Add, Uram, hogy lássak!
Ha most
elébem állnál Jézusom
hideg csöndjén
az éjszakának,
S szólnál: -
Mit akarsz, hogy tegyek veled?
Felelnék: -
Azt, Uram, hogy lássak.
Ez a világ
nagy, éjsötét torony.
Istent nem
áld már megrepedt harangja.
Denevér
surran törött ablakán,
s éjfélt
rikolt a kuvik hangja.
Káromlás,
átok, szenny, gyilok, csalás
fojtott
nesze az éji suttogásnak.
Nagy börtön
ez, hol zsúfoltan nyüzsög
bűn-béklyós
testtel sok bezárt rab.
Ó, nézz
ránk, Krisztus, tündöklő Király,
felülmúlója
millió napfénynek!
Ha rájuk
szegzed szent sugár-szemed,
elülnek mind
az éji rémek.
Ó, tedd
látóvá lelkemnek szemét.
Egy szikrát
küldjön csak lángóceánod.
Hadd vegyem
észre, hogy hajnal dereng,
s ez a Föld
a Te világod.
Hogy
templommá lesz a börtöntorony,
új hangba
csendül ünnepi harangja,
és
hajnalpírban fénylő ablakán
angyalok
szállnak át suhanva.
Ha most
kérdeznéd tőlem, Jézusom:
- Mit tegyek
véled, félénk, földi gyermek?
Csak egyet
kérnék: lássam meg nyomát
mindenütt,
mindig, építő kezednek.
Dömötör Ilona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése