Még hull a mag...
hull a mag...
Még nincs vége, még egyre hull a mag,
A gigászi kéz még egyre szórja,
A nagy példázat még nem vált múlttá,
Mert még nem jött el a számadója,
A magvető még egyre szórja…
Szántóföldek! Ekétlen, vad utak!
Kősziklás, bogáncsos, tüskés helyek!
Esőre szomjas, kiszáradt rögök,
Fájó ugarok, terméketlenek!
A példa nektek szól, ti – emberek!
A magvető – az Isten! A magot,
Az élet-igét még egyre szórja.
Hirdettetik az egész világon,
Hogy a bűnösnek van Megváltója,
Aki a váltságot már lerótta!
Odakerült, világ közepére
Az Isten oltára, a Golgota!
Ahol megbékélt veled az – Isten,
Ahol érted halt az Isten Fia,
A kegyelem nagy inspirátora,
Aki, ha eljő majd az ítélet,
Odaáll közéd s az Isten közé:
Vérző testével betakar téged,
És kezét nyújtja a Bíró felé:
– Őt már ne, Uram, már ne sújts felé!
– Őérte én a váltságot letettem,
Az ő bűneiért szenvedtem én!
Őérte Te már elhagytál engem!
Ígéreted szerint ő az enyém!
Szerető szívedre hadd hozzam én!
– Hallod, világ! Neked szól az Ige:
Békét kínáló, drága üzenet…
Esőre szomjas, kiszáradt rögök!
Fájó ugarok, köves, vad helyek!
Szántatlan földek! Szívek! Emberek!
Lukátsi Vilma
Nézz
föl!
Nézz
szét a földön,
amerre
lépkedsz,
szívd
be jól, mélyen
a
nyár jó szagát;
gyümölcsök
érnek,
aromák
őrzik
emlékké
váltan
percek
zamatát…
Nézz
föl az égre,
végtelen
réten
legel
a bodros,
felhőtestű
nyáj;
millió
csillag
váltja
fel őket,
ha
éjsötétre
változik
a táj…
Attól
ne rettegj,
hogy
Pásztor nincsen,
hogy
gazdátlanul
forog
az egész,
nézz
szét a földön,
nézz
föl az égre,
mindenütt
ott van:
Isten
keze véd!
Lukátsi
Vilma
Hálaadás
Köszönjük
Tenéked, Istenünk, hogy élünk!
Hogy
annyi vész után Te vagy menedékünk.
Nem
is lehet nagyobb boldogságunk nekünk,
minthogy
velünk járva vigyázod életünk.
Milyen
nagy kegyelem, hogy ily jó vagy hozzánk,
hogy
a baj idején felénk fordul orcád.
Megadod
áldásod, a napi kenyerünk,
megáldod
a munkás, kérges két tenyerünk…
Megáldod
a vetést, hogy nôjön kalászba.
Beléd
veti hitét az özvegy és árva.
Benned
hisz a szegény, megalázva magát,
néked
ragyogtatja az éj sok csillagát.
Boldogan
mondjuk el, és dicsérünk Téged:
nyugodt
az életünk, Lelked megbékéltet.
Miért
is csüggednénk, inkább hálát adunk,
hisz
veled a rossztól csak megszabadulunk.
Nem
jöhet oly veszély, hogy ne segíts rajtunk,
ne
is maradjon hát soha néma ajkunk.
Hirdessük
szerteszét: csodás, szent reménység,
hogyha
Benned hiszünk, eloszlik a kétség.
Csak
a hit marad meg, s a szeretet éltet,
mely
nélkül sohasem láthatunk meg Téged.
Köszönjük,
ó, Urunk, hogy reánk gondolva
eljuttatsz
egykoron dicsô országodba!
Fel,
fel, ti boldogok, akik hisztek benne!
Ne
legyen közöttünk, ki hálás ne lenne!
Mert
irgalma örök, megtartása csodás,
zengjük
mindnyájan ma a hála himnuszát!
Kárász
Izabella
Gondold
meg hát…
Napestig
rohansz a nap alatt,
pedig
tied csak egy pillanat.
A
kapott idő csak ígéret,
elszáll,
mint pillangó az élet.
S
bár kimért az időkeret,
a
pillanat csodát tehet:
meggyújthat
égi tüzeket,
s
ébreszthet élő hiteket.
Venyercsán
László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése