A LEGNAGYOBB CSALÁD
Ismertem egy
kínzott embert.
Árva volt szegény.
Evezőjét vesztett
bárka
a lét tengerén.
Édesanya nem
ölelte,
Nem féltette őt.
Apai szív nem
sugárzott
Szívébe erőt.
Űzött vadként
kóborolt, mint
Egy halálra szánt,
Míg egy csöndes
estelen egy
Ház előtt megállt.
Apró otthon
ablakából
Ének hangja szólt,
Megragadta ott az
úton
Búsan baktatót.
Majd behívta és
bevonta.
Félve engedett.
Ige mellett volt
együtt egy
Kis gyülekezet.
Fájó szívét
megragadta
Isten szent szava.
Üdvösségben
részesült ott
Akkor éjszaka.
És ki addig
hontalan volt,
Otthonra talált.
Anyja helyett anyát
kapott,
Testvért és apát.
Mert család az
Úrnak népe,
Szent és drága nép:
Földre szállott
szép mennyország,
Üdvös menedék!
Gyerzsenyi
Sándor
Füle Lajos: Ne nyugodj bele
Ha azt látod, hogy
lelki életed
örömhiányos, kiüresedett,
fogytán hited és hálád is vele,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy gyülekezeted
tagjaiban is hűl a szeretet,
nagyrésze fásult, közönnyel tele,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy egyházadban is
akad kór, s némely tanítás hamis,
hogy alig látszik KRISZTUS élete,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy fáj e nép, e föld,
hogy magad sem vagy senkinél különb,
s nincs újulás itt, bárhogy kellene,
ne nyugodj bele!
Mert könyörögni, sírni lehet itt!
Maga a LÉLEK is esedezik,
s minden megbánt bűn semmivé lehet,
ha az ÚR veled.
örömhiányos, kiüresedett,
fogytán hited és hálád is vele,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy gyülekezeted
tagjaiban is hűl a szeretet,
nagyrésze fásult, közönnyel tele,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy egyházadban is
akad kór, s némely tanítás hamis,
hogy alig látszik KRISZTUS élete,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy fáj e nép, e föld,
hogy magad sem vagy senkinél különb,
s nincs újulás itt, bárhogy kellene,
ne nyugodj bele!
Mert könyörögni, sírni lehet itt!
Maga a LÉLEK is esedezik,
s minden megbánt bűn semmivé lehet,
ha az ÚR veled.
Háládat
ne mulaszd el!
Ha
reggel felbredsz és Bibliádat olvasni kezded,
Hálát az éjszakáért ne mulaszd el!
És a reggelért és reggelidért,
Háládat ne mulaszd el!
És ha napközben a munkádban megállsz,
És a nap sugarait szépnek látod,
Háládat ne mulaszd el!
És ha kertben jársz, s a fákon a sok szép gyümölcsöt látod,
Háládat ne mulaszd el!
És kerted sok szép virágát, ha nézed, - melynek illata betölti szívedet -
Melyet ültetett és ápol kezed,
Háládat ne mulaszd el!
És napközben az erődért, melyet úgy kaptál,
Háládat ne mulaszd el!
És ha szomjad oltod a hideg vízzel,
Háládat ne mulaszd el!
És mikor eljön az este, és fáradtan leülsz,
Jusson eszedbe, hogy a mai napon mident Istentől kaptál!
És háládat ezért ne mulaszd el!
Hálát az éjszakáért ne mulaszd el!
És a reggelért és reggelidért,
Háládat ne mulaszd el!
És ha napközben a munkádban megállsz,
És a nap sugarait szépnek látod,
Háládat ne mulaszd el!
És ha kertben jársz, s a fákon a sok szép gyümölcsöt látod,
Háládat ne mulaszd el!
És kerted sok szép virágát, ha nézed, - melynek illata betölti szívedet -
Melyet ültetett és ápol kezed,
Háládat ne mulaszd el!
És napközben az erődért, melyet úgy kaptál,
Háládat ne mulaszd el!
És ha szomjad oltod a hideg vízzel,
Háládat ne mulaszd el!
És mikor eljön az este, és fáradtan leülsz,
Jusson eszedbe, hogy a mai napon mident Istentől kaptál!
És háládat ezért ne mulaszd el!
Réményik
Sándor
Ne
akarj kereszteden könnyíteni
Kemény
a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem birom már! - sóhajtva csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
Hogy a keresztre miért volt szükséged.
Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?
Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szivében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.
Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva,
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon.
míg végre lassan elnyomja az álom.
S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag tündököl.
Hőség tikkasztja.. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb ha belőle lefűrészelek"
- mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!"
- sóhajt elégedetten.
Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel:
De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.
Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint a hídon boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. " Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram segíts!" Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín a döbbenet.
"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"
Nem birom már! - sóhajtva csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
Hogy a keresztre miért volt szükséged.
Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?
Amikor elindult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szivében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.
Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva,
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon.
míg végre lassan elnyomja az álom.
S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag tündököl.
Hőség tikkasztja.. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb ha belőle lefűrészelek"
- mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!"
- sóhajt elégedetten.
Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel:
De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.
Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint a hídon boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. " Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram segíts!" Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín a döbbenet.
"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"
A
szőnyeg visszája
Kétségbe
esve sokszor én is
A világon és magamon
Gondolva, aki ilyet alkotott
Őrülten alkotott és vakon
De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága testvér halk szava,
Ki még itt járt, föld angyala volt
S mostmár a mennyek angyala
A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak a visszáját látjuk itt,
És néha a legszebb perceinkben
A színéből is valamit.
A világon és magamon
Gondolva, aki ilyet alkotott
Őrülten alkotott és vakon
De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága testvér halk szava,
Ki még itt járt, föld angyala volt
S mostmár a mennyek angyala
A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak a visszáját látjuk itt,
És néha a legszebb perceinkben
A színéből is valamit.
Uram,
Te tudod
Uram
Te tudod
Milyen volt a hajlék
Ahol a Te nevedben
Hirdettetett Igéd!
Megkönnyebbült lelkem,
S erőm, ha elfogyott...
Szerető kegyelmed
Mindig felém hajolt.
Mostmár emlék csupán,
Ami volt addig...
Mert a Sátán bősz hadával
Befurakodott közénk.
Széttépte mi eddig
Oly erősnek látszott...
A békés, szeretetet
Szétzúzta a láncot.
Uram én nem értem
Mi a terved vele,
Mi az a feladat
Mit véghez kell vinnem?
Csak sír a lelkem
Sóvárog a szivem,
Istenem, Királyom
Ne hagyj el engem!
Békéscsaba, 2004. nov.07.
Milyen volt a hajlék
Ahol a Te nevedben
Hirdettetett Igéd!
Megkönnyebbült lelkem,
S erőm, ha elfogyott...
Szerető kegyelmed
Mindig felém hajolt.
Mostmár emlék csupán,
Ami volt addig...
Mert a Sátán bősz hadával
Befurakodott közénk.
Széttépte mi eddig
Oly erősnek látszott...
A békés, szeretetet
Szétzúzta a láncot.
Uram én nem értem
Mi a terved vele,
Mi az a feladat
Mit véghez kell vinnem?
Csak sír a lelkem
Sóvárog a szivem,
Istenem, Királyom
Ne hagyj el engem!
Békéscsaba, 2004. nov.07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése