Keresztény versek

Égő csipkebokor

A vadrózsa ágain

Tüzes szirmok bomlanak…

Lángvörös és rózsaszín

Fényben ott megláttalak.

Jelenléted szent heve

Szívembe is átcsapott…

- Atyáimnak Istene!

Érted mindent elhagyok!

Félek, mert megláttalak,

S mert megláttál, reszketek.

Botladozó ajkamat

Gyógyítsa meg jó kezed!

Mózes – ez az én nevem.

És rólad mit mondhatok?

Nem értem, de hirdetem:

TE vagy az örök VAGYOK!

Veszem sarum és botom,

S merre mondod, elmegyek…

Míg csak élek, hordozom

Mély zenéjű szép Neved!

Gerzsenyi Sándor, 1973 (Első kéve c. kötetből)

Jelenés

Ha el tudod fogadni, hogy a tények

mögött, melyekkel sorsod alakul,

ott van az Isten bölcsessége: néked

mint új Mózesnek, megjelent az Úr.

A sors olyan, akár a csipkerózsa,

és hamar vedd le sarudat, hamar!

Nézd tisztelettel, s bátran hagyd az Úrra,

ahogyan benned lobogni akar!

Szent-Gály Kata (Hozsannázó napok, II. 620)

MÓZES    

(2. Mózes 4,1-15.)

Ki vagyok én, hogy szembeszálljak

a fáraóval s országával?

Tenger medrében, pusztaságban

dacoljak egyre, száz halállal?

Ki vagyok, hogy élére álljak

egy makacs, gyáva szolganépnek,

és sziklasúlyú Törvényt adjak,

hol bálvány körül zeng az ének?

Mint szökevényt rejt Midián földje,

nincs seregem, nincs vagyonom,

nyelvem dadog... Két gyermekem vár,

családom el nem hagyhatom!

Ilyen szédítő útra lépni

nem tudok, jaj nem akarok!

-ÉN küldelek, ÉN leszek veled,

és az leszek, aki VAGYOK!

     Siklós József (Szádhoz a kürtöt!, 57 old.)

Mózes elhívása

Te, Háromságba rejlő Harmadik!

Kigyulladt tőled lelkem csipkebokra.

Mint pöröly, énem zúzzad darabokra!

Lobbanjon lángra lényemben a hit!

Szent vágy kél bennem, Szentség Istene:

Bár tudnék égni én is, el nem égve,

S nehéz nyelvem csak terólad beszélne…

Tüzeddel szívem színig töltsd tele!

Kísért a múlt: sokistenű Egyiptom,

Gyilkos dühöm, homokba rejtett titkom.

- Elindulok hát, s mindent itt hagyok.

Reszkető lábam hívja már az ösvény,

Hol Ő vezet, kinek beszéde Törvény,

S kinek neve „Vagyok, Aki Vagyok!”

Gerzsenyi Sándor (Meditáció c. kötetből)

Én leszek a te száddal!

(2Móz 4,12)

Uram! Te szólj,

ha beszélnem kell,

vagy maradjon néma szám.

Bezárt szívek rozsdás zárait

nem töri fel emberi készség.

Mit használ szép szó,

ríkató beszéd,

nagyszerű érvelés?

A bűn bilincsébe vert

hitetlenség,

kétség éjjelét,

közöny fojtó ködét

semmiféle lelkesedés

nem űzi szét.

Kevés

minden emberi akarás.

Senki és semmi más,

csak teremtő Szavad

ragadhat magával

bénát, sántát, vakot.

Sötét földünk sűrű ködébe

csak atyai szíved

nyithat az égből ablakot.

Szikszai Béni, 1976. október 16 (Fáradt fejem keresztfádhoz hajtom c. kötetből)

MIT MONDJAK, NEM TUDOM…

Ha tudnám…

Ha tudhatnám a szót,

a varázsigét,

hogy visszanyerné, akinek kimondom

elveszített hitét.

Ha tudhatnám a szót, a varázsigét, -

de nem tudom,

csak nézek tanácstalan, hallgatag.

Ha ismerhetném annak életét,

akivel éppen szemben állok!

Milyen hatások

után találkozott velem?

De semmilyen szót nem találok.

Mit mondjak, nem tudom…

Uram, a nagy úton

csodatevést tenni nem akarok,

de egy szót, hogyha megadod,

mondanék mindenkinek

(magamtól szólni látod, nem merek),

hogy felcsillanna szeme,

dalba fogna szíve,

kacagna boldogságban,

lehullna egy imában,

kiáltaná:

Elvesztettem, de megtaláltam! –

…Én állok csak. Ő elmegy.

Mázsárnyi terhek nyomják.

Ha tudtam volna a szót, amit várt!

…Uram, a szót súgd, add belém!