Isten vezetése
Amikor
Isten nevel bennünket, azt javunkra teszi, hogy
szentségében
részesítsen. Hogy merre és hogyan vezet,
azt
sokszor nem értjük, ennek ellenére Isten véghez viszi
a
tervét. Azt mondja: „Később majd megérted.” Olyan viszonyok
közé
visz bennünket, amelyekben feltárul lelkünk
legmélye.
Mert időnként olyan visszás érzelmek szunnyadnak
bensőnkben,
amelyek meglátására egészen vakok vagyunk.
Ezáltal
megtanuljuk önmagunkat olyan oldalról megismerni,
amely
eddig rejtve volt előttünk.
Isten
még az istentelen embereket is felhasználhatja
arra,
hogy általuk neveljen és tisztogasson bennünket.
Találkoztunk-e
már olyan emberekkel, akiknek pontosan olyan
jellemük
volt, mint nekünk, és rendelkeztek mindazokkal a
hibákkal,
amelyek bennünk is megvoltak. Sajnos azonban,
többnyire
csak amiatt bosszankodunk, hogy miért olyan
az
a másik ember, és nem tekintünk magunkra. A nekünk
kellemetlenkedő
embereket úgy kell tekintenünk, mint a
szobrász
vésőjét, amellyel a műalkotást kifaragja. Nem
tehernek,
hanem Isten formáló eszközének.
Józsefet
börtönbe vetették:
„Lábát bilincsbe
szorították, őt
magát vasra verték…” De meddig
kellett
így szenvednie? „…míg
jóslata be nem teljesedett, és az
Úr szava igazolta
őt. Üzent érte
a király, és szabadon engedte,
a
népek uralkodója kiengedte őt.
Úrrá tette palotájában,
egész
vagyonának kormányzójává…”
(Zsolt 105,18-21) Az
Úr még
az
egyiptomiak
felett
is Úr volt.
Először
engedte, hogy Józsefet
rabszolgaként
eladják, sőt ártatlanul
börtönbe
vessék, de
gondoskodott
arról, hogy József egy perccel se maradjon
tovább
megalázott állapotában,
mint
ahogy azt Ő szükségesnek látta.
Mi
azonban gyakran zúgolódunk ahelyett, hogy
megaláznánk
magunkat, és bíznánk Istenben.
Vádoljuk
a
környezetünket,
a körülményeinket,
mert
nem értjük, hogy
mindezek
csupán eszközök arra, hogy Isten lelkünk mélyéig
megtisztítson.
Ő türelmes velünk, ezért újra és újra folytatja
munkálkodását.
W. H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése