Hozzáállás kérdése

Michael egy olyan típusú srác volt, aki tényleg meg tudott Õrjíteni.
Mindig jókedvû volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettõ lenne belõlem." Született optimista volt. Ha valamelyik beosztottjának rossz napja volt, Michael azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam: "Ezt egyszerûen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?" Michael azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: "Két lehetõséged van. Választhatsz, hogy jó vagy rosszkedvû akarsz lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedõje legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belõle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam." "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerû." szóltam közbe. "De, ilyen egyszerû." - mondta Michael, -"az élet csupa választási lehetõségbõl áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különbözõ helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed." Gondolkoztam Michael szavain. Rövid idõvel késõbb elhagytam a Tower Industry-t, hogy önálló legyek. Szem elöl tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel késõbb megtudtam, hogy Michael súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 11 órás mûtét és sok hetes intenzív ápolás után Michaelt elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam megkérdeztem hogy érzi magát. Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettõ lenne belõlem. Szeretnéd látni a sebemet?" Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában. "Nos, az elsõ, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva vizsgázik - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem emlékeztem, hogy két lehetõségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok." "Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni. Michael folytatta:
"Az mentõsök valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgõsségire láttam az orvosok és nõvérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást." "Mit csináltál?" kérdeztem tõle. "Nos, mikor egy felvételis nõvérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire igennel válaszoltam. Az orvosok és nõvérek csöndben várták a válaszom. Mély levegõt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett elmagyaráztam nekik:
Az életet választottam. Tehát megoperáltak, mintha élõ lennék és nem halott." Michael a tehetséges orvosoknak köszönhetõen maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is. Tõle tanultam, hogy minden nap lehetõségünk van választani, teljes életet élni.
Hozzáállás kérdése minden...