Tanítványok
a hegyen
Uram,
a
tanítás kissé hosszúra nyúlt...
Az
emberek nemcsak lelkiekkel élnek,
néha
a test is követelőzik,
a
test, mely megfárad és éhes...
Köröttünk
itt a tétova tömeg,
szánandó,
tehetetlen emberek.
Az
egyik lázad, a másik vádol,
Itt-ott
felsír egy kisgyerek...
Leszáll
a nap és közel már az est,
mondd,
az éhesek hová menjenek?
-
Uram, ne nézz ránk, szegények vagyunk,
Túl
kevés az, amit mi adhatunk!
Ami
nékünk van, mi az ennyinek?
Mondd,
mi tegyünk az éhezőkkel?
Az
Úr szelíd mosollyal így felel:
Hozzátok
ide, adjátok nekem,
azt
a keveset tegyétek elém!
Az
én Atyámnak nem a földi a mérték,
az
a kevés az én kezemben: érték!
Adjátok
bizalommal át nekem,
s
vele az egész életet!
Ne
fájjon néktek, ha széttördelem,
ne
fájjon néktek a megtöretés!
Hisz
így lesz megsokasítva a kevés!
Mert
csodaképpen úgy adom eléd,
hogy
a „kevésből” lesz majd az „elég”.
Ma:
én magam cselekszem bennetek,
Ma
rátok bízom én az ezreket,
Adjatok
nékik eledelt!
Oláh
Lajosné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése