Ma Április 14. Csütörtök, Tibor napja
van.
Több, mint a hagyományok
Olvasmány: Mt 15,1–9
A Bibliából bármit ki lehet olvasni. Te olvasd ki belőle az életet!
„Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták: 2„Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket.” 3[Ő így válaszolt nekik: „Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?] 4Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. 5Ti pedig így tanítotok: Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és anyját. 6Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért. 7Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás: 8Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. 9De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.”
Magyarázat:
Az ősök hagyománya eredetileg a Mózes öt könyvének szájhagyomány formájában megőrzött értelmezését jelentette, mely kezdetben segítség volt, de az idők során magát az Isten parancsát, a törvényt homályosította el. Jézus és tanítványai gyakran ezeket a hagyományokat áthágták, mert számukra fontosabb volt Isten törvénye, mint az emberi hagyományok. Jézus mindig az Isten igéjét tartotta a legfontosabbnak: „Isten azt mondta” (4. v.), „Ti pedig így tanítotok” (5. v.). Az emberi értelmezés és tanítás teljesen ellentétes lehet Isten eredeti akaratával. Ebben a szakaszban is láthatunk erre egy jó példát, hogyan ferdítették el az ötödik parancsolatot saját hasznukra és érdekükben. A történelem során a mai napig nagyon sokszor került megmásításra az Isten igéje. A középkori reformátorok felismerték, hogy az egyház messze eltávolodott attól, amit az Isten mondott, és emberi tanításokat isteni tanításokként kezdek gyakorolni. Ezért visszafordultak Isten kijelentett szavához, a Bibliához. Jelmondatuk lett: „Egyedül az Írás”.
Számunkra is egyedül az Írás lehet az egyetlen zsinórmérték. Vizsgáljuk meg életünket és közösségi életünket, és ha szükséges, térjünk vissza Isten szavához.
(Nagy Tibor)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése