ISTENNEK ADOTT HEGEDŰ
A fényes égen fecske villan:
övé a lég, a végtelen,
A repülés azt jelenti:
- Köszönöm a tért, Istenem!
A napsütötte kavicsok közt
parányi gyík. Már nem is látod.
Fürge mozgása azt jelenti:
- Isten gondol rám! - Megcsodálod?
És azt hiszed, hogy az az Isten,
aki a gyíknak enni ad,
tán megfeledkezik terólad,
s holnapra nem jut jó falat?
Vagy azt hiszed, Aki a fecske
repdeső szárnycsapását méri,
ne tudná azt, mi a te vágyad?
- Még nem is kérted, már kiméri.
És többet ád, értékesebbet,
gyöngyszemeket - kavics helyett!
Nem érzed mégsem, hogy az Isten
téged milyen nagyon szeret?
- Nem próbálod a hála hangját?
(Rossz hangszeren recseg a húr.)
Nehezen nyílik arra ajkad:
,,Mindeddig segített az Úr!’’
- Ne szólj hát! Hálaadás helyett
add Istennek a hangszered!
Ha az Ő ujja játszik rajta,
a hangját meg sem ismered!
Az Ő kezében - nézd - mivé lett
a szakadt húrú hegedű.
Ha Isten Lelke a vonója,
- hallod a hangját? - gyönyörű!
- Köszönöm jó Atyám a reggelt!
- Köszönöm, hogy dolgozhatok.
- Köszönöm a jó egészséget,
Tőled csak jót kaphatok!
Ha betegség is - légy ádott érte,
mert Tőled jő a gyógyulás!
A gondjaim kezedbe tettem,
Te tudod vinni, senki más!
Köszönöm, hogy szüleim vannak,
s légy áldott, ha már nincsenek!
Tenálad vagyok mindig otthon
Nem vagyok árva, bús gyerek!
- Köszönöm, hogy szabad szeretnem!
És köszönöm azt, ami fájt!
- Köszönöm a fényt az égen,
s köszönöm a ködös homályt!
És köszönöm az őszi erdőt!
És köszönöm, hogy van szemem!
Hogy sok bűnömön keresztül
mégis csak látlak, Istenem!
S köszönöm Őt, a legdrágábbat,
a váltságdíj lefizetőt!
S azt, hogy ,,az én Megváltóm él,
s porom felett meglátom Őt.
Lukátsi Vilma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése