Prófétai
örvendező zsoltár
2018 - Áhítat,
2018. október 25. csütörtök , Bianka, Blanka névnap
van .
Születésnap és
Névnapjukat ünneplőknek sok Boldogságot kívánok!
Hét témája: A gonosz problémája – Habakuk
Hab 3
Amikor Isten előtt és Istennek örülünk, az már maga a
szabadítás!
„Habakuk
próféta imádsága. A panaszénekek dallamára. URam, hallottam, amit hirdettél,
félelem fog el attól, amit teszel, URam. A közeli években valósítsd meg, a
közeli években tedd ismertté! De haragodban is gondolj az irgalomra! Témán
felől jön az Isten, Párán hegyéről a Szent. (Szela.) Fensége beborítja az eget,
dicsősége betölti a földet. Ragyogása olyan, mint a napfény, sugarak támadnak
kezéből: abban rejlik az ereje. Előtte dögvész jár, lába nyomán láz támad.
Megáll, és megrendíti a földet, szétnéz, és megriasztja a népeket.
Szétporladnak az ősi hegyek, lesüllyednek az ősrégi halmok; ősrégi ösvényeken
jár. Látom, amint omladoznak Kúsán sátrai, reszketnek Midján földjének
sátorlapjai. A folyamok ellen lobbantál haragra, URam? A folyamokra haragszol,
vagy a tengerre vagy dühös? Azért jössz vágtató lovakkal, győzelmet hozó harci
kocsikkal? Íjad harcra kész, tegzed nyilakkal tele. (Szela.) Folyóknak hasítasz
medret a földbe. Ha meglátnak téged a hegyek, remegni kezdenek, mindent elborít
az áradat, morajlik a mélység vize, magasra emelkednek partjai. A nap és a hold
lakóhelyén marad, amikor nyilaid villogva cikáznak, és dárdád ragyogva
villámlik. Felindulásodban taposod a földet, haragodban csépeled a népeket.
Kivonulsz néped szabadítására, fölkented szabadítására. Szétzúzod a bűnös
házának tetejét, föltárod alapját, egészen a szikláig. (Szela.) Nyilaiddal
átlőtted harcosainak vezérét, pedig már rám törtek, hogy megfutamítsanak;
ujjongtak, hogy fölfalhatják rejtekhelyén a szegényt. Átgázoltál lovaiddal a
tengeren, a nagy vizek habjain. Hallottam, és reszketett a szívem, hangjától
megremegtek ajkaim; fájdalom járja át csontjaimat, reszkető léptekkel járok.
Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján, amely eljön a bennünket fosztogató
népre! Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs.
Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh
az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az ÚR
előtt, víg örömre indít szabadító Istenem. Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt;
olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem.A
karmesternek: húros hangszerre.”
Magyarázat
Habakuk a
panaszától eljut Isten magasztalásáig. Ez egy nagyon fontos folyamat az életünkben
is. Néha elérhet bennünket a félelem, a kétségbeesés. Összecsaphatnak felettünk
a hullámok, értetlenül állhatunk a minket ért igazságtalanságok láttán, de ha
Istenhez megyünk segítségért, ha neki mondjuk el panaszunkat, fájdalmunkat,
értetlenségünket, akkor ő kész megnyitni a mi szemeinket is.
Habakuk a körülmények rabja volt, mint ahogy minden ember így van vele, de imádság közben megláthat egy másik nézőpontot is. Isten megérteti vele, hogy a békesség, az öröm elsősorban nem attól függ, hogy alakulnak a dolgaink földi vándorlásunk során, hanem attól, milyen a kapcsolatunk a világ Urával. Lehet vigadozni, miközben szétesik a világ körülöttünk, ha betegség, szegénység, üldözés ér el bennünket.
Így voltak képesek az első keresztények dicsérni Jézust az arénákban, miközben halálra ítélték őket, és testüket vadállatok elé vetették. Nem fanatizmus, nem bolondság ez, hanem hit. Hit abban, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál (Róm 8,28), és hogy semmi sem választhat el minket Krisztus szeretetétől: sem nyomorúság, sem üldözés, sem éhezés, sem mezítelenség, sem fegyver, sem halál.

(Merényi
Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése