Psychoanalysis
Christiana
Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak
fordul hátok,
csak darabos szikla s
durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!
Micsoda ős szirtből
vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még
érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s
félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova
nem fér a szem?
Krisztus urunk, segíts
meg!
Hallottunk ájtatós, régi
faragókat,
kik mindent egyforma
türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát
belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát
gazdájuk, az Isten.
Bár ilyenek lennénk mi!
Úgyis csak az Úr lát
mindenki szemével,
s hamit temagadból
szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s
borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az
Isten is látja!
Krisztus urunk, segíts
meg!
Óh jaj, hova bujhatsz, te
magadnak-réme,
amikor magad vagy az
Itélő kéme?!
Strucc-mód fur a percek
vak fövenye alá
balga fejünk, - s így ér
a félig-kész Halál,
s akkor mivé leszünk mi?
Gyónatlan és vakon, az
évek szennyével
löknek egy szemétre a
hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s
íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull
vissza a rögbe.
Krisztus urunk, segíts
meg!
Ki farag valaha bennünket
egészre,
ha nincs kemény vésőnk,
hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk,
szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe
belefúró fúró?
Szenvedésre lettünk mi.
Szenvedni annyi, mint
diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell
rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk,
hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros
csarnokába.
Krisztus urunk, segíts
meg!
Babits Mihály
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése