ÉPÍTÉSKOR
Előbb a régit bontani kellett,
Hogy új alapot készíthessünk.
Ásva, csákányozva mélyre mentünk,
Hogy fent magasat építhessünk.
Leverve a régi bontott téglát
Új habarccsal új helyre tettük,
S a levert falból mást semmit
Csak az átfaragott követ vettük.
Egy egyszerű zsinór, végén súllyal
Mutatott mindig merölegest,
S egy csepp buborék a vízszintezőn
Megbízható, pontos egyenest.
E kettő, bár csekélységnek látszik,
Megmutatja mindig a valót:
Elhajlást, ferdeséget és gyakran
Az igen sürgős tennivalót.
*
Az újraépítés ránk bizatott
A nagy puszta lélek-romokon.
Ássunk le mélyen, az alap megvan
S ne építsünk soha homokon.
Ne a magunk kövét rakjuk bele,
Csak azt, mit az Úr átfaragott.
Minden darabot szeretve kössünk,
Ne használjunk hitvány habarcsot.
Nézzék gyengének az égi zsinórt,
Mégis - kövek - hozzá igazodunk.
Vegyék buboréknak bizodalmunk,
Mi akkor is ezzel kapaszkodunk.
Kövekből épül Isten Országa,
Az én... és testvéreim helye.
Ha majd épületünk felér égbe,
Mi, kövek, együtt leszünk Vele!
Tamáska Gyula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése