet,
Korcs mozdulatok és hiú
beszédek.
Csak akarok, valamit akarok
És minden balra dőlt el.
Add nekem üres locsogás
helyett
A hallgatás súlyos, zord
aranyát,
Vagy szenvedésemre piros
pecsétet,
Add vissza lelkem,
szabadságom,
A belső méltóságot add
nekem,
Adj nekem igaz, véres
szavakat,
Add nekem ajándékba
magamat, -
Vagy szabadíts meg örökre
magamtól.
Reményik Sándor
VÉTKES HALLGATÁS
Ma bűn a néma ajkak
könnyelmű hallgatása.
Vétek, ha álmos szemmel
gunnyasztanak az őrök
a várfokon magányos
semmittevésbe mélyedt,
komor, beteg lélekkel...
Nekem fáj némaságba
burkoltan várakozni,
hogy mások végezzék el
helyettem gyönge éltem
nemes, nagy hivatását.
Jöjj, szánj meg, drága
Lélek,
és tölts meg bátorsággal,
hogy hangosan kiáltsam
e füstölgő világba
az örök Jót, az Igét,
az örök Békét, Krisztust
s az örök Hont, a Mennyet.
Gerzsenyi
Sándor, 1958
VAJON MINDENT JÓVÁTEHETSZ?
Mit embertársad ellen vétkezel te
azt vele tán mind jóváteheted;
de van, mi sokszor semmiségnek látszik,
és jóvátenni többé nem lehet!
Bűnét megbánva, egyszer felkeresi
egy pletykás asszony lelkipásztorát,
tanácsot kérni: hogy tehetné jóvá
a sok hamis hír végtelen sorát!
„Vegyen magához, kedvesen, egy párnát,
s a megbántottak küszöbére mind
tegyen belőle egy-egy tollat, aztán
nagyon kérem, hogy jöjjön el megint!”
...Furcsa tanács... De nénink megfogadja,
s úgy jár, ahogy közülünk járna sok,
ha osztaná a tollat házról házra,
hogy kiürül a degesz párnatok.
„Megtettem – szól a papnak -, rendben van hát?”
S dicséretet remélve rátekint…
„Sajnos még nincs... Ez volt a könnyebb része.
Most menjen el, és szedje össze mind!”
Nagy-nagy sokára visszatér az asszony,
s kezében az üres ciha beszél.:
„Kerestem, testvér, óh, de mindhiába,
a tollakat elfújta már a szél...”
Mit embertársad ellen vétkezel te,
Azt véle tán mind jóváteheted,
De van, mi sokszor semmiségnek látszó,
És jóvátenni többé nem lehet...!
Balog Miklós
verse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése