2018. október 23., kedd

Evangéliumi Beszélő Képek- A megsemmisített adóslevél


A megsemmisített adóslevél 

"Ő megbocsátotta nekünk minden bűnünket" (Kol 2,13b). 

Minden bűn Isten ellen van. Még akkor is, ha embertársaink, felebarátunk vagy bárki más ellen követjük el. Dávid házasságtörése és gyilkossága alattvalója ellen irányult, mégis ezt mondja Istennek: "Egyedül Te ellened vétkeztem" (Zsolt 51,6a). A tékozló fiú is földi atyja ellen vétkezett, amikor messze vidékre költözött, és ott "eltékozolta minden vagyonát" (Lk 15,13), és a saját akarata, kénye-kedve szerint élt. De mikor "magába szállt, mondta... fölkelek és elmegyek az én (földi) atyámhoz, és ezt mondom: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened"" (Lk 15,18b=21a). Még aki "a maga teste ellen vétkezik" (1 Kor 6,18), az is Isten el len vétkezik, mert Isten áron vett meg - a Bárány vérén -: szellemünk, lelkünk, testünk Istené (1 Kor 6,20). 
A bűnt tehát egyedül Az bocsáthatja meg, Aki ellen irányul. Így tehát egyedül Isten bocsáthatja meg "minden bűnünket", és senki más. Ezért mondotta Urunk, Jézus Krisztus a gutaütöttnek: "Megbocsáttattak neked a te bűneid!" (Mt 9,2b). Az írástudók szerint káromlást szólt. De Jézus, látva az ő gondolataikat, mondta: "Mert mi könnyebb, ezt mondani-e: Megbocsáttattak neked a te bűneid; vagy ezt: Kelj fel és járj?" (Mt 9,6a). Jézus Krisztus azért jött, hogy kiváltson bennünket "az Ő drága vérén" (1Pt 1,19a), maga vitte fel testében a bűneinket a fára" (1Pt 2,24) "Ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye" (1Jn 3,5). "És Ő kiengesztelő áldozat lett a mi vétkeinkért, de nem csak a mienkért, hanem az egész világért is" (1Jn 2,2). "Ezért nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak" (Róm 8,1). "Isten megbékélt velünk az Ő Fiának halála által" (Róm 5,10a). "Isten Őt feltámasztotta, és ezáltal hirdeti a bűnöknek bocsánatát" (Csel 13,37-38). ":..és aki a Sátán hatalmából az élő Istenhez tér, bűneinek - minden bűnének - bocsánatát veszi, és a megszenteltek közt osztályrészt kap a Jézus Krisztusban való hit által" (Csel 26,18). Ez az Isten nagy irgalma és kegyelmessége ingyen. - "...mikor eljön az Úr, akkor egyrészt napvilágra hozza a sötétségnek titkait, és másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek Istentől lesz a dicsérete'' (1 Kor 4,5).





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése