Keresztény versek

TOVÁBB IMÁDKOZUNK

Távol gyülekezet imádkozik.
Csillagos afrikai égbolt
borul egyszerü templomukra.
Énekük, imádságuk áthatol
a sötétségen, az éjszaka csendjén.
Át pásztoruk kis hajlékáig,
ahol a halállal vívódik
órák óta a drága segítőtárs,
a kedves feleség.

Messze a kórház és messze az orvos.
De a gyülekezet imádkozik.
- Milyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk! -
Néha benéz egy fehérhajú, tisztes
presbiter a betegszobába.
Látja, hogy a válság egyre tart,
és csak annyit mond csendesen:
"Akkor - tovább imádkozunk!"

Ez ismétlődik óráról órára.
Küzd a halállal a beteg.
Küzd az imádkozó gyülekezet.
S az első hajnali sugárral
megérkezik a felelet:
a láz alábbszáll hirtelen.
Megérkezik az igen és az ámen,
az élet és a győzelem.

Ilyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk!
S bár a felelet néha késni látszik,
és mi lankadunk és roskadozunk,
mondjuk ki mégis csüggedetlen hittel,
mondjuk mi is távol testvéreinkkel:
"Akkor - tovább imádkozunk!"

Túrmezei Erzsébet

LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA

Bethánia, pálmák sora,

ringó, tavaszi színcsoda.

Poros, fáradt hírnök hozta

a szomorú üzenetet:

„Uram, akit szeretsz, beteg!

Égő tűz emésztő lángja

betemette hamujába.

Már az ajka meg sem mozdul.

Szemeire halál szőtt fátylat,

Csak sóhaja száll utánad.”

A hosszú, göröngyös úton

Jézus ment, hogy vigaszt nyújtson.

Tudja, hogy Lázár elaludt.

Hideg sírban lelte ágyát,

álomtalan éjszakáját.

Amint Jézust jönni látta,

elébe sietett Mártha.

„Uram, ha itt lettél volna,

nem halt volna meg testvérem!

Késedelmed túl nem élem!”

De Jézus, ki út és élet,

Ki üdvünkért emberré lett,

Széttörte a halál láncát.

Tanulságul mindenkinek,

kik reményt nevébe vetnek.

   Gerő Sándor (Harangláb)

                                  

Túrmezei Erzsébet:

Új embert           

A Megváltó egy új embert akar.

Életét, vérét adta ő oda.

Nem méltók hamar elhaló dalok

felelni, hogyha kérd a Golgota.

Az én szívem hamar hevül, dobog,

magasra csapó nagy lángokkal ég,

és szárnyra kelnek zengő dallamok…

„Ő meghalt értem!” - Ó, mind nem elég!

A szív hevül, az ajkon dal fakad,

a lélek kész, a test erőtelen,

hányszor az ellené a győzelem…

Több, több erőt, nem fénylő szavakat!

Kevesebb dalt, több élő életet!

Olajjal mindig újratöltött mécset!

Mit érnek, jaj, a hamarhevülések,

mit a dalok selymes, halk palástja,

ha koldus, rongy életet takar?

A Megváltó egy új embert akar!

Füle Lajos:

Kérdések

(evangélizáció után)

Ünnepi érzés, szívremegtető!

Lesz-e belőled köznapi erő?

Könny, mely kibuggyansz szent öröm miatt

Versz-é az égig szivárványhidat?

És hálakutad lesz-e majd a szív,

Ha balga vágy a bűnbe visszahív,

És mondhatatlan szomjúság gyötör?

Áttörsz-e majd a hús-vér börtönön

A hit növekvő, izmos szárnyain

Az ég felé, hol elmarad a kín?

 (Hozsannázó napok, II. kötet, 669.old.)