Az új ember
állandó megújulásának célja
2018 - Áhítat,
2018. október 28. vasárnap , Simon, Szimonetta névnap van .
Születésnap és
Névnapjukat ünneplőknek sok Boldogságot kívánok!
Hét témája: Megújulás
Kol 3,5–11
Ha csak az emlékeidben él Krisztus, sorvad a belső
embered. Krisztussal mindennap találkoznod kell, hogy el ne avuljon az
ismeretségetek.
„Öljétek meg
tehát tagjaitokban azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a
szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek
miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek;
most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a
gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok
egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és
felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy
egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó,
körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem
minden és mindenekben Krisztus.”
Magyarázat
Isten
megteremtette az ember a saját képmására. Hogy ez pontosan mit is jelentett,
arra több verzió is napvilágot látott már a teológiát művelők értekezéseiben.
Egy biztos: az a képmás eltorzult az ember bűne miatt. Talán annyira, hogy el
is veszett. Ám nem örökre. Mert ahogyan Ádámban mind bűnösök lettünk,
Krisztusban újra mind fiak az Isten családjában. És ahogyan az első ember
egyenesen Istenre szegeződő nyílt tekintete „meggörbült”, úgy Krisztust, az
istenembert szemlélve újra láthatjuk magát az Atyát. Mondhatni, a Teremtő
kicserélte teremtményében a szoftvert (a programot), a lelket. A hardver (a
hordozóanyag) cseréje magától is megtörténik majd, ha testünk földre hanyatlik.
Tehát a teremtésnél volt egy vadonatúj ember, aki elromlott (nem csupán „régi”
lett, mint ahogyan az óember „ó”-ja sejteti), és Isten úgy döntött, nem
fércelgeti. Újra cseréli, olyanra, aki hordozza az ő képmását, egyre
tisztábban, ahogyan Krisztust jobban és jobban megismerve és követve egyre
krisztusibbá válik. Ne állj ellen ennek az újulásnak, mert nincs olyan állomása
az életednek, aminél megállva azt mondhatnád: Isten már nem tud újat mutatni
nekem magából!
Imaáhítat
Adjunk hálát
baptista hitelődeinkért! (Zsid 13,7)
(Szommer
Hajnalka)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése