Keresztény versek

KÜLDETÉS  

Aki a sötétbe indul,

Lámpást vigyen magával.

Erős legyen annak szíve

Ki küldetést ma vállal.

Kevés a szó. A tett se sok.

Kell hát a teljes élet.

Mit ér a sok haszontalan,

Elillanó ígéret!

Ki másnak is adni akar,

Legyen gazdag szívében.

Fusson, aki látja a célt,

Hátra soha ne nézzen.

A láng ellobban hirtelen,

De a parázs felizzik,

Ha fúj a szél... Az életed

Legyen tűz mindhalálig!

Ha a tömeg közé indulsz,

Békét vigyél magaddal,

és tiszta, mély szeretetet.

Szívvel szeress, ne szájjal.

Légy ízes mindig, mint a só.

Világíts, mint a mécses.

Igazodj formáló Urad

Baráti, jó kezéhez.

    Gerzsenyi Sándor

VÁLTÓ  

Letettem, Uram, nevet, címet, rangot

Mert szívemben meghallottam a hangod.

Megutáltam a fellegjáró utat,

Hogy lábadnál alázatot tanuljak.

Körülvettek az irigyek, kajánok...

Igaz barátra most alig találok.

De nincs is már szükség ily irgalomra;

Elég, ha hullok megtartó karodba.

Igéd parancsa visszhangzik szívemben,

Hogy csüggedt karom újra fölemeljem,

S megfáradt lábam egyenesen járjon...

Elindulok. Szent parancsszavad várom.

    Gerzsenyi Sándor

211(küldetés, hivatás, lelkipásztornak szavalásra, Zsid. 12,12-13)

INDULJ 

Indulj el akkor is, ha utad

Mélységbe fut s homályba vész.

A ,,fönt’’ s a ,,lent’’ csupán fogalmak.

Lépj bátran, és előre nézz!

Indulj el akkor is, ha társad

Nem volna más már, csak az Úr.

A tőle kapott hivatásod

Hűen végezd s hibátlanul!

Indulj el akkor is, ha csapdát

Sejdít az úton ösztönöd.

Bizalmad meg ne törjön csalfa

Júdások s Péterek között!

Indulj el akkor is, ha hangos

Farkas-falkák vesznek körül.

Vesd koncul inkább dölyfös éned,

Minthogy hited hagyd hűtlenül!

Indulj el akkor is, ha holló

Kering már Golgotád felett.

Lényed nem lesz enyészet étke;

Szent húsvétod elérkezett!

Indulj csak bátran! Messiásod

Győzött halálon s poklokon.

Emeld a homlokod magasra.

Hív a napfényes hegyorom!

    Gerzsenyi Sándor

Az Úr küld!

Az Úr küld, hogy mennyei tűzzel

Állj ki bátran a népek elé,

Ne zárkózz hát önzőn önmagadba,

Ha lelked a fényt megnyeré.

Szakítsd le a zárt, tárd ki a szíved

Ha derű vár, vagy éj sötétje,

Ne riasszon cikázó villám,

Sem orkánok vad bömbölése.

Az Úr küld, hogy légy világosság,

Égjen lelked szent lángolással.

Úgy jó a tűz, ha lobogva ég,

Másként csak gyötör füstje által.

Gúnyok zápora ömlik majd rád,

Lángodat vihar el-elkapja,

De nem hamvadhat el az a tűz,

Mit táplál a Hit örök napja.

Az Úr küld, hogy képét hordozzad,

A tékozlóknak mutasd meg Őt.

Hogy lássák Benne hű Atyjukat,

A megbocsájtót, hőn szeretőt.

Maradj te mindig e kép mögött

Árnyékot rá képed ne vessen,

Add át magadat ékes keretül

Melyben Isten megjelenhessen.

Az Úr küld, s neked vadak között

Szelíd bárányként kell állnod,

Ne rémülj, ne fuss, hogyha szemed

Ezernyi nagy veszélyt látna ott.

Másnak ártani oly dicstelen;

Keresnünk kell társaink javát.

Ne feledd, mily parancsot kaptál:

Jóval győzd le gonoszság hadát.

Az Úr küld, jól vigyázz utadon,

Csábítnak majd sokan sokfelé,

De jaj lelkednek, ha nem marad

Ott, hová az Isten rendelé!

Irányt vesztve rohansz a térben,

Mint hullám, mit szirthez csap a szél.

Maradj meg hát, pályádon híven,

Mert ki hű, örökké csak az él.

Az Úr küld, előre hát testvér,

Kelj fel a közöny fekhelyéről,

Lökd félre kényelem-párnáid,

Elég volt már e tétlenségből!

A ma tied – ha elszalasztod,

Munkád bevégzetlen marad.

Ma még küld az Úr, menj, míg lehet

Mert ki itt vet, ott majd csak az arat.

S egykor, meglásd, Urad hívni fog;

„Jer haza már fáradt gyermekem,

Ki küzdöttél, dolgoztál hévvel,

Lelkedet én megpihentetem.”

Te akkor szépen, csendben megállsz,

Lerázza lelked az út porát

S mindent letéve, mennyekbe lépsz,

Hogy Jézustól végy üdv-koronát.

   Betkó András   (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

Jónás és Krisztus között 

- Jó volna menekülni,

- Uram, oly rémítő a küldetés…

Gyönge a szó, s halló fül oly kevés.

Olyan távolról zeng az angyalének,

s üvölteni is oly kár Ninivének...

- Uram én nem hallgatok a Te szódra!

Társis felé szállt Jónás is hajóra...

                 

- Jó lett volna futni,

amikor Atyám földre küldött - érted,

mert égig hatott immár a te vétked!

Érted hullottam poklok tárt ölére,

hogy ott mossalak véremmel fehérre.

S remegve tudtam, közel az az óra…

- de rád tekintettem, s hallgattam a szóra.

- Küldj Uram, Ninivébe!

Ha szerelmed rajtam könyörülni kész volt,

Ninive felett is kitárul az égbolt.

Harsogva kiáltom ezer éjszakán át:

Nem akarod, Isten, a bűnös halálát!

Tudom, süket fülek meghallják igédet,

S hozsánnát zeng néma ajka Ninivének.

   Siklós József    (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

Mózes négy hegye

Csodálatos mikroszkóp a lélek:

a holt betűkben életet talál,

amit nem érint ezredek szele,

és nem semmisíthet meg a halál.

… fénylőn ég a Hóreb csipkebokra,

saruszíját oldja már a pásztor,

a magasban messze vércse vijjog,

a bokor nem ég el, pedig lángol…

a láng-szülte próféta nyomán még

megtaláljuk a Sinai hegyet,

ahonnan a Törvény kőtábláját

hozta a fénylő orcájú követ.

A Nébó hegyéről messze látott:

egyetlen síkban jövőt és jelent,

a Törvény helyett az igazságot,

és halálán át az életre ment.

Amikor megjelent a Tábor hegyén

lábainak nem maradt nyoma…

A négy hegy onnan már egynek látszott,

de az égig ért: a Golgota!

Lukátsi Vilma (Egy csipet só c. kötetből)