2016. február 21., vasárnap

Napi áhítat

Napi áhítat

Hitünk meghatározza a következményeket

Ma Február 21. Vasárnap, Eleonóra napja van.

Hét témája: Máté evangéliuma
Olvasmány: Mt 9,27–31

Vigyázz, hogy miket hiszel a dolgokról és az emberekről, mert majd Jézus azt mondja: Legyen a hited szerint!
„Amikor Jézus továbbment onnan, csatlakozott hozzá két vak, és ezt kiáltotta: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!”  Amikor pedig bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Ezt felelték: „Igen, Uram!”  Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: „Legyen a ti hitetek szerint!”  Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig erélyesen rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!”  De azok elmentek, és elvitték hírét az egész vidéken.”

Magyarázat

Két vak csatlakozik a Jézust követő sokasághoz. Biztos feltűntek elsőre, de az emberek gyorsan hozzászoktak a látványukhoz. Jézus azonban meghallja a szavukat is, amikor azt mondják: Könyörülj rajtunk, Dávid Fia! Ezt kell tennünk nekünk is, megvallani hitünket, és rábízni magunkat Jézus kegyelmére. A Megváltó ilyen követőket keres és hív ma is. Sőt annyira megbecsüli a vakok hitét, hogy bent a házban a legfontosabb kérdést is felteszi nekik. Hiszik-e, hogy Jézus képes megadni, amire a legjobban vágynak: a gyógyulásukat? Ez a hit legnagyobb próbája, amikor szemtől szemben állunk Megváltónkkal, és ránk kérdez: gyermekem, hiszel bennem, hogy meg tudlak segíteni életed minden területén? Személyes éle­temben is hallottam már ezt a csendes kérdést: Hiszel bennem, hogy meg tudom adni mindazt, amire szükséged van? Nagyon elszégyelltem magam, és már tudtam, hogy nem Isten kicsi, hanem az én hitem. Testvérem, hadd kérdezzelek meg ma, mennyire hiszel Istenben? Hiszel-e abban, hogy amire a legjobban vágysz, s ami az Isten akaratával egyezik, azt meg tudja adni neked? Ennek ellenére telve vagy félelemmel és aggódással? Van lehetőséged letenni ezeket Jézus lábához. Tedd meg ma! Tedd meg azonnal!
Ne az én szavamra tedd, hanem várd, hogy Jézus meg tudjon szólítani, és akkor minden kétséged el fog oszlani.
Adjunk hálát, hogy a bűnvallás által rendezhetjük kapcsolatunkat 

Istennel! (Jak 5,16)
(Vas Ferenc)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése