Keresztény versek

 Balázsy Károly

FOGADALOM

Hányszor kél szívedben erős fogadalom:
"Holnaptól kezdődőn nem így telik napom.
Megyek betegekhez, szegényhez, árvához,
Viszek vigasztalást, kiáltom: ’Imádkozz’!
Reggel elindulok, holnap véghezviszem,
Nem hagyom már tovább, nyugtalan a szívem.
Beosztom időmet, jusson Jézusomnak,
Viszem ígéretit és hívását sokaknak."

Szíved tenni készül nyomor és könny láttán,
Indulnál ... nem lehet, meggátol a Sátán.
Legtöbb tennivaló mindig akkor kerül,
Ha ki segítni kész, éppen útra készül.
Vendég is érkezik: "csak éppen egy szóra!"
Egy szóból mégis lesz nem egy, de két óra.
Hivatalos ügyek, vagy harag, lárma,
S ha még lenne más is, mind utadba állna.
Csakhogy meg ne indulj, halaszd el máskorra,
Majd még lesz alkalom, lesz még szükség szódra,
Miért éppen mostan? (Jön így a gondolat)
Csak maradj nyugodtan. Így telik el a nap.
Napokból a hetek, hetekből hó s évek.
Így érjük meg lassan tétlenül a véget.

Testvér éber legyél, határozott, s vigyázz!
Sokat imádkozzál, jól lépj és ne hibázz!
Az évek eltűnnek, a vég jön váratlan,
A koporsód indul, s mindennek vége van ...
S (Te) ki élted fájáról sok gyümölcsöt remél(sz),
Jézus búsan mondja: "Csak levél ... csak levél!"

 Balázsy Károly

 KI AZ ÉN TESTVÉREM

Ki az én testvérem.
Talán ki rendesen minden hétről-hétre
Együtt indul velem a gyülekezetbe?
Vagy akinek neve szépen be van írva
A gyülekezet-könyvbe, az A-B-C sorba?
Vagy aki felém int bárhol az utcákon,
Mosolyogva mondja, hogy: „Az Úr megáldjon!”?
Vagy ki, amikor én az Úrhoz kiáltok
A gyülekezetben, mert nyom a bús átok,
Azt hiszi, minden jót megtett azzal értem,
Ha az imám végén rámondja, hogy: „Ámen!”?

Az az én testvérem, ki ha néz szemembe,
Mindjárt észreveszi, mi van a szívembe’,
Egy Atyánk van nekünk, egy Lélek vezérel,
Megérzi, ha baj van, ha Sátán kísérel!
Megérti szavamat, megfogja kezemet,
Akármilyen sorsom, nem hagy el engemet.

Megbocsájtja bűnöm, hogyha gyenge voltam,
Nem veti szememre, hogyha rosszul szóltam.
Aki mindig tudja, mint folyik életem,
Mert van rám gondja, meglátogat engem!
Így visszük közösen, együtt keresztünket,
Nem is győzhet így le a gonosz bennünket.
Ilyen hitküzdelem nem folyik hiába,
Ilyen testvéreké az ISTEN ORSZÁGA!

 Szabó Irma

NÁTÁNAEL IMÁJA

A Megváltóra várni és a világ szennyezett, zavaros

vizeiben halászni, ez az óvatos megalkuvás

volt  az a kétszínű tett, amelyet önmagával

össze nem egyeztethetett. A hajnali órákban,

vagy ha a munkával már betelt a nap,

szívesebben üldögélt mély csendben

a háza mögötti fügefa alatt, ahol semmi sem zavarta,

ahová senki se látott, csak a fölé boruló lombsátor

üdezöld levelei között meg-megvillanó napsugarak.

De még azok is - bármilyen pókháló-finomak -

csupán a feje köré vonhattak fényvonalat,

a gondolat szövevényei közé nem törhettek utat.

Senki sem leshette ki, milyen erős vágyakozás itatta át

ezt a hallgatag izraelitát, aki nemcsak valami

homályos várakozásban élt, mint a sokak,

de az összefogott tudat erejével kért, könyörgött,

mint a kevesek; és kimondhatatlan sóhajokkal

esedezett benne a lélek. Nem tudhatta senki,

hogy ő csak a Megígért jövetelének reménységében élt;

csak ezért imádkozott ott, a szokott helyén,

a fügefa alatti padon, ez az igazi lelki szegény.

Nem tudhatta más, csak az, aki egy beteljesedett

napon így szólította meg: - Nézzétek,

ez a valódi, kettősség nélküli igaz,

akiben nincs tudathasadás.

- Honnan ismersz engem? Sohase láttalak,

életünk útjai nem találkoztak eddig sohasem.

- Találkoztak, a rejtett erőtereken

láttalak a fügefa alatt...

- Uram, Te vagy az Isten Fia, Izrael királya vagy!