Keresztény versek

TE TUDOD

Te tudod, Uram,

mi a jó nekem,

rád bízom magam,

fogjad a kezem.

Legyél a társam,

az igazságom.

Ez az én vágyam

és vigaszságom.

Te ismersz engem,

munkálkodsz értem,

bár én a tervet

nem mindig értem.

Magasztos elméd

értelmem felett

vezeti feléd

az életemet.

És ha még olykor

mást mond az eszem,

mint amit jókor

én értem teszel,

később már látom,

úgy volt jó minden:

-Taníts meg várnom

mondenkor hitben.

Baran Tibor

Kerekes Ernő

KETTES SZÁMÚ ZSOLTÁR

A galaxis-rendszerek előtte
csillogó porszemként lebegnek.
Tekintete gondosan követi,
ahogyan halad a fény.
Lágyan végigsimítja
a végtelen idő fonalát.

Egyszer csak megáll, leguggol.
Megdermedt bogarat talál.
Tenyerében lehelgeti,
amíg az lassan életre kel, felenged,
hálás kört repül
halk zümmögéssel.

Én vagyok az.

Muraközy Gyula

TANÍTVÁNY A KAPUBAN

Krisztusom, én várom az érkezésed...

A pálma kész, a harsonák is készek.

Virágok nyíltak a szívem tüzétől,

diadalkapum a mennyboltig ér föl

Kőszíveket nagy, boldog alázatban

utad elé, utat készítve raktam;

ujjonganak ha rájuk taposol...

S az én szívemben retteg a pokol.

S mint rossz, csavargó, urát sejtő szolga,

bújdosik az éj céda városokba.

A házunkat ünnepre ékesítve

figyelünk már közelgő lépteidre.

Hírül adtam, ahogyan parancsoltad,

a palotáknak és a rongyosoknak;

mindenki tudja már, hogy érkezel...

A gyermekkar hozsánnát énekel.

Mi meg a város szélére verődve

kezünk emelve kémlelünk a ködbe...

Vak koldusok nagy csöndben hallgatóznak;

ördöngös sír, ostor suhog a rossznak.

Lásd, Zákeus a lomb közt kuporogva

előre néz távol bélpoklosokra,

kik előörsként útkanyarulatnál

várják - tízen - ha könyörülni tudnál.

Krisztusom, piros ködökbe kiáltok:

jaj, hervadók a kétkedő virágok...

Hullámzik, zúg a nyugtalan tömeg,

ma zöld ágat dob, holnap tán követ.

A vámszedőt a háza lelke hívja:

vén láda otthon nem maradt-e nyitva?

Ha késel, holnap, a bevonulásnál

nem tudjuk, hol van eltemetve Lázár.

Vakok, akik feléd tapogatóznak,

a sír árkába botlanak be holnap.

A menő, rongyos, zúgó tömeget

benyelik újra kunyhók, műhelyek.

Szegénynek, ki szolgád, a karja fárad,

jaj, még elejti fényes harsonádat.

Uram bocsásd meg, sírva kérlek, kérlek...

Mint május-eső a gyenge vetésnek,

mint börtönnyitás elsorvadó rabnak,

mint hűvös patak lázas sivatagnak,

mint kárhozottnak egy csepp égi béke,

mint anyamosoly haldokló szemébe,

úgy kellesz most, úgy kérnek, esdenek, várnak...

Minálunk még nem volt virágvasárnap.

Kezünk remeg és húnynak már a mécsek...

Krisztusom, én várom az érkezésed.