PÓTVIZSGA SZERETETBŐL
A Mester nagy
iskolájában
Ma szeretetből
pótvizsgáztam.
Tanítóm előtt remegve
álltam...
Az első vizsgán én
megbuktam.
A tételt bár kívülről
tudtam,
De a gyakorlatban
előre alig jutottam.
Szeretem én, ki engem
szeret,
Minden jó embert, akit
csak lehet,
De az ellenségem?
Aki megrágalmaz,
kinevet,
Ad mindenféle
csúfnevet,
Gyaláz és megaláz
engemet?
Ilyet nem tudok
szeretni! Nem!
És ezt húztam ki a
tételen,
'Hogy az ellenségemet
is szeressem!'
Szereted-e? - Kérdezte
tanárom,
Az én Mesterem és
Megváltóm.
Nem tudom, hiába
próbálom!
Szelíden monda, de
erélyesen:
Pótvizsgára mész, és
ha mégsem
Tanulod, megbuksz
egészen.
A szeretet nehéz
tétel,
A legtöbben ebben
buknak el,
Mert, aki bánt is,
szeretnünk kell!
De Mesterem tovább
tanított,
Különórára magához
hívott,
Szeretetével sokat
kivívott!
Mutatta kezén, lábán a
sebet,
Hogy mennyit terem a
szeretet,
Eltűri a
kereszt-szegeket.
Eltűri a gúnyt, a
gyalázatot,
Töviskoszorút, s nehéz
bánatot.
A dárdaszúrást, mit
értem kapott.
Így tanított, szívem
felrázta.
Látta, hogy hajlok a
tanításra.
Szeretetét a szívembe
zárta.
És most pótvizsgáztam
belőle.
Ott volt az ellenségem
is.
Gúnyos megjegyzést
kaptam tőle,
De szeretettel
feleltem,
S e szeretettel őt
megnyertem...
És a pótvizsgán
átmentem.
Tovább tanulok, tovább
megyek,
Vannak
'szeretet-egyetemek',
Magasak, s mégsem
elérhetetlenek!
Mert más tudományt
sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy
vizsgázhatok.
Ha szeretet nincs
bennem:
semmi vagyok.
~ Túrmezei Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése