Keresztény versek

A NÁZÁRETI ÁCSMŰHELY DALA

Sugarak jönnek látogatni.

Derűsen csillog minden szerszám.

Fényben fürdik egy tiszta otthon.

Siklik a gyalu… hull a forgács.

A Mester megint rámmosolygott.

Siklik a gyalu. Hull a forgács.

„Csak tudnám, meddig! Évek… évek…

Mesterem, meddig ácsolunk?

Sebzett szívek epednek érted,

csodád borára ajkak szomjasak!

S mi ácsolunk, kopácsolunk

végestelen. Múlnak az évek,

siklik a gyalu, hull a forgács.

Odakinn kín, seb, jaj, nyomorgás.

Neked mindegy: harminc vagy három?

Hát nem munkálkodsz mindenáron?!”

Siklik a gyalu, hull a forgács…

„Csend! Csend! Még nem jött el az én órám.

Figyelek. Várom.

Siklik a gyalu, hull a forgács.

Emberi szándék, akarat

tíz éve – semmi.

Emberi szándék, akarat

húsz éve – semmi.

Isten egy perce – roncs világokat

újjá tud tenni.

Isten percére várni jó.

Siklik a gyalu, hull a forgács.

Míg ácsolunk, kopácsolunk,

csak érik gyógyító borunk.”

Sugarak jönnek látogatni.

Derűsen csillog minden szerszám.

Évek suhannak el fejünk felett.

Mester, szívemre száll a békéd.

Isten percére várok most veled.

Hajszoló vágyam elvetem

és csendesen, türelmesen

várom, várom.

– Odakinn kín, seb, jaj, nyomorgás. –

Múlik a harminc, jő a három.

Siklik a gyalu, hull a forgács.

Túrmezei Erzsébet

MAGVETÉS   

Zsolt 126: 5-6

Ha a nagy Magvető nyomdokába léptél,

ha vállaltad a magvetés szolgálatát:

vállalnod kell vele a zord napokat is,

esőket, szeleket, viharok próbáját,

melyek terheikkel sorra mind megjönnek,

hogy próbára tegyék a te hűségedet.

Számíts arra is, hogy az elhintett jó mag

nem mindig a jó talajba talál,

kövek közé is hull, meg tövisek közé,

ahol fojtogatja a magot a halál.

Ne keserítsen el, ne hidd, hogy hiába!

A magvetés soha, soha nem vész kárba!

És ha forró szelek tikkasztják a vetést,

tudnod kell, hogy itt az öntözés ideje,

s akkor öntözz, öntözz, dús könnyhullatással,

szívedből feltörő, könnyes imádsággal!

A könnyek lágyítják a kőkemény talajt,

utat egyengetnek a gyenge csírának.

Légy fáradhatatlan, mint a nagy Magvető!

Ha munkádat csendes hűséggel elvégzed,

meglátod, megáldja ő könnyes vetésed,

lesz még örömteljes, boldog aratásod!

                              Oláh Lajosné

EGYSZERŰ VERS A KEGYELEMRŐL 

Csodákat próbáltam:

arannyal, ezüsttel

hívtam a népeket,

jöjjenek énhozzám!

Hiába, hiába,

az arany nem kellett,

az ezüst nem kellett,

nem jöttek énhozzám.

Elmondtam naponta

tíz hegyibeszédet,

gyönyörű szavakat,

hiába, hiába:

egy fül sem fülelte,

egy szív sem szívelte

a hegyibeszédet.

Tüzet is akartam

rakni az erdőben:

nyulacska ne fázzék,

őzike ne fázzék, -

hiába, hiába!

Gyújtófám kilobbant,

és a tűz nem akart

gyúlni az erdőben.

...S egyszer csak maguktól

gyűlnek az emberek,

együgyű szavamtól

sírásra fakadnak,

ránéznem alig kell

s a tűz is felszökken, -

az Úr áll mögöttem.

  Dsida Jenő

AZ OLAJFÁK HEGYÉN     

Ne menj el, Mesterünk!

Urunk, maradj velünk!

Árván hagynád kis sereged?

Nem folytatnád nagy művedet?

A keresztfán kiszenvedtél.

A halálból vissza jöttél.

Ugyan mi lehet még hátra,

Hogy Izráel királysága

Dicsőségben helyreálljon,

S tudják, lássák a világon:

A megcsúfolt Jézus az Úr,

Minden ellenség porba hull.

Ne menj el, Mesterünk!

Urunk, maradj velünk!

Nyugtalan vándorok!

Nem a ti dolgotok

Készíteni a terveket,

Kitűzni a mérföldeket,

Időket és alkalmakat;

Atyám rendezi azokat.

Legyen türelmes hitetek,

Ne képzelődjék szívetek,

Mintha az Ő menetrendje

A ti kezetekbe lenne.

Nyugtalan vándorok,

Nem a ti dolgotok.

Mennyei vándorok,

Ez a ti dolgotok:

Gyermekszívvel esdekelni.

Lelket, tüzet kérni, nyerni,

Elindulni szenvedéllyel;

Szóval, tettel, könnyel, vérrel

Tanúskodni a nagy perben.

Ébreszteni az emberben,

A fehérben, feketében,

S sárgában, mindegyikben

A bizalmat Jézus felé,

A honvágyat a menny felé.

Könnyes vetés a részetek,

Aratni újra itt leszek,

S vélem az angyalok. -

Ez a ti dolgotok

         Győri József