Végül
Mikor
napomra ráborul az este,
zúgó szél
támad, hűvös áradat,
és messzi
hangok nem járt ösvényekre
már hívják
lábamat,
ne hagyd el
szolgád, élet Alkotója,
ki laktam
földi sátram boldogan.
Mikor
leomlik s árva lesz lakója,
légy
kősziklám, Uram.
Te légy
közel, ha minden messze tűnik,
az ég, föld,
otthon, szép s felhős napok,
ha kedves
arcot, mind ki drága volt itt,
többé nem
láthatok.
Atyám, enyém
vagy! Várva éjszakádat,
bíztasson
Lelked! Csak Veled legyek.
Ne juttass
fényes utcát, pálmaágat,
se drága
gyöngyöket.
Elég lesz
nékem majd a számadáskor
kegyelmed,
amely mindent megbocsát,
s áldott
kezed, ha szent egedben bárhol
egy csendes
zugot ád.
Egy árva
ajtót sok-sok égi ház közt
s oltalmat,
hol már nincs bűn, küzdelem,
s békéd
folyója árad zöld füvek közt
az örök
réteken.
Ott hadd
tanuljam zengő muzsikában
Az új, a
szent, az angyal-éneket...
S találjam
meg, mit földön vágyva-vágytam:
a teljes
életet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése