Ma Április 8. Péntek, Dénes napja van.
Érdemes türelmesnek lenni
Olvasmány: Mt 13,36–43
Kérd Istent, hogy pislákoló fényedet táplálja ma is, hogy kitartson a végső örök fényözönig!
„Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.” 37Ő pedig így válaszolt nekik: „Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, 38a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, 39az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. 41Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, 42és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 43[Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!]”
Magyarázat:
Mindig megdöbbentő a gonosz alattomos térnyerése. Ugyanakkor a példázat végkicsengése kétségtelenül az, hogy – bármennyire is szeretnénk és célszerűnek tűnik – a gonoszt pillanatnyilag nem lehet és nem is szabad kiirtani. A jelenre nézve ez felettébb lelombozó hír, ugyanakkor a jövőre nézve vigasztaló. Mert lesz ez még másként! Addig viszont valahogy ki kell bírni!
A gonosz sötétsége elkerülhetetlenül árnyékot vet az igazakra is. A sár arra is ráfröccsen, aki maga nem dagonyázik benne. A szennyezett levegő annak a tüdejét is károsítja, aki nem üzemeltet gyárat vagy repülőtársaságot. Nemcsak az sebesül meg, aki harcot kezdeményez a másikkal, hanem az is, akire ártatlanként rátámadnak. Bár Isten megváltott gyermekeinek érezzük és valljuk magunkat, sok esetben az alagútnak inkább a jelen sötétje dominál, semmint a fény a végén. Nem beszélve arról, amikor igazságtalanságként éljük meg a bűnöket halmozók sikereit, miközben feddhetetlen életre való igyekezetünkben sok nyűggel küszködünk. Eljön azonban az idő, amikor Isten fénye elé többé nem tornyosulnak felhők, és e fényfürdőben mi magunk is zavartalanul ragyoghatunk.
(Várady Endre)
Olvasmány: Mt 13,36–43
Kérd Istent, hogy pislákoló fényedet táplálja ma is, hogy kitartson a végső örök fényözönig!
„Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.” 37Ő pedig így válaszolt nekik: „Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, 38a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, 39az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. 41Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, 42és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 43[Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!]”
Magyarázat:
Mindig megdöbbentő a gonosz alattomos térnyerése. Ugyanakkor a példázat végkicsengése kétségtelenül az, hogy – bármennyire is szeretnénk és célszerűnek tűnik – a gonoszt pillanatnyilag nem lehet és nem is szabad kiirtani. A jelenre nézve ez felettébb lelombozó hír, ugyanakkor a jövőre nézve vigasztaló. Mert lesz ez még másként! Addig viszont valahogy ki kell bírni!
A gonosz sötétsége elkerülhetetlenül árnyékot vet az igazakra is. A sár arra is ráfröccsen, aki maga nem dagonyázik benne. A szennyezett levegő annak a tüdejét is károsítja, aki nem üzemeltet gyárat vagy repülőtársaságot. Nemcsak az sebesül meg, aki harcot kezdeményez a másikkal, hanem az is, akire ártatlanként rátámadnak. Bár Isten megváltott gyermekeinek érezzük és valljuk magunkat, sok esetben az alagútnak inkább a jelen sötétje dominál, semmint a fény a végén. Nem beszélve arról, amikor igazságtalanságként éljük meg a bűnöket halmozók sikereit, miközben feddhetetlen életre való igyekezetünkben sok nyűggel küszködünk. Eljön azonban az idő, amikor Isten fénye elé többé nem tornyosulnak felhők, és e fényfürdőben mi magunk is zavartalanul ragyoghatunk.
(Várady Endre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése