A vetés és aratás törvénye
Hogyan vethetünk áldással?
Úgy, hogy már a vetés kezdetén rábízzuk magunkat az Úrra. Kérjük a
segítségét, az Ő Szent Szellemének
vezetését. Neki ajánljuk állandóan, amit teszünk szavakban és
cselekedetekben. Ha azt, amit
tennünk kell, az Úr Jézus nevében tesszük, akkor már a vetésünk
áldásban történik. Egyedül ez veszi el
a félelmünket, egyedül ez adja meg azt, hogy mint mennyei Atyánk
gyermekei, mint az Úr Jézus szolgái,
munkánkat vidáman, csüggedés nélkül és bátran tegyük. Minden új
évben vetnünk kell. Ezt imádkozva
akarjuk tenni, Urunk Jézusra feltekintve, neki ajánlva munkánkat,
hogy Ő megáldja.
Hogyan arathatunk áldással?
Ilyenkor könnyen gondolunk az aratás hozamára, sokaknak ezt jelenti
áldással aratni. Szeretnék,
hogy sikerük legyen és nyereségük, hogy meggazdagodjanak. Ez nem
teljesen lehetetlen, ahogy Jákób
élete is mutatja. Albert Ankernek van egy festménye az aratásról.
Meghajolt hátakat festett, mert aratni
nem lehet munka és fáradozás nélkül. Az életben sem megy ez munka
nélkül, és Isten országában sem.
Néha olyan erősen kell bevetni magunkat, hogy az ember saját
erejét teljesen elhasználja.
Aratáskor nemcsak arra gondolunk, hogy mennyi volt a fáradozás,
hanem az örömre is. Hazahozzuk
a termést, és az megtölti a raktárakat. De ha valaki fizetést kap,
az is aratás, amelyet megelőzött a
megerőltető munka és gond.
Az aratás szó használata azonban még sokkal tágabb értelemben is
előfordul. Szoktunk beszélni egy
élet vetéséről és aratásáról, valamint cselekedeteink aratásáról.
Pál apostol a Galatákhoz írt levélben
ilyen értelemben beszél vetésről és aratásról. Megmutatja, hogy az
aratás nemcsak követi a vetést, hanem
annak következménye is. Amilyen a vetés, olyan az aratás. Ez olyan
igazság, amelyet az élet igazol.
Egy álnok, bántó szó, csak úgy könnyen odavetve, a szívet érve
megnő, és gonosz gyümölcsöt terem.
„Hiszen amit vet az
ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd
pusztulást; aki
pedig a Szellemnek
vet, a Szellemből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk
el, mert a
maga idejében
aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Gal 6,7-9).
Sokan megkérdezik életük bizonyos nehézségeiben: „Mivel érdemeltem
ki ezt a sorscsapást?” Igazán
nem tudod? Nem a vetés és aratás törvénye érvényesül ebben az
esetben is? Többször, még ha kellemetlen
is, le kell aratnunk, amit egyszer, többnyire önkéntelenül
vetettünk. Megijedünk ettől a kemény
törvénytől, amelyet Pál apostol a vetéssel és aratással megmutat?
Azonban már az Úr Jézus is utal erre,
amikor arra a nagy napra irányítja a figyelmünket, amikor az
aratás lesz. A polyva tűzbe vettetik, de a
búza a magtárba kerül: „… kezében szórólapát lesz, és
megtisztítja szérűjét: a gabonát csűrébe takarítja,
a polyvát pedig
megégeti olthatatlan tűzzel” (Lk 3,17). János úgy látja a világbírót,
hogy a
sarlót a kezébe veszi, hogy arasson (Jel 14,14).
Az új esztendő napjai figyelmeztetni fognak bennünket, hogy
egyszer eljön az
aratás, amikor nem mi megyünk az élet szántóföldjén, hogy a
termést hazavigyük,
hanem valaki más. A mi Urunk, Jézus bejárja a szántóföldet, és
keresi életünk gyümölcsét. Jó nekünk, ha jót vetettünk, és Ő
gyümölcsöt
talál, és arathat.
Hogyan lehet a régi kereszt
tanítását a gyakorlatba átültetni?
Egészen egyszerűen: az embernek
meg kell bánnia a bűneit,
és hinnie kell Jézus Krisztusban.
Nem szabad semmit sem elrejtenie,
sem mentegetnie. Miután
ezt megtette, tekintsen fel gyermeki bizalommal a feltámadott
Üdvözítőre. Tőle jön az élet, az
újonnan születés, a megtisztítás
és az erő. A kereszt, amely
Jézus földi életének véget vetett,
a bűnössel is végez; és az az erő,
amely Krisztust feltámasztotta
a halálból, őt is új életre kelti
Krisztussal.
Hirdessük tehát a régi keresztet,
és a megalkuvás nélküli keresztyén
élettel új erőt fogunk
megtapasztalni!
G. Z.
Forrás: Vetés és Aratás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése