Keresztény versek

AZ IGAZAK KERTJE

Az igazak kertje Isten udvara
A mennyei kertész vigyáz minden faágra:
Egyformán kedves a kert minden fája:
A legkisebb nyírcsemete és a legszebb platánóriása.
Mindennap öntözi, ápolja, gondozza:
Szeretet, hit, kitartás a fák tápláléka.
Az Atyát dicséri a kert minden gyümölcse:
Kedvesség, türelem, szelídség, szeretet.
De jaj, betegség ütötte fel fejét a kertben,
A fák gyümölcstelenné váltak, zúgolódni kezdtek.
A mennyei kertész siratta fiait, a szeretet fákat,
Mert tudta, hogy gyökerüket valami rágja.
Az ellenség alattomos, mi a gyökeret támadja:
Kevélység, hazugság, kétkedés, harag.
mind azért jött, hogy neked ártsanak -
Ekkor előlépet a szelíd Fiú, a Szent Bárány:
„Itt az én vérem, ez lesz a megoldás!”
Magára vette a fák minden búját, baját,
Meghintette vérrel a kert minden zugát.
A Vigasztaló Szellő körbelengte a kertet,
Élettel telt meg a kert minden levele.
Azóta virul a királyi kert, mint a pálma.
Az igaz virágzik, mint Libanon cédrusa.
A Szent Vér lemossa a beteg gyökereket,
A Szent Szellem által hoznak gyümölcsöket.

Imreh Orsolya

ÁLARC

A tökéletesnek hitt maszkod hirdeti:
Én erős vagyok! Én boldog vagyok!
Én kedves és jó vagyok!
Tedd le az álarcod, hogy meglásd igazi valód,
Hogy gyenge vagy és megkeseredett,
Szívedben kezd gyökeret verni a gyűlölet.
A szeretet álarcát minden nap felvetted,
De mégsem játszod már jól ezt a szerepet.
Légy ma bátor, dobd el a sok maszkot,
És engedd, hogy Jézus rajzolja meg igazi arcod!
Rajzoljon rá hűséget, szerelmet, kedves mosolyt,
Harcot, győzelmet, kitartást, hitet és alázatot.
A megkopott álarcom ma én is eldobom,
Akarom, hogy arcomon Krisztus mosolyogjon.

Imreh Orsolya

Porszem..
Az élet nagyon rövid..
észre sem veszed, s el is tűnik!
S eltűnik vele a szeretett ember;
marad az üres hely,
melyet nem tölthet be senkisem.
..talán nem mondtad el, hogy szereted..
talán nem ölelted át, mikor kérte..
talán nem mondtál neki szépeket..
S talán most megtennéd, de már nem lehet...
- Amikor legutoljára beszéltem vele,
a hangja gyenge volt és elesett;
éreztem, a Halál ott ül mellette...
Meséltem neki néhány szép dologról,
és ő közben mosolygott...
Erőtlen mosolya szívből jött - éreztem;
s azt is, nem nevet többet ebben az életben...
itt...
ebben a világban...
Néha úgy érzem, látok.. kicsit tisztábban. -
De aztán ismét beborul..
szürke kis életem ege torzul...
Ó, Istenem, annyira nem értem..
Miért fáj, ha valaki átlépett?
Miért fáj, ha szenvedőt látunk?
Nagyon rossz úton járunk?
Miért nem tudok segíteni,
a fájdalmat eltűntetni?...
Miért nem vagyok képes rá?
Megtenném... Uram.. meg ám!
Letörölném a könnyeket
a szemekről..
a szívekről..
mindenkinek adnék erőt..
szeretetet.. mosolyt..
De tudom: én csak egy kis porszem vagyok....
(2005.02.28.)
 Szabó Katalin