Ez a bibliai történet Jairus
lányának történetét eleveníti fel. A esemény mesélője a kislány ivócsészéje.
A legkedvesebb ivócsésze
(Márk 5,21-43 alapján)
Az ivócsésze most is ott állt a
korsó mellett a szobában, ahol mindig szokott. Nagyon megbecsülte
mindenki,hiszen a ház kicsi úrnőjének kedves edénye volt ez.
- Bizony - mosolyodott el magában a
csupor -, belőlem tanult meg inni a leányka. Nem is lehetett neki másból tejet
adni. Vigyáznak is rám a háziak, nehogy összetörjenek, mert jaj, mit szólna
ahhoz Jairus leánya? Tán még a szemét is kisírná utánam.
Pedig volt olyan idő, amikor hiába
kínálgatták a leánykának az ételt, az italt, nem evett, nem ivott semmit.
Szomorú volt az egész ház, hang se nagyon hallatszott egész nap. Még a szolgáló
is elfelejtett énekelni, pedig előtte csak úgy zengett a hangja. Mert
megbetegedett Jairus leánya. Először csak a nevetés tűnt el az arcáról, aztán
egyre csak fogyott, sápadozott, míg egy napon ágynak esett. Hiába kérdezgette
az anyja, az apja:
- Mit innál, mit ennél, drága
gyermekem?
A kisleány csak a fejét rázta.
Hiába öntöttek belém forró tejecskét, vagy finomabbnál finomabb nyalánkságokat.
A leányka semmit sem kért. Apja és anyja kétségek között vergődött. Hiába
hívták az orvosokat, egyik sem tudott segíteni. Végül a leányka már szólni sem
tudott, csak feküdt hangtalan, lehunyt szemekkel az ágyán.
Ekkor az édesanya így szólt
férjurához:
- Bocsáss meg uram, hogy újra szólok, hiszen te jóval bölcsebb vagy énnálam. De ma reggel a piacon hallottam, hogy a csodatévő rabbi, Jézus, hamarosan városunkba érkezik. Talán ő tudna segíteni a kislányunkon...
Jairus tehetetlenül nézett a
feleségére:
- De hiszen a zsinagóga elöljárója
vagyok, hogy mehetnék én egy vándortanító elé...
Ám felesége szemében megcsillant
egy könnycsepp, és Jairus elindult. Az asszony még utána szólt:
- A kikötőben találod meg, most
érkezik.
Alighogy becsukódott az ajtó, a
leányka egyre rosszabbul lett. Lélegzete gyöngült, arca sápadt volt, mint a
fehér vászon. Egy halk sóhaj, és örök álomra szenderült.
Anyja sírva borult a testére.
A szolgáló riadtan lépett ki a
szobából, és így szólt társaihoz:
- Meghalt a leányka! Szaladjon
valaki a gazda után, ne fárasszák a mestert!
Hamarosan nagy sírás; jajveszékelés
támadt odakint, a gyászolók a szobába is betódultak, és kétségbeesve állták
körül a halottat, majdhogynem engem is összetörtek.
Ám nemsokára nyílott az ajtó, és
Jézus lépett be rajta. Mögötte is hangosan síró és jajgató emberek.
Jézus halkan szólalt meg:
- Miért csináltok ilyen zűrzavart,
és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
Erre kinevették, de ő mindenkit
kiküldött a szobából, csak Jairus maradt odabent a feleségével, és a vele
érkezett három tanítványa. Majd Jézus megfogta a gyermek kezét, és ezt mondta
neki: - Leányka, neked mondom, ébredj fel!
A gyermek arca kipirult, szeme
felpattant, és mosolyogva ült fel. Azonnal felkelt, és járkálni kezdett.
Mindenki döbbenten figyelte az
eseményeket, ám Jézus meghagyta, hogy adjanak neki enni, gondoskodjanak róla. A
leányka anyja ugrott is rögtön, szaladt velem a konyhába, friss tejet töltött
belém, s már fordult is vissza. Gyermeke remegő kézzel emelt a szájához az
ágyára újra leülve, és lassan itta ki belőlem a tejet. Mikor letett maga mellé
a földre, akkor vettem észre, hogy Jézus már nincs idebent. Csak a csodálat
maradt itt utána, meg az én kis gazdaasszonykám, aki meghalt, de most újra él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése