Szent szövetkezés
(Márk 2, 3)
Megdobbant a szívem,
amikor egy „jó“ ember hírül hozta,
hogy Jézus jár itt, Kapernaumban,
és Isteni hatalommal gyógyítja a
betegeket.
Lelkendezve beszélt Róla,
milyen fenséges, szeretteljes,
s hogy milyen boldogok azok,
akiket szava, vagy keze,
vagy csak a tekintete megérintett.
Aztán felsóhajtott:
„Ó, ha te is ott lehetnél, testvér!
Kár, hogy ilyen tehetetlen gutaütött
vagy!“
Szeme végigvágott béna testemen
és – magamra hagyott rongyos
nyoszolyámon.
Csalódás tőre hasított szívembe,
s felkiáltottam:
„Hatalmas Úr Isten,
legalább annyi erőt adj,
hogy csúszva-mászva
odavonszolhassam magamat
a názáreti Jézus elé!“
Így kiáltottam és vártam.
Vágyban égett a lelkem,
de testem erőtelen maradt.
„Hát nem hallgatod meg a nyomorult
imáját?“
És zúgolódtam volna pogányul tovább,
de nyílt az ajtó s én megszégyenülve
láttam:
belépett rajta a Meghallgatás.
Egy férfi jött. Nevét sem tudom.
Nem volt sem pap, sem lévita,
de ember volt, Isten küldöttje.
„Bízzál, testvér! Az Úr közel,
és közel van az Ő szabadítása!“
Azzal ő is kiment.
Hányódtam remény és csalódás között.
Csak pár perc és újra visszajött,
és nem jött egyedül.
Már négyen voltak.
Nem tudom, hol találtak egymásra,
de éppen négyen szövetkeztek.
Éppen annyian, hogy vállukra emelhessék
nyomorult multamat,
s úgy nyoszolyástól, úgy tehetetlenül
vittek minden akadályon át,
s letettek az Úr elé.
Ő ránézett a négy férfiúra,
– szemükből a hit szikrázott –
aztán felém fordult kegyelmesen,
s levette lelkemről-testemről az átkot.
Megtöltött a maga erejével
s új emberként küldött vissza
az én házamba, az én utcámba,
az én városomba, az én hazámba,
hogy én is hozzátársuljak mindazokhoz,
akik cselekvői a jónak,
akik eszközei a szeretetnek,
akikben Ő él,
akik által Ő végzi csodás műveit.
Ahol csak egy lesz, én leszek a
második,
ahol ketten lesznek, odaállok
harmadiknak,
ahol hárman lesznek, négyre bővítem
számukat
hogy rajtunk keresztül
hatványozottan áradjon ki e világra
Istennek mindenkit átölelő,
felemelő szeretete,
Uram! Köszönöm bűneim bocsánatát,
köszönöm a gyógyulást, s így imádkozom:
Áldj meg engem, Üdvözítő Krisztusom,
add, hogy lehessek csselekvő irgalom,
hogy a gondolat necsak szárnyalhasson,
hanem földön járó lábakat is kapjon,
hogy a szó fele úton meg ne álljon,
hanem tettek szülőanyjává váljon
s az elhatározás ne álmokat szőjön,
hanem építő hatalommá nőjön.
Gyújts lángot, Uram, a megváltott
népben,
hogy Veled és egymással
összofogjunk szent szövetkezésben!
BETKÓ ANDRÁS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése