Keresztény történet- Úton a menny felé

Úton a menny felé

A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon

egy kislány várt az úti poggyászával, egy szatyorral,

amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót

csomagolt be. A kicsi felszállt, és helyet foglalt egy

nem egészen teli fülkében.

Kutatva figyelt körül,

és jól megnézte az utasokat,

akik azonban mind

idegenek voltak.

Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti csomagját

fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje

magát.

Amikor jött a kalauz, nagy bizalommal

megkérdezte

tőle, hogy szabad-e itt aludnia? A kalauz barátságos

igennel felelt, de utána látni akarta a jegyét.

A kislány így felelt:

– Nincs jegyem.

– Hová utazol hát? – faggatta a kalauz.

– A mennybe megyek – hangzott a válasz.

A férfi körülnézett, és csodálkozva válaszolt:

– Igen? És ki fizeti a vonatjegyedet?

– Az Úr Jézus – felelte a kislány, és tovább kérdezősködött.

– Ez a vonat nem a mennybe megy? Az

Úr Jézus nem utazik rajta?

– Azt hiszem, nem – válaszolta a kalauz, akit zavart

a gyermek nyíltszívűsége. – Miből gondoltad

egyáltalán,

hogy ez a vonat oda megy?

– Mert édesanyám gyakran énekelt egy vonatról,

amely a mennybe megy, és az Úr Jézus kifizette az

útiköltséget mindenkiért, aki azon utazni akar. De

most már nem tudja többé énekelni,

mert nemrég

meghalt. Ezért elhatároztam, hogy utána utazom,

hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a dalt

a vonatról, ami a mennybe megy? Nem énekli a

kislányának, hogy el tudjon aludni? Vagy nincs is

kislánya? – kérdezte a kicsi.

Ezt a kalauz csendben végighallgatta, majd megindult

hangon válaszolt:

– Volt egy kislányom, körülbelül olyan idős, mint te,

de már meghalt. Talán ő is a mennyben van.

– És most a bácsi odautazik, hogy viszontlássa?

– kérdezte a kislány nagy együttérzéssel.

Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszélgetést.

Egyesek mélyen meghatódtak a kislány furcsa kérdéseitől.

Valaki ezt mondta:

– Ez egy angyal.

– Nem, Kati vagyok. Az angyalok az Úr Jézusnál

vannak a mennyben.

Ezután nagy bizalommal megkérdezte az utasokat:

– Mindannyian a mennybe utaznak? Annak nagyon

örülnék! Anyukám azt mondta, hogy aki valóban

hisz az Úr Jézusban, minden nehézség nélkül a

mennybe kerül.

– Édesanyád biztosan jó asszony volt – szakította

félbe az egyik utas a kislányt.

A válasz furcsa volt:

– Az én anyukám azonban sohasem akarta, hogy

valaki azt mondja neki, hogy jó. Mindig azt mondta,

hogy senki sem jó, csak egyedül Isten, és hogy nem

azok az emberek jutnak a mennybe, akik azt hiszik,

hogy jók, hanem azok, akiknek az Úr Jézus megbocsátotta

a bűneiket.

A kislány kék szemét a kalauzra emelte:

– De még mindig nem mondta meg a bácsi, hogy a

mennybe utazik-e? Nem akarja viszontlátni

a kislányát?

Vagy nem hisz az Úr Jézusban?

A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen

a gyermekkel. Közben az egyik utas értésére adta,

hogy kifizeti a kislány jegyét. A kalauz azonban így

felelt:

– Meddig vigyük magunkkal ezt a gyermeket?

Nem

hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon. Mi

lesz vele? Komolyan aggódom miatta.

A kislány tovább kérdezgette:

– Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele?

Mondjam azt neki, hogy az apukája most nem tud a

mennybe jönni, de később eljön őt meglátogatni?

A kalauz megrendülve hallgatott.

******

Az egyik utas, aki elmesélte ezt az esetet,

sajnálta,

hogy a vonat éppen ekkor a lakóhelyére

ért, és

le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy

Kati dolga jól végződött.

Valaki oltalmába vette,

hazavitte, ahol a hozzátartozói már aggódtak miatta.

A kislány ugyanis előzőleg semmit sem mondott

nekik tervezett

mennyei utazásáról.

Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De

jobb lenne eltűnődnünk, hogy vajon a mi életünk

„vonata” a megfelelő

irányban halad-e, és ismerjük-e

a célállomást? Hová vezet életünk útja? Eldöntöttük

már, hogy mi az úti célunk?

Ismeretlen szerző