Keresztény versek

KÖSZÖNÖM 

Harangszó hív zengőn és melegen.

Benne a Te hívásod hallgatom,

s oltáraidnál megtalálhatom

fészkem, fáradt madárként, Istenem.

Testvérek énekével száll feléd,

milliók énekével énekem.

Irgalmadat velük dicsérhetem.

milliókkal borulhatok eléd.

Szegényen, koldusmódra érkezem.

Feléd nyújtom kérő, üres kezem.

Tied a gazdag ajándéközön.

Gazdagokat elküldesz üresen,

de éhezőt-szomjazót sohasem.

Terített asztallal vársz! Köszönöm!

         Túrmezei Erzsébet  „Emberré lettél...”

FÁRADT VÁNDOR ÓHAJA

Valaki kellene zúgja, mondja:

Ne add a harcot, most se fel,

Valaki kellene a kezem fogja:

Egy samarítánus, ki felemel.

Kellene kettő, két fülem felől

Kik Jézus szavával bátorítanának.

Két jótestvér a két kezem felől,

Kiken át szent égi erő árad.

Kellene pár ember, ki érezzék,

Náluk nélkül csak gyenge egy vagyok.

Kiktől nem választ el soha semmi,

Kikkel mindenben eggyé válhatok.

Kellene, hogy a nagy Gyülekezet,

Amely Krisztus testének hívatok

Úgy tartson számon, úgy tudjon rólam,

Mint ki velük együtt dolgozik.

Kellene egy, kettő, minden testvér

A másikról tudjon, észrevegye

Együtt küszködjön a legkisebbek és,

Mint akiket Krisztus köt össze.

EGYÜTT 

Nem voltam ott. Nem hallottam soha,

hogyan zeng ezrek ajkán ez az ének,

hogyan éneklik színesek, fehérek:

„Krisztusban nincs Kelet, Nyugat…”

És mégis hallom hangjukat.

Mégis tudom: csoda történt velünk.

A Szentlélek új éneket vezényel

e földön, hol annyi hang kavarog.

S protestánsok, görögkeletiek -

és négerek, japánok, magyarok

Együtt énekelünk, együtt énekelünk!

Nem voltam ott. Nem hallottam soha,

hogyan mondják együtt az Úr imáját

száz meg száz nyelven: „Mi Atyánk!”

barna malájok, sápadt franciák,

hugenották, evangélikusok…

De ha mondom, körülöttem susog

millió hang: a testvéreim hangja.

És ez a millió hang együtt vallja:

„Tied az ország és a hatalom!”

S felül határokon és falakon

tudom, hogy minden nap találkozunk

ebben az imádságban, és mi akkor

együtt imádkozunk! Együtt imádkozunk!

         Túrmezei Erzsébet „Emberré lettél...”

Nekem az élet Krisztus…

Két hazám van

Két hazám van,
első és második hazám.
Mindkettőt szeretem.
A másodikat akkor igazán,
ha az elsőből él az életem.
A második a föld
és az első az ég.
A második a közel,
az első: nem tudom,
közel vagy messze még.

A második hazám
virágot ad nekem,
kenyeret ad nekem,
kaszanyéllel s építőkövekkel
miatta kérgezem a tenyerem.
Belémélyesztem az ekém vasát,
s terem.
De ha az első nem ragyogna rám,
nem volna más a második hazám,
csak sírverem.
Mert azt mondanám, hogy nem érdemes.
Rigó fütyülne, a pacsirta szárnya
dalterhesen nagyon magasan szállna,
a szép tavasz-világ
zengne, fakadna, bomlana.
Lüktetne fában, kőben és szívekben
az élet dallama,
mégis azt mondanám: nem érdemes.
Ugyan miér’,
Ha minden véget ér?

A lomb lehull, tavaszra jő a tél,
még a bimbóból is halál beszél.
De én nem mondom, hogy nem érdemes,
és töröm az ugart,
és mindegy nekem, akármeddig tart.
A téli fák csontujjaira is
békésen rámosolygok: majd kihajt.
A sír az egyik part,
és túl a másik part.
Itt véget ér,
itt akármeddig tart,
ott végtelen.

Ez a hit jár velem.
Az Isten jár velem.
Húsvéti Isten és húsvéti hit.
Ugart török, vetek és aratok,
s fejem télben, tavaszban csüggedetlen
felemelem.

Túrmezei Erzsébet

Nekem az élet….

Most a tavasz dalára hallgatok.
Körülölelnek könnyű illatok:
a föld szaga, az édes sarjadás.
Közel a húsvét, a feltámadás. –
Tavasz bolyong most erdőn, réteken.
Dalol, az életről dalol nekem.
Útjára lenge barkaág hajol.
Az életről, az életről dalol.
A légbe’ hangok halk hulláma ring:
„Az élet álmaink és vágyaink… –
Akarunk, égünk, vágyódunk, vagyunk.
Az élet sóhajunk és bánatunk…”
A légbe’ hangok halk hulláma zúg.
Tavasz dalol… a dala oly hazug.

Ajkamon könnyű, halk mosollyal én
állok rügyet fakasztó reggelén
a földszagú, idegen dal felett,
és Jézus, Életem, köszöntelek.
„Nekem az élet”? Te világ, te föld,
ne hidd, hogy színed, illatod betölt,
a színed, fényed, vágyad, illatod.
Minden virágod ideadhatod,
s lelkem kiált, sikolt epedve: Még!
„Nekem az élet Krisztus!” Ő elég.
Színed, virágod, terved, vágyadat:
tavaszi föld, a szívem megtagad.
Földszagú dal, zenghetsz a réteken,
én megtagadlak! Más az énekem.
Lelkemre hullnak fények, sugarak.
Megyek a kéklő tiszta ég alatt,
utamra hajlik barka, mirtuszág,
és zengem én az élet himnuszát,
az Életét… az Úrnak Krisztusát.

Túrmezei Erzsébet