2018. augusztus 1., szerda

Keresztény vers- Jézus élete és tanítása


Jézus élete és tanítása
        
Teltek-múltak az esztendők,
Kicsi Jézus közben felnőtt:
Különb volt, mint más gyermekek,
Isten módján cselekedett.
        
Mikor harminc éves lett már,
Gyűjtött tizenkét tanítványt.
Velük járta az országot,
Jó példát adott, s tanított.
        
A gyermekek Hozzá mentek,
Megáldotta kis fejüket,
Rossz emberek megjavultak,
A betegek meggyógyultak.
        
Azt mondta Ő: - Istent szeresd!
Tartsd meg szavát, a jót keresd!
Bocsáss meg az embereknek,
Kárt ne tégy soha senkinek.
        
Szomorúság, hogyha elér,
Veszélybe jutsz¼ Sírsz? Nagyon félsz?
Imádkozz majd Istenedhez:
Meghallgatja, és meg is ment!


Erőt nyújt a szeretéshez,
A munkához, új kezdéshez:
Olyan erőt, melyet mástól
Meg nem kapsz, hiába várod!
        
Tanítása útmutatás,
Égi otthonba elhívás.
De hogy oda el is jussunk,
Kaput nyitott Jézus Urunk!

Szenes László





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése