Keresztény történet- Adós akarsz maradni a hálaadással?

Adós akarsz maradni a hálaadással?

 „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a

többi kilenc?” (Lukács 17,17)

Mennyi csodát tett Jézus, mennyi embert gyógyított

meg! Nem megdöbbentő, hogy – amint

olvastuk – tíz leprás gyógyult meg az Úr Jézus

szavára, de csak egyikük tért vissza hangosan

dicsőítve Istent? Ő arcra borult az Úr előtt, és

hálát adott neki. De az Írás még ezt is hozzáteszi:

„Ez pedig samáriai volt” (Lk 17,16). Ő volt egyedül,

aki – elámulva és hálásan a csodáért – felismerte

az Úr Jézusban Istent magát, és imádta Őt. Az Úr

Jézus elfogadta az imádatot, számára kedvesek

az Istent imádók. Az Úr két kérdése (17. v.) bepillantást

enged a szívébe. Bánkódik azon, hogy

a többi kilenc, akiket ugyanúgy meggyógyított,

nem tért vissza, hiába várta őket. Vajon rád is

várnia kell?

De az az egy, aki visszatért, nemcsak meggyógyult,

hanem meg is tartatott, üdvözült. A

19. vers csodálatos szavai: „hited megtartott

téged”, csak hozzá szóltak egyedül, a többihez

nem. Egyedül ő volt az, aki a kapott ajándék által

eljutott az Ajándékozóhoz.

Nekünk, akik bűnbánattal és hittel az Úr Jézushoz

járulhattunk, még sokkal több okunk van

arra, hogy neki hálát adjunk és imádjuk Őt.

Gondoljunk csak a kereszten értünk elvégzett

engesztelő áldozatára és a Szent Szellem ajándékára!

Hozzánk, akik az Övéi vagyunk, így szól a

hívás: „…ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”

(Lk 22,19).

Aki Izráelben az előírások szerint tiszta volt,

és a távolság nem akadályozta a páska megünneplésében,

ennek ellenére mégsem ünnepelte

meg, azt ki kellett irtani a nép közül. Ilyen szigorúan

vette Isten ezt a rendelkezést (vö. 4Móz

9,13). A kegyelem üdvkorszakában az Úr nem

parancsolja meg senkinek sem, hogy a róla való

megemlékezésen részt vegyen, hanem kér erre.

Hát nem érezzük ebben a kérésben a szeretetet?

Ha megtartattál, de mindmáig távol maradtál az

Úr asztalától, hadd kérdezzem meg tőled, miért

nem gyakorlod?

– Közönyből?

Hogy az Úr valóban meghalt a bűneidért, az

nem hat meg téged?

– Egy megtűrt bűn akadályoz?

Rendezd el!

Méltatlannak érzed magad?

De nem méltó az Úr arra, hogy ezt megtegyük

érte?

– Attól félsz, hogy szégyent hozol rá?

Hát a kegyelem nem nyitja meg az isteni

segélyforrásokat, ha bajba jutunk?

– Megbotránkoztat, hogy mások, akik részt

vesznek a kenyértörésében, bűnös életet folytatnak?

Ez az ítélkező szellem nem fér össze azzal a

kegyelemmel, amelyet az Úr irántunk tanúsított,

amikor elfogadott bennünket. Bízd rá az

ítéletet!

Nem kellene-e szégyenkeznünk, amikor majd

nála leszünk, hogy ezt a kívánságát nem teljesítettük,

s míg naponkénti gondoskodásáért és

segítségéért újra meg újra köszönetet mondunk,

legnagyobb ajándékáért, a golgotai áldozatért

adósai maradunk a hálaadással?

(Hilfe und Nahrung)