Keresztény versek

Michelangelo Buonarroti (1475-1564): 
AZ ÉLET ALKONYÁN 

Életem immár lassanként elér,
törékeny bárkán, tenger viharán át,
a közös révbe, ahol számadását
adja jó s rossz tettéről, ki betér.

Most látom, a szenvedélyes szeszély,
mely bálványommá a művészet álmát
tette, valójában milyen sivárság,
s milyen kín a vágy annak, aki él.

Szerelmi álmok, hiúk, üresek!
mi lesz most, hogy két halál is közelget?
Egy biztos, egy fenyegetőn mered rám.

Már nem nyugtat meg véső és ecset;
egyet kívánok: az égi szerelmet,
mely karját tárja felénk a keresztfán.

(fordította: Rónay György)

Légy csendességben!

Légy csendességben, Isten hogyha hív, 
Halkan szólít, mint pásztorhangú síp. 
Kelj fel, és indulj engedelmesen, 
Kutyuska-vígan, bárány-csendesen. 

Ha futni verne vesszõs szenvedély, 
Ne gondolj vele: menj és mendegélj. 
Ha futva hány el bárki, meg se nézd: 
Csak el ne vétsed a csilingelést. 

Ne nézz se jobbfelé, se balfelé: 
Csak az egyenes út az Istené. 
Hátad mögött ha mennydörög se bánd, 
Te csak sürögj a hívó síp iránt. 

Ha éjbe vész is el?tted az út, 
Megsimogasd a síró kisfiút, 
Ha sívó örvény örvénynek kiált, 
Te kikerüld a szepegõ csigát. 

A hangos ember erõt nem teremt; 
Az erõszaknál erõsebb a csend. 
Ha szeges-öv, ha véres máglyaláng: 
Te mosolyogj és mondd, hogy Miatyánk. 

S ha tán a hang a véres Hegyre vitt, 
Hol elveszik a világ bûneit, 
Szelíden lépj a szegezõk elé: 
A nyírõ béres is a Pásztoré.

MÉG  A SZÍV IS KEVÉS  

Ha megszólalok, ha beszélek:

sohase hangozzanak

mit se érő, mit se jelentő,

mit se segítő, üres szavak!

legyen ott a szívem a szóban!

egész szívem!

De még a szív is kevés.

Krisztusom, tégy csodát velem!

Szívemben is, szavamban is

Te légy jelen!

S akármit teszek, a parányi tettek,

mozdulatok is áldássá lehetnek,

csak semmit se végezzek sohasem

gépiesen.

Legyen ott minden tettben a szívem!

Egész szívem.

De még a szív is kevés.

Krisztusom tégy csodát velem!

Szívemben és tettemben is

Te légy jelen!

        Túrmezei Erzsébet „Emberré lettél...”

Szelíd bíztatás

Ne félj szavakkal is kimondani,

ha benned tiszta érzelem feszül!

Mikor az izzó gondolat

- imádságodban -

a szép szavak formáját ölti fel,

„megistenül” a lélek, újra éled.

„És mondá Isten...”

- Így olvassuk a Könyvben.

S miközben ott, a végtelenben,

a sejtelmes homályú űrben

a gondolat a „Legyen!” szózatában

szent testet ölt

s láthatatlanból az Ige

anyaggá lényegül.

S midőn eljött az Idők Teljessége,

így költözött embertest öltönyébe

a drága Messiás, az Ég Fia...

Amikor valamit kimondasz,

A láthatók mögötti létben

történik mindig valami,

és visszahat reád,

és benned is megindul nemsokára

a szentté válás tiszta árama.

Ne félj hát szóval is kimondani,

ha benned imádság feszül!

- A teremtéshez kaptál véle jussot.

(imáról, beszédünk, teremtés)

Gerzsenyi Sándor

(Hozsannázó napok, III. kötet, 385.old.)

EGY ISTENKÁROMLÓHOZ 

Ha nincs, miért szidod? Ha van, hogyan mered

ocsmány szavakkal káromolni Istent,

Kit lelked eddig nem, vagy alig ismert,

Kinek létét nem hited szabja meg...’’

Ha van, ha nincs: magadnak ártsz vele,

Az átok és düh rossz tanáccsal áltat,

a durvaság így jellemeddé válhat,

mely embervoltunk égő szégyene.

Ne mondj csúnyát! Már jó anyád így intett.

Ne bántsd tehát az ismeretlen Istent,

Ki még anyádnál is jobban szeret!

Ha szennyes ár ömlik ki szádon gyakran

az Isten ellen, mindenképp méltatlan:

ha nincs miért szidod, ha van, hogyan mered...?

   Balog Miklós (Ünneprontás, 31. old.)