Keresztény versek

„MEG VAN ÍRVA!“    

Ef .6,17; Zsid 4,12

Szent harcunkban, mely ránk van bízva itt,

Ki fog megállni, győztes vaj‘ ki lészen?

Reánk zúdítja ádáz hadait

Bősz ellenségünk álnokul s merészen.

Erő mit ér, mit ér a bölcsesség,

Ész és tudás e harcban nem elég,

Csak egy a fegyver, mely a küzdést bírja,

A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“

Ó nézd, miként küzd Mesterünk vele,

S meggyőzi a kisértőt a pusztában,

Mint veszt csatát ádáz ellenfele

Ott az utolsó nagy haláltusában!

Csodálatos, példátlan küzdelem,

Mocsoktalan, felséges győzelem!

Mi volt, mi Sátánt megfutásra bírta?

A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“

Dicső Urát híven követve küzd

a kis sereg, mit vérével megváltott,

Bűn és kisértés száz veszélye közt

Halad tovább, meggyőzve a világot.

Mi tartja fenn az Úr kis csapatát?

Mi ád erőt, megnyerni a csatát?

Mi az, mi küzdni, győzni megtanítja?

A Lélek éles kardja: Meg van írva!“

Szólott az Úr - s a csillagezres ég

Ím létrejött a semmiség ködébül,

Szól majd az Úr - s tűzláng között elég

Ez a világ és romjain új épül.

Ily szónak ellenállni hát ki mer,

Melytől világok lesznek s múlnak el? !

Boldog, ki remélve, várva, bízva,

Erősen áll e sziklán: „Meg van írva!“

Isten maga mondá ki az Igét,

S ki elveti, Istent csúfolja meg,

Higgy az Igében, s oszlik a setét,

S fut a gonosz, ki úgy óhajtja veszted.

De megbotolsz, s el is bukol hamar,

Célt és irányt sötét homály takar,

Előtted örvény szörnyű torka nyitva,

Ha nincs veled e fáklya: „Meg van írva!“

Ne hidd, hogy tán Istent szolgálhatod,

Ha nem Igéje kormányozza lelked!

Amíg szava szívedbe nem hatott,

Távol vagy Tőle, sőt még meg sem lelted.

A hit számára nincsen más alap,

Az Ige csak, mely volt , van és marad,

A szolgálat azokra van csak bízva,

Kik ettől el nem állnak: „Meg van írva!“

                               *

Isten trónjánál áll a szent sereg,

Fehér ruhában, pálmaág kezében,

Kies mezőn, hol hűs forrás cseveg

Legelteti a Bárány őket szépen.

Üldözte egykor Sátán vad dühében,

De hittek ők az Isten Igéjében,

Mint győztesek szálltak alá a sírba,

S végső szavuk is ez volt: „Meg van írva!“

    Kühn B. után németből Vargha Gyuláné

CSAK A KEGYELEM   

Támasz nincs velem - csak a kegyelem.

Semmi más nem tart meg engem,

mint törött mankó hagy cserben,

s csak a kegyelem marad énvelem.

Mit érek magam?  Mind haszontalan

amit tettem és elértem;

Megrontotta bűnöm, vétkem.

Védő nincs velem - csak a kegyelem.

Isten jósága, Jézus halála,

Szentlélek-adta új élet -

más nem adhat békességet

nékem idelenn! - Csak a kegyelem.

Boldog, ki bűnnel győztes harcra kél.

megtisztul Jézus vérében,

győz a Bárány erejében

s zengi szüntelen: Csak a kegyelem...

Ahogy sebzetten, észrevételen

őz rejtőzik sűrűségbe,

roskadok le Hozzád térve,

s gyógyír nincs velem - csak a kegyelem.

S bár az ős gonosz támad, ostoroz -

kárt lelkemben hogyan tenne!

Betakar Isten kegyelme!

Csak az van velem! - Csak a kegyelem.

És ha fájdalom terhét hordozom,

ha sötét, mély völgybe érek,

ott is kísér tiszta fényed.

Más fény nincs velem. - Csak a kegyelem.

Hadd énekelem: Csak a kegyelem!

Elég életre, halálra,

elérni örök hazámba!

Elég szüntelen. Csak a kegyelem.

                Dora Rappard

Semmiképpen        

      

Félannyit sem küszködöm

ördöggel világgal, léttel,

mint amennyit önmagammal –

csak mikor már komolyan

akarok győzni, tűnik ki,

mily hatalmas vár az énem;

s hogy nem győzhetek felette

egyszerre semmiképpen.

  Venyrcsán László (Legyőzött honfoglalók, 88)

A hajnal trombitája harsog  

A hajnal trombitája harsog,

megint rohamra indulok.

Várnak véget nem érő harcok,

kísértés, munka, gond, titok.

Vár rám vad eszmék támadása,

szemembe csap a test tüze

s míg lelkemet a félsz alázza,

nem küzd helyettem senki se.

A hajnal trombitája harsog.

Maradnék veszteg boldogan.

de vívni kell a régi harcot,

le kell ma győznöm – önmagam!

Lehet e harc veszte halálom,

zúzhatja testem bár a kín,

de e leomló barikádon

véreznek el a bűneim.

Ezért a ma, ezért a másnap,

ezért a harcok és sebek.

Nincs itt helye sopánkodásnak,

nem mondhatom, hogy nem megyek.

Bár fáradok, lassul a vérem,

erőm is egyre kevesebb...

- Induljatok rohamra értem,

ti, láthatatlan seregek!

   Füle Lajos    (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)