Jónással a tengeren
Az ördög szedett rá,
hogy együtt Jónással
elszökjek Istentől,
parancsát megszegjem.
Vétkezni tanultunk hűtlenség
útjain
s viharba kerültünk
háborgó tengeren.
„Ébredj fel, Jónás,
nézd, ítélet felettünk,
Vad orkán szárnyain
utólért Istenünk,
a hajó süllyedez!
Ébredj már! Elveszünk!
Futásunk bűnös volt.
Most mondd meg, mit teszünk?“
„Rémes, hogy kiabálsz“
– szólalt meg haraggal.
„Hajósok dolga, hogy
célunkhoz vigyenek.
Nagy árat fizetünk,
jogunk van elvárni,
hogy izmot feszítve
viharral küzdjenek.“
„Nem úgy, én Jónásom?
Hasztalan küzdenek,
mentség nincs.
Bálványistenüket kérlelik.“
„Esztelen pogányok!
Hát csak hadd kérleljék!“
„Jónás, én félek, ők a
bűnöst keresik.
Menjünk fel közéjük,
valljuk meg vétkünket,
ne kelljen másoknak
elveszni miattunk,
a mi nagy Istenünk
nagyobb a bálványnál,
megszüntet vihart is,
könyörül mirajtunk.“
„Nem megyek közéjük!
Megfertőztetnének!
Isten szent. Mi köze
bálványok seregéhez?“
A hajó megroppant.
Lejött a parancsnok
és felvitt magával.
Szörnyű kép! Rémséges!
Jónás itt összetört.
Fergeteg verdeste.
Sikoltva kérleltem:
„Kiálts az Istenhez,
valld meg, hogy bűnös
vagy, értem is bűnös vagy!
Könyörögj, kérjed Őt,
hátha még kegyelmez.“
Megrendült mindenki
Jónásnak szavától:
„Istentől futok én!
Megvallom vétkemet!
Érettem dúl az ár,
bűnömért szenvedtek.
Istenem, váltságul
vegyed az éltemet.
Menekvés nincsen más:
vessetek a vízbe,
hogy a bűnt tengernek
habjai elfedjék.“
Reszkető kezekkel,
félve és riadva
Jónást a hajósok
tengerbe vetették.
Dühös vész elcsitult,
a tenger békés már,
de szörnyű vádolás
viharzik énbennem:
Jónást im elnyelték
örvénylő hullámok!
Csak ő volt a bűnös? –
– – És én nem?!
És én nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése